HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Huszonötödik Fejezet

🌹MIATTA MEGÉRI🌹

- Bocsánat... - habogtam, tekintve hogy épp most mentem bele valakibe a folyosón, és mit ad isten....

- Jól vagy? - vizslatott Diàz.

- Igen - vágtam rá túl gyorsan, ő pedig hunyorogva végig nézett rajtam. - Gyere - ragadta meg a csuklom, hogy bevonszoljon az irodájába, aminek becsukta ajtaját.

- Mit csinálsz? Nyisd ki! - nyúltam a kilincsért, de nem hagyta. - Ki tudja mit gondolnak!

- Kit érdekel mit gondolnak, Harmat? - nézett fel nevetve - Mit láttál vagy hallottál, ami ennyire felzaklatott? - fonta keresztbe karjait.

- Semmit.

- Esélyed sincs nekem hazudni, ugye tisztában vagy ezzel?

- Én... láttam valamit - túrtam a hajamba sóhajtva.

- Mit?

- Valamit, amit talán jobb ha nem tudsz, mert csak összetörik a szíved.

Diàz olyan furcsán nézett rám, mint még soha. Mintha fogalma sem lett volna arról, kire is célozhatok. Nem is szerelmes?

- Összetöri a szívem? - gondolkodott el - Kíváncsivá tettél, babám.

- Nem tudom helyes-e elmondanom, de úgy hisz...

- Bökd már ki!

- Antonia megcsal! - szaladt ki belőlem, de abban a percben meg is bántam. Diàz arca rezzenéstelen maradt. - Én úgy sajnálom! - léptem egyet közelebb felé. - Láttam, ahogy kiszáll az autóból egy másik férfival. Nem láttam az arcát, csak azt hogy megcsókolják egymást, és nem tudtam mit tegyek, mert egy részt én mondtam neked, hogy lépj tovább, amit meg is tettél és látszódott, hogy jól meg vagytok együtt, másrészt viszont undorítónak tartom, ho... - ekkor Diàz belém folytatta a szót. Megragadta derekam, és olyan erővel húzott magához, hogy szinte neki csapódtam, de mielőtt bármit szólhattam volna, ajkait az enyémnek tapasztotta, és a nyelvét is...
A csók olyan követelőző volt, mint még talán soha. Ki volt éhezve ez érződött. A fellegekben jártam, ahogyan testünk egymásnak simult, és kezem lassan válláról a tarkójára csúszott, mikor bekapcsolt a vészjelző az agyamba.
Most mondom el, hogy megcsalták, erre ő engem használ arra, hogy visszacsaljon? Na azt már nem!

Határozott mozdulattal elléptem tőle, belenéztem összezavarodott szemeibe, majd isten tudja milyen erővel, ami mint a hideg szellő megcsapott, felpofoztam, és hátra léptem egy centit.
Higgadtan megnyalta alsó ajkát, majd ahogyan mosolyra húzta azt ismét rám nézett.

- Emlékszel még mit mondtam neked tizenkettedikben a pofozkodásról? - hogy mégegyszer meg ne merjem... persze hogy emlékszel Diàz. Minden egyszer szóra emlékszem, amit valaha mondtál nekem.

- Nem, és nem is érdekel - szegeztem fel állam. - Nem leszek a kis játékszered, akivel majd bosszút állsz, és "visszacsalod" a mennyasszonyod.

- Visszacsalom? Te tényleg hülye vagy - nevetett ki.

- Te most komolyan lehülyéztél? - döbbentem le.

- Igen - nevetett tovább. - Mégis hogy használnálak pont téged ilyesmire? Hmm? - mosolygott édesen, de arca eztán ekkor elkomorodott. - Mikor mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, basszameg.

- Mi..? - kérdeztem alig hallhatóan.

- És tudom, hogy te is engem - jött közelebb, de hátráltam, ahogyan lassan könnyek gyűltek a szemembe. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel a sok érzelemmel.