HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀 Hatodik Fejezet

🌹 S E G Í T E K N E K E D 🌹

Miután apu kiment, elmentem venni egy zuhanyt, eztán ágyba bújtam, kezembe ragadtam a telefonom, hogy elmesélhessem Tázinak ezt a hatalmas káoszt, ami történt. Viszont már volt egy üzenet az értesítéseket között, azt hittem ő az, de Diàz volt. Csak tudnám, mért hagyott ki egy ütemet a szívem.. hajaj.

"Nem volt gáz, hogy későn értél haza?" Írta az üzenetben.

" Igazából de, de megoldom valahogyan..." pötyögtem sóhajtva. Mégis hogy mondjak el neki, hogy már anyám is úgy tudja ő a barátom?

" Biztos? "

" Igen, persze " tudtam, hogy ezzel kinyírnám a beszélgetést, de nem akartam " Mikor fejezzük be a prezit?" Szorítottam össze szemeim kínosan, mintha csak látna engem. Vajon ez mennyire átlátszó?

" Csütörtökön kivéve bármikor ráérek suli után. Holnap megbeszélhetjük"

Áucs. Láthatóan nem kíván velem hosszadalmas és tartalmas csevegést folytatni. Mit is csodálkozom? Négy év óta most beszélgettünk először, azt is azért, mert bemutattam egy számára tök vadidegennek, mint a pasim. Ha ez nem lenne elég, ma délután elaludtam az ágyában, és én még el akartam hívni arra a partira, hogy mindneki előtt eljátssza a színdarabunk folytatását.
Hol az eszed, Harmat? Hisz látod, ő milyen. Olyan hatalmas, vastag és erős falakat húzott maga köré, amire ha kopogok se hallaná meg.

Lezártam a beszélgetést egy rendben szócskával, ezzel is nem tovább égetni magam. Ekkor eszembe jutott, hogy én idióta az ő pólójában jöttem haza, már nyomtam is volna rá a nevére, hogy ezt megírjam neki.

- Mit művelek te jó ég? - kérdeztem saját magamtól, mint egy dilinyós - Mit tapadok ennyire szegény srácra? Nem akar engem, se senki más társaságát! - zártam le a kis csevelyem, legalábbis hangosan, hisz a fejemben tovább pörögtek a dolgok.

Mi történt, hogy négy év után elkezdett érdekelni? Annyi, hogy egyszerűen átkarolta a derekam, és szó nélkül eljátszotta nekem a pasim? Vagy amikor megéreztem a teste melegét, és az abból áradó tömérdek biztonságérzetet? Mintha ő lenne az, aki mindentől és mindenkitől megtudna óvni. Esetleg a parfümje tette? A mély hangja? A szép szemei? A szép ajkai? Vagy az piszok jóképű feje?

Igen, hivatalosan is eljött nekem az alvás ideje. Ki kell pihennem ezt a sok hülyeséget a fejemből.

- Mi van veled? - ért be Tázi reggel a folyosón suliban.

- Hmm? - kaptam rá tekintetem.

- Azt kérdeztem mi van veled? Úgy el vagy gondolkodva.

- Semmi, rosszul aludtam.

- Most az igazat - húzott le maga mellè egy padra a folyosón.

- Na jó, de ígérd meg kérlek, hogy nem kezdesz el komplikálni! - mutattam rá szúrósan.

- Isten mega ments! - emelte fel kezeit mellmagasságba, egy pillanatra az ég felé nézve, majd ismét rám szegezte tekintetét.

- Tegnap én átmentem Diàzhoz - kezdtem bele sóhajtva, mire ő tágra nyílt szemekkel kapta kezét szája elé. Ennyit arról, hogy nem komplikál.

- Te, Diàzhoz? - esett le az álla - Milyen volt? - vigyorgott szemöldökét húzogatva, ahogyan meglökte vállam az övével.

- Olyan hülye vagy! - szúrtam le tekintetemmel
- Mégis mi történt szerinted? - dőltem hátra idegesen fújtatva, hajamba túrva.