Különös Szerelem /𝑵.𝑯/

🥀38.🥀

–Luke.–lépkedett elé Carol megszólítva a bátyánkat.

Lucas kíváncsian nézett az előtte magasodó lányra. Caroline megfogta a kezét és állásba húzta őt.
–Szeretlek, és örülök, hogy velünk vagy.–mosolygott majd a karjai közé bújt egy ölelésért. Nem hittem, hogy valaha is látni fogom még ezt, most pedig, hogy megtörtént olyan nehéz elhinni és legfőképp nem sírni. Én is felálltam a helyemről és oda "futva" melléjük csatlakoztam az idilli pillanat csodájának átéléséhez.
–Én is Szeretlek titeket.–motyogta Luke–Nem leszek még egyszer hülye. Ígérem.–suttogott
–Olyan szívesen bőgnék..ha nem lennék száraz.–sopánkodott Fizzy mire belőlünk kitört egy hangos kacaj
–Te sose javulsz meg.–ráztam a fejem fekete hajú barátnőmet vizslatva
–Ez van.–rántott vállat–Most akkor ad valaki piát vagy mi lesz? Haljak szomjan?–hüledezett
–Az utóbbi.–nevettem fel ismételten
–Víz van.–szólalt meg Ash
–Te most meg akarsz engem sérteni?–mérgelődött Félicité
–Távol álljon tőlem.–emelte fel a kezeit megadóan
–Pedig jó úton jársz.–vágta be a durcát érett felnőtt módjára

Miután Fizzy megbékélt a tudattal, hogy bizony ma nem iszik mindannyian betértünk a sátrainkba aludni.
–Na mesélj, hogy haladtok?–néztem kíváncsian Michaela felé már a sátorban
–Nem tudom miről beszélsz.–adta a hülyét
–Zackről drágám.–villantottam egy félmosolyt
–Ohh vagy úgy. Annyira irtó cukorfalat hogy meg kell zabálni. Egész nap beszélgettünk, nevetgéltünk, ölelgetett, leste minden kívánságom, éés..meg volt az első csók.–mesélte lelkesen de ügyelve arra, hogy el ne visítsa magát, ami szemmel láthatóan nehezen ment neki
–Naa az tök jó, örülök neki.–mosolyogtam
–Megölelhetlek?–kérdezte még mindig majd' kiugorva a bőréből
–Meg.–nevettem fel ő pedig még mielőtt meggondoltam volna magam rögtön kapott is az alkalmon
–Na és akkor ti kibékültetek?–kérdezte miután elengedett
–Igen, kapott egy utolsó esélyt. De Michaela, kérlek szépen, ha ezt is elbassza és egy újabbért könyörögne, még mielőtt megadnám neki, eressz golyót a fejembe.–poénkodtam
–Milyen puskával szeretnéd?–ment bele kacagva

Meg kell mondjam Michaela annyira nem is idegesítő személyiség mint ahogyan én azt gondoltam. Sőt, meglehetősen jó társaság.

Hirtelen bevillant a nap, amikor Niallék ide jöttek. Én akkor azt mondtam, nem bocsátok meg neki egy könnyen, főleg nem bizonyíték nélkül és lám, mi történt? Ismét elgyelgültem és hagytam hogy az érzelmeim, a hülye szívem irányítson. Dehát mégis mit kellene tennem? Szenvedjek és hadjam őt szenvedni csak mert egy bizalmatlan szuka vagyok? Inkább meg sem próbálom kideríteni, hogy amit mondott igaz volt e. Csak élvezem a mostani helyzetet. Mert szeretem.

_______________________

Hát, eljött a tábor utolsó napja.
Reggeli közben mindenki csöndben evett, gondolom a többiek is emészgették, hogy bizony véget ért a jó világ. Michaelékat ki tudja mikor látjuk viszont, hiszen ők a város közepén, míg mi a szélén élünk. Vagyis bocsánat, Lucasék. Mert ugyebár a táborral együtt az én kiruccanásom is véget ért. Szomorú vagyok, nem is akarom tagadni. Jól éreztem magam a 5SOS-el, és sokáig nem is gondoltam arra, amire vagy akire akkor még ne akartam. Maga az érzés, hogy búcsút kell vegyek tőlük, keserüséggel tölt el, főleg mert ismét elválnak útjaink Lucassal akit szintén ki tudja mikor látok újra.
–Jó volt.–törte meg a csendet Samuel
–Egyet értek. Kár, hogy vége.–szólaltam meg én is
–Majd újra alkothatjuk valamikor.–dobta fel az ötletet mosolyogva Ash
–Epekedve várom.–mondta Michaela

–Srácok Én ritkán mondok ilyet–kezdtem, amikor már teljesen összeszedelőszködve álltunk a kocsik előtt–de ürülök, hogy megismertelek titeket. Nagyon jól éreztem magam veletek és köszönök mindent. Bárhogyan is alakuljanak a dolgok ezután, szeretném ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy rám mindig számíthattok.–néztem Lucasékra illetve Michaelaékra–Kivéve persze a ribanc rt.–tettem hozzá őket méregetve–Titeket legszívesebben szembe köpnélek.–rántottam meg a vállam.

A búcsúzkodás többi részét már inkább nem említem mert sírva fakadok. Mindannyian beszálltunk a saját autóinkba és ki-ki a maga útján indult el. Persze, egy darabig mind ugyanarra haladtunk, de aztán Michaelaék balra, Lucasék előre, mi pedig jobbra, a reptér felé haladtunk. Ahogyan észrevettem 2 bérelt autó van. Az egyikben Liam, Carol, Zayn, Niall és én vagyunk, a másikban értelem szerűen a többiek.
A kocsiban a rádió zaján kívül teljes csönd uralkodott. Nem tudom, talán ők is a saját gondolataiba merülnek, vagy szimplán csak fáradtak lehetnek. Miközben néztem a mellettünk elmosódott árnyakként látszódó fákat, házakat vissza játszottam magamban az elmúlt egy hét minden történését. Egyszerre lettem szomorú, és boldog.
–Baj van Lia?–kérdezte Niall de válaszul csak megfogtam combomon pihenő kezét és bíztatóan rámosolyogtam. Nincs kedvem beszélgetni, és még erre az egyszerű kérdésre válaszolni sem. Valamilyen megmagyarázhatatlan ürességet érzek magamban és fogalmam sincs, mi váltja ki belőlem ezt. Talán a bátyám? Tény, hogy megszoktam a közelségét, és most azt hiszem ezt kicsit úgy élem meg mint azt, mikor elhagyott. Pedig ez egy csöppet sem ugyanaz..igaz? Úgy értem, látni fogom még őt, keresni fog és nem ráz le minket ismét..ugye? Nem szegi meg a szavát..és ha mégis? Az lenne az utolsó csepp a pohárba. Soha többé nem akarnám látni, ő abban a pillanatban megszűnne létezni számomra. De ez nem fog előfordulni..remélem. Időközben egy könnycsepp némán kifolyt a szememből, és legördült az arcomon. Még nem fáj teljesen, ez jó jel. Azt mondják, az az igazi szívfájdalom amikor már sírni sincs erőd. Tévhit lenne? Ki tudja. Talán nem is fontos.

Megérkeztünk a reptérre. A bérelt autókat a parkolóban hagytuk, a fiúk azt mondták majd értük jönnek. Azt hiszem a reptéren most sokkal többen voltak, vagy csak most figyelmesebb voltam. Az emberek csak úgy nyüzsögtek, ide oda rohangáltak fel s alá. Vajon hová igyekeznek? Haza, a szeretteikhez? Vagy talán velük mennek valahová? Mint egy nagy, boldog család. Annak idején, még amikor a bátyánk velünk volt mi is sokat jártunk el otthonról. Kiruccanni, vagy esetleg rokonokhoz. Olyan szép idők voltak.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, időközben bemondták a járatunk indulását, így felszálltunk.
–Emília kezdek aggódni érted.–szólított halkan, lágy hangon Niall
–Ne aggódj édesem.–elmosolyodott–Mi az?–kérdeztem értetlenkedve
–Eddig még sosem becéztél.–fürkészte az arcom, de a mosolya nem tűnt el
–Miért? A Niall mi ha nem becenév?–kérdeztem és önkéntelenül is felnevettem
–Nagyon vicces.–forgatta a szemét–Tudod hogy értem.–folytatta
–Tudom.–mosolyodtam el, majd fejemet a vállára hajtottam–Szeretlek édesem.

....

Haha megint sok a késés ugye? ES TUT MIR LEID!😿
Én próbálok rendesen hozni részeket, de hát, na mindegy, már leirtam.
Remélem nincs harag😸💕
Na és persze, hogy tetszett ez a rész és nem okoztam csalódást. Amint tudok jelentkezem, addig is jók legyetek és vigyázzatok magatokra.💕