HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Huszonhetedik

- Jó reggelt, Havasi Diázt keressük - szólított meg, már reggel fél kilenckor a munakhelyen egy férfi, aki egy másikkal volt, és valami hatalmas dobozt hoztak fel.

- Megtudhatnám, hogy mégis mi ez? - pislogtam kettőt.

- Sütő - paskolta meg barátságos mosollyal.

- Sütő? - azt hittem rosszúl hallok. - Szerintem itt valami tévedés lesz - nevettem kínosan.

- Nem, nincs. Itt vagyok - kocogott oda mosolyogva Diáz, és már alá is írt valamit, amit a szállító adott a kezébe - Lennétek szívesek oda betenni? - vereggette meg vállát az irodája felé mutatva.

- Mégis mit művelsz? Minek neked sűtő az irodába? - léptem közelebb hozzá, karom az említett helyiség felé kitárva.

- Már vártam, hogy rákérdezz - vigyorgott rám, aki összefont karokkal, kíváncsi tekintettel hallgatta. - Két dolog miatt is. Egy, tudod, hogy nekem nem mindegy mit eszek. Jó itt a kaja, de nem olyan, mintha én csinálnám. Nekem kell a protein.

- Sok protein.. - jegyeztem meg hangosan az orrom alatt. - És mi a másik oka? - sóhajtottam fel.

- Mira.

- Mira? -húztam össze szemöldököm.

- Ő is egyfolytában éhes, és egész nap itt van velem, mindig enne valamit, és nincs időm folyton lemenni vele a büfébe.

- Szólsz Tázinak, és le megy vele.

- De velem akar -magyarázta szemét forgatva, de amolyan "nem igaz, hogy ezt sem érted, Harmat"

- Diáz - jött ki az irodából Mira - Kik ezek a bácsik, és mit hoztak?

- Egy sütőt.

- Az irodánkba? - csillant fel a szeme, nekem pedig egyszerre nevetett és sírt a szívem.

A fenébe is, távól kell tartanom őket egymástól! De hogy tehetném ezt meg, mikor mind ketten annyira ártatéanok ebben a szituációban, egyikük sem tud semmit, és talán ez teszi ennyire széppé kettőjük kapcsolatát.

- Így van, cicám.

- Tudsz csinálni nekem csokis palancsintát?

- Már hogyne tudnék - guggolt le hozzá - Sőt, amit csak akarsz - kacsintott rá, Mira pedig nevetve szaladt vissza, és terrorizálta a fiúkat, hogy mégis mikor lesz már beüzemelve a sütő.

- Miért vagy vele ennyire kedves?

- Mégis mi ez a hülye kérdés? - nézett rám nevetve - Csak egy kislány, hogy kéne bánnom vele?

- Úgy értem... törődsz vele - szorítottam bal kezem jobb tricepszemhez.

- Igen, mert sajnálom. A szüleinek nem kellett, aztán örökbe lett fogadva, de az a pasi meg lelépett. Még egy személy, aki hátra hagyta -nézett e közben végig Mirára.

- Pont ezért nem kéne hagynod, hogy megszeressen. Így is már túl késő.. - merengtem el - Túl sokat beszél, és kérdez felőlled.

- Ezt meg honnan tudod? - óh, baszki!

- Tázi mondta. Ő mondta, hogy délutánonként gyakran eszébe jutsz. Kötődni kezdett hozzád.

- Még most sem értem, ez miért baj.

- Azért, mert nem maradsz az élete része, tudom, hogy nem fogsz örökké itt maradni.

Diáz már szólásra nyitotta a száját, de ekkor megcsörrent a mobilja.

- Igen? -szólt bele. - Tényleg? - ragyogott fel arca, azzal elköszönt, és letette.

- Jó hír?

- Óh, de még mennyire. Egy a baki.. segítened kell.