HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Első Fejezet

🌹H A R M A T É S D I À Z - Ketten a Világ ellen🌹

Hetek óta kívánom már az édességet, de most sem tudom megvenni, ismét vissza kell tennem a polcra. Összesen kettőezer-százötvenegy forint csörög a zsebünkben, amit erre hétre kell beosztanunk. Normális ételt kéne valahogy vennünk. Ilyen luxuscikkekre, mint csokoládé nem futja.

- Tegnap is ezt nézegetted - ölelt át hátulról, és puszit nyomott a kissé kipirosodott arcomra, amit a hideg csípett meg.

- Nagyon tetszik a csomagolása - forgattam meg  kezemben. Ez a lila szín tényleg szép.

- Vegyük meg - súgta a fülembe.

- Persze, és akkor majd kenyérre nem marad! - perdültem meg, karom vállára téve. Belenéztem azokba a szép barna szemeibe, amikben kis zöld és apró kék csíkok futottak versenyt, és nekem a világot jelentették. Göndör barna fürtjei kikukucskáltak sötét kék kötött sapkája alól, szép ajkai ki voltak cserepesedve, arca kissé be volt esve, tekintve a jelenlegi állapotunkra.

Itt vagyunk tizennyolc évesen, ketten egymagunk a világ ellen, mégis boldogan, mert jobban szeretjük egymást, mint bárki mást.
Éhezünk, fázunk, nélkülözünk, de szeretjük és támogatjuk a másikat. Hiszek kettőnkben akkor is, ha senki más nem tette. Akkor is ha mindneki nevetett és hülyének nézett minket, mikor ott álltunk friss érettségivel, és amíg más külföldet vagy az egyetemet célozta meg, én egy éjjelen a bőröndömbe pakoltam, és csak vártam arra a bizonyos "itt vagyok" üzenetre.

Így történt az, hogy egy júniusi éjszakán, a csillagos ég védelme alatt megszöktünk a fővárosba, hogy támogatni tudjam a fiút, akit mindennél jobban szeretek, és akiben mindenkinél jobban hiszek. Látom a jövőt vele, ahogy egyszer majd minden sikerül, talpra állunk és családod alapítunk. A mi két kezünk munkájából, a mi könnyeink és verejtékünkből.

Diàz a legtehetségesebb sportoló, akit valaha láttam, és a legelszántabb is. Bármire képes, és sajnos ezt egyedül csak én láttam meg. Se az apja, sem a barátai és ez fájt neki. Volt egy álma, amiben senki sem támogatta rajtam kívül.

- Mit művelsz?! - sipákoltam amikor megláttam, hogy zsebre vágja a csokit.

- Maradj már! - suttogta.

- Ha szeretsz most azonnal vissza teszed! - mutattam rá fenyegetően.

- Neked akartam megszerezni - forgatta a szemét, és végre vissza tette a helyére.

- Lopással? És ha lebuksz? - fontam össze a karjaim.

- Érted bármilyen kockázatot vállalnék - tette két úját állam alá, miközben mosolyogva ajkaimat nézte, majd csókot lehelt rájuk. - Megígérem neked, hogy egy nap bemegyek egy boltba, és az összes fajta csokit megveszem neked- húzott közelebb derekamnál fogva, én pedig vigyorogva hallgattam. Mindegy mit mondott, a lényeg h ő mondja. - A legdrágább kajákat és italokat vesszük meg. Tele leszel ékszerrel, évente minimum kétszer elmegyünk nyaralni majd a gyerekekkel. Minden karácsonyt valami meleg helyen fogunk tölteni, és boldog leszel.

- Én már így is boldog vagyok!

- Harmat... - sóhajtott - Egy csokit se tudnunk megvenni. - nézett rám komolyan.
Mikor ez így tudatosult bennem (és benne is) egyszerűen felnevettünk. Röhögtünk a saját nyomorunkon, és én alig várom, hogy pár év után visszagondolhassunk ezekre az időkre, és majd a gyerekeinknek is elmesélhessük.

Végül aztán tészta, gomba, és sűrített paradicsom került a kék csíkos nejlon szatyorba. Igen, milánói lesz, csak hús helyett gombából, mivel az le volt akciózva.