Dark Moon (BTS fanfiction) (BEFEJEZETT)

11. fejezet

Minhee

Tudtam, azaz mindannyian tudtuk, hogy ebben a szakmában hazudni és hazudni, kizárólag hazudni kell. Olyanok vagyunk, mint a politikusok, hisz a hazugság nálunk is a saját védelmünk érdekében van. Egy nagy zenei csatorna külön adást szentelt nekünk, miután a népszerűségünk jelentősen emelkedni kezdett. Exkluzív műsor lettünk, ahol bizony minden szarra kitértek velünk kapcsolatban. Megalakulásra, zenére, dalokra, rivalizálásra, magánéletre. A magánélet kérdésnél édesen vigyorogva állítottuk mindannyian, hogy bizony facérok vagyunk, miközben egyelőre csak Jimin volt még magányos közöttünk.

Pörgős életünk volt az nem vitás, az Alapítványi est napja is szinte beszáguldott az életünkbe. Ezen az estén rengeteg koreai együttes, énekes fellépett, hogy pénzt gyűjtsenek az éhező gyermekek számára. Büszke voltam arra, hogy a legjobban a mi stílusunk közül minket együttesen vártak nagyon a Rebels-szel. Az utolsó fellépő volt a Rebels, és szerintem szándékosan minket tettek eléjük, hogy legyen közeli összehasonlítási alapja mindenkinek.

Az este nagyszerű zárással kecsegtetett minket, mert az idolok többségét meghívták az Alapítvány által szervezett összejövetelre, egy elegáns szállodának a rendezvény csarnokában, amolyan svéd asztalos összerittyentésre. Pechünkre mi voltunk az utolsó érkezők, mert Namjoon még tartott egy tanácskozást a koncertünk után. Igyekeztünk volna elvegyülni, de a szívem a torkomban dobogott az idegességtől, mikor Seokjin a bandájával odajöttek hozzánk. Hirtelen nyomasztó csend lepte el a termet, megfagyott körülöttük a levegő, ahogy egymással farkasszemet nézünk, csak a körénk gyűlt fotósok vakui ráztak fel minket, és vigyorogtunk hazug módon a kamerában, mint akik között nincs semmilyen ellenszenv. Mikor a fotósok látták, hogy itt nem lesz szenzáció odébb álltak, akkor Dong Wook kimutatta milyen ember is valójában.

- Ide már mindenkit beengednek? – kérdezte mély megvetéssel, ha tehette volna szembe köp.

- Sajnos – válaszoltam – Mert te is itt vagy – egészítettem ki magam előtt keresztbe font karokkal, és álltam a kemény pillantását.

- Szerbusz, drága kisöcsém – tartotta a kezét Seokjin

- Drága bátyám – mondta hűvösen Jungkook, de kezet fogott vele, hisz azért még figyeltek minket.

- Gratulálok – rázta meg az öccse kezét, Eunwoo és Yuju csak elismerően mosolyogtak.

- Nahát sosem hittem volna, hogy ilyen elhangzik egyszer a szádból – jegyezte meg cinikusan Jungkook.

- Nem feltétlen kell láttatva utálnunk egymást, be kell valljam megleptél, lassan mégis igazi Jeon leszel! – tett egy enyhe vigyort Seokjin.

- Én mindig is az voltam, ellenben veled, aki megtagadta ezt a nevet – éreztem Jungkookban, hogy legszívesebben szétverné a bátyja képét, és nem kis erőfeszítésbe kerül neki, hogy fent tartsa a látszatot – és ha most megbocsátotok, de élveznénk a partit – sétáltunk el a Rebels mellett, de azért Jungkook még erővel nekiment a vállával a bátyjának arrébb tolva őt az útból.

Egy sarokban lévő asztalhoz vonultunk távol mindenkitől. Jimin hirtelen elkezdett forgolódni.

- Hol van Jennie? – kereste, akkor ijedtem meg én is. Annyira el voltunk foglalva a mi kis kontakt harcunkkal, hogy Jennieről teljesen elfelejtkeztünk.

- Az előbb még velünk volt. – forgolódottam

- Mondtam neki, hogy szeretnénk vele beszélni valamiről.

- Keresd meg, nem lehet olyan messze? – tanácsolta Tae.

- Ok, majd találkozunk. – mondta Jimin, és eltűnt a tömegben.