HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀 Huszonkilencedik

                       🌹NAGY DOBÁS 🌹

-Minden redben? - a hangra összerezzentem, hiszen teljesen abban a hitben voltam, már egymagam vagyok az egész épületben.

- Hát te? -csodálkoztam el apu láttán.

- Kellett egy két papír - dugta zsebre kezeit, végül miután végig nézett rajtam, inkább kihúzott egy széket, és leült velem szembe. - Mi a baj?

- Azt sem tudom hogyan kezdjek bele... - vettem mély sóhajt - Diáz talált nekem egy kiskaput, hogy elhagyhassam Milánt - böktem ki, ám ő egyáltalán nem tűnt meglepettnek.

- És miért nem élsz vele?

- Meg sem kérded, hogy...

- Harmat.. - vágott a szavamba - Az apád vagyok, attól még hogy nem mondom, tudok dolgokat. Tudom, hogy Diáz miattad van itt, és azt is, hogy Mira az ő lánya.

- Tessék?

- Nem tudom, mi vitt rá anno, hogy hozzá menj Milánhoz, és nem is kérdem. Én csak annyit látok, hogy Diáz mellett ragyognak a szemeid, és ez engem boldogsággal tőlt el. Ennél nincs fontosabb, kicsim. Ha meg tudsz szabadúlni Milántól, hát tedd azt.

- A cég lenne az ára - haraptam be ajkaim. - Ez Diáz fegyvere Milán ellen. Ha kitálal, oda minden.

- Ezt a céget én adtam át neked, mert bíztam és bízok benned, de nekem te és nem ez a hely az életem főműve. Téged akarlak boldognak látni, na meg a kis unokám, a többi nem számít.

- Ezt komolyan mondod? - remegett meg a hangom. Nem hittem, hogy ilyen jól fogja le reagálni.

- A legkomolyabban - mosolygott rám bíztatóan. - A te döntésed, nem akarlak befolyásolni, és ezt másnak se hagyd. Megéltem már pár évet, és hiába a pénz meg a siker, ha a családod nem boldog.

Apunak igaza volt, de van itt még egy buktató, méghozzá a kislányom. Tegyük fel, zöld utat adok Diáznak, és mi lesz utána? Hogyan mondom el neki?

Másnap reggel úgy ébredtem, mint a mosott rongy, tekintve egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész éjjel pörgött az agyam, és mondjuk ráadom a fejem erre az egészre. Diáz segít még nekem egyáltalán? Vagy annyira elege lett belőlem, hogy talán ma már be sem jön? A kedvemen az sem dobott, hogy Milán ma már benn lesz a cégnél.

Amennyire csak tudtam ma a munkába akartam temetkezni. Ki tudja, talán ez az egyik utolsó napom itt benn, bár akkor már felesleges törnöm magam, nem igaz?
Sóhajtva néztem fel a papírokból, mikor megpillantottam Diázt, aki a folyosón állt, és apuval beszélt. A szívem azonnal hevesebbre vette a tempót, de mikor apu elment, Diáz érzelem mentesen nézett rám, és elsétált. Kés szúrást éreztem a szívembe, és tudtam hogy nem akarom elveszíteni ismét.

- Jó reggelt, kedvesem! - jött be Milan mosolyogva

- Neked is - tettem én is így, mire megtorpant és csak bámult rám furán - Minden rendben? - tettem fel neki kedvesen.

- Azt hiszem - csukta be lassan maga után az ajtót. - Mi van veled? Részeg vagy? - jött az asztalomhoz.

- Tudod, hogy nem szoktam inni - tértem vissza a munkához, majd felnéztem egy pillanatra és elgondolkodtam - Munkában - tettem még hozzá.

- Akkor meg? Életemben most látom először, hogy önszántából mosolyogsz rám.

- Tudod - csuktam le laptopom - Rájöttem, hogy ez így nem jó. Nincs értelme folytatnom a harcot ellened. Előttem jársz folyton, minél jobban ellenkezem annál rosszabb az egész. Szóval - köhögtem egyet, pedig csak azt lepleztem hogy öklendeznem kell - Megpróbálok mondjuk úgy, de megbékélni a helyzettel - erőltettem egy mosolyt.

- Ezt most komolyan mondod? - képedt el

- Igen. Viszont ez nem azt jelenti, hogy mi most férj és feleség leszünk. Ugyan úgy külön alszunk továbbra is.

- Rendben! - bólogatott hevesen - Mindig mondtam és mondom neked. Minden úgy lesz ahogy te akarod, mind addig amíg nem próbálsz nekem keresztbe tenni és hazudni.

- Befejeztem a játékokat - és ezt halál komolyan is gondoltam.

- Áruld már el - ült le a székre velem szemben - Mi vitt rá erre? Nem mintha nem tudnám, csak szeretném a te szádból hallani.

- Jól hiszed. Diáz az oka, láthatólag teljesen túl lépett rajtam, menyasszonya van és boldognak tűnnek.

- Végülis ezt akartad nem? Boldognak és szabadnak látni őt - mosolygott rám én meg olyan erősen szorítottam mérgemben a tollam, hogy már fájt a tenyerem.

- Igen. És megkaptam.

- Tudod, kedvesem - nyúlt át az asztalon, hogy megfogja a kezem - Te is annyira boldog lehetnél. Megvan mindened, pénz, karrier, erős háttered amit én biztosítok, és még Mira is ott van neked. Olyan szép család lehetnénk!

- Igen, nos.. - húztam ki a kezem az övé alól - Ez nem egyik napról a másikra fog megváltozni - álltam fel az asztaltól.

- Tudom, és nem is sürgetlek - állt fel ő is - Tudtam, hogy ez a nap elfog jönni.

- Nekem most mennem kell, van egy időpontom Tázival a kozmetikushoz, utána pedig ebédelni megyünk. Mirát is elviszem - kaptam fel a táskám - Ma nem vagyok, ne zavarjon senki munkával kapcsolatban, szeretnék legalább egy fél nap pihenést.

- Természetesen!

- Illetve - néztem bele a naplómba - Van egy ügyfelem ma 14:30-ra. Át tudnád venni?

- Semmi miatt ne fájjon a fejed amíg én itt vagyok. És ha kikapcsolódnál, elmehetnénk hármasban nyaralni egy pár hétre. Mira is biztos nagyon élvezné.

- Talán később lehet róla szó. Én most megyek! - nyitottam ki az ajtóm, de utánam szólt.

- Köszönöm, hogy végre adsz egy esélyt.
Erre nem mondtam semmit, csak bólintottam, azzal Tázit indultam megkeresni

- Pszt! - dugtam be a fejem az irodájába.

- Mi van? - suttogta.

- Miért suttogsz?

- Miért mondod hogy pszt?

- Jogos... mindegy. Kapd össze magad, elmegyünk.

- Hova? - csukta le a laptopot.

- Akárhová, beszélünk kell! Hozom Mirát.

Tázi mintha az iroda égne dobált be mindent a táskájába amit persze elejtett és kiborult minden. Nem is ő lenne.
Az hogy Mira hol lehet, nem agyaltam rajta sokat, tudtam hogy Diáz irodájában lesz.

Érdekes módon az ajtó csukva volt, szóval két kopogás után lassan benyitottam.

Mira elaludt a kanapén, és egy kabát volt rá terítve, kinek a gazdája az asztalnál ült, valamit nézett a monitorján és ez mellé egy hatalmas leveses tálból evett. Ha jól láttam 2 szelet hús, rizs és egy zöldség is volt benne. Még mindig nagyon komolyan veszi az étkezéseit.

- Hát te? - nézett rám meglepetten

- Csak Mirát vinném el. Tázival elmegyünk kivesszük a mai napot, én talán az egész hetet - sóhajtottam gondterhelten.

- Oké - vont vállat azzal tovább evett és megint a monitorra koncentrált.
Sok minden volt a fejemben, és megannyi mondat forrt a torkomra, de jobbnak láttam mindent így hagyni. Mindenkit tévhitben. Nagy dobására készülök, amire csak egy esélyem van.