HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀 Huszonharmadik

🌹 SZERELEMBEN ÉS HÁBORÚBAN 🌹

- Nagyon örvendek! - fogott velem kezet Diàz, aki sejtelmesen mosolygott. Az, hogy én milyen arcot vágtam, hagyjuk is.

Mégis mit keres itt? Hogy lett ő befektető egy építőipari cégnél? Ki ez a nő? Mikor ismerte meg? Mikor jegyezte  el?  Tud rólunk? Most akkor  Diàz megcsalta velem?

- És az idei legnagyobb projektünk, az a...

- Elnézést, ki kell mennem - motyogtam alig hallhatóan, és már fülzúgással hagytam el a tárgyalótermet.

Kapkodtam a levegőt a liftben, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne essek össze. Mikor kinyílt a lift ajtaja, és végre kijuthattam a tetőre, mélyen magamba szívtam a friss oxigént.

- Hol a francban van már? - kutakodtam a gyújtó után a táskámba, majd mikor meglett remegő kezekkel gyújtottam meg a cigit, és csak néztem Pestet, de nem láttam a gondolataimtól.

- Még mindig kocadohányos vagy?

- Mi a francot keresel itt? - fordultam meg idegesen.

- Megnézni, hogy jól vagy-e - vont vállat.

- A cégnél! Mi ez az egész?

- Egy jó haverom azt mondta, fektessek ingatlanba.

- Pofátlanul szemtelen ez a lazaság! - fenyegettem meg mutató ujjammal, miközben a cigit is fogtam, de ő ugyan azzal a laza mosollyal nézett, majd elvette azt, és beleszívott. - Akkor mért nem vettél lakást? - folytattam.

- Nagyban szeretek játszani - fújta ki a füstöt.

- Ebből elég! - vettem ki a kezéből, majd a földre dobva el tapostam. - Megmondtam neked, hogy maradj távol tőlem!

- Én pedig megmondtam, hogy bosszút állok.

- Nem engedem kezdetét ennek a háborúnak.

- Nem gondolod, hogy már túl késő?

- Ki ez a nő?

- Ki? Antónia? A mennyasszonyom - vágta rá értetlenül, mintha nem mondta volna.

- Mióta ismered?

- Egy ideje.

- Akkor gondolom nem lehet valami hosszú kapcsolat, és máris eljegyezted - jegyeztem meg talán túlságosan cinikusan is.

- Téged is eljegyezhettelek volna, de azt mondtad nem jössz velem, hagyjalak békén és hogy lépjek tovább. Tessék! - tárta szét karjait - Megtettem, és kurvára igazad volt.

- Ha annyira tovább léptél - tartottam vissza könnyeim - Mit keresel itt?

- Rajtad túl vagyok, de a férjeden nem. Veled lezártam a múltat, de vele - mutatott a háta mögé idegesen nevetve. - Megmondtam neked, hogy nem nyugszom amíg tönkre nem teszem. Ez már nem rólad szól, nem is a múltunkról, így nem kell afelől aggódnod, hogy sérülnek a szeretteid.

- Akkor mi lesz? Tönkre teszed a céget? A céget amit a nagyapám hozott létre?!

- Harmat! - ütötte fel fülem Milán hangja, aki kérdően és egyben dühösen nézett ránk.

- Hív a férjed - hajolt oda rám sem nèzve, azzal a a korláthoz sétált, és bámulta kicsit a tájat.

Pulzusom az egekben volt. Nem tudom mi volt nagyobb a haragom, vagy a fájdalmam.

- Miről beszéltetek? - érdeklődött, miközben elviharoztam előtte.

- Otthon beszélünk én most haza megyek!

Mielőtt még elmentem volna, belestem a tárgyaló terembe, és szerencsémre Tázi még azelőtt észre vett, hogy az üvegen át mutogattam volna. Leolvastam a szájáról, ahogyan elnézést kér, majd felállt és kisétált. Megvártam amíg nyugodtan becsukja az ajtót, és mind a ketten az irodám felé vettük az irányt.

- Mi a jó büdös fene folyik itt? - tört ki belőle, miután becsukta az ajtót.

- Ha tudnád milyen beszélgetésen vagyok túl vele. Tudod mit vágott a képembe? Hogy ehhez nekem semmi közöm, hogy ez az egész dolog Milán és közte nem hagyja nyugodni, és addig nem áll le, amíg tönkre nem teszi őt teljesen. És mi ad neki hatalmat? A pénz. És honnan van a pénz? Persze hogy a cégből aminek én is a tulajdonosa vagyok, a nagyapám alapította! - járkáltam fel s alá.

- Mióta van mennyasszonya? - töprengett.

- Azt mondja egy ideje... - mosolyogtam cinikusan.

- Szerinted szereti?

- Engem nem érdekel, hogy mit csinál, csak azt hol csinálja. És az nem itt lesz! 

- Anya! - nyitott be Mira, mire Tázival mind ketten ijedten egymásra néztünk. Róla mind a ketten megfeledkeztünk. 

- Szívem, te mit csinálsz itt, miért nem maradsz a szobádban?

- Azért, mert vécén voltam, és mire vissza mentem már kettő idegen meg Zsuzsa volt benn.

- Mit kerestek ott?

- Gondolom Ádám új irodája lesz - suttogta Tázi körmöt rágva.

- Beszéltél velük?

- A-a. Nem mentem be.

- Helyes! Nem szabad velük beszélned!

- Köszönni sem? Az bunkó dolog...

- Majd otthon megbeszéljük, most haza megyünk, jó?

- Oké, csak hozom a táskám - szalad ki.

- Mira, hagyd majd holnap elhozzuk! - kiabáltam utána, de kiszaladt a folyosóra, mi meg Tázival utána.

Mira csak futott a rózsaszín kis ruhájában, és mikor bekanyarodott az irodába, Diàz pont akkor lépett ki, így Mira neki ment, és a földre esett.

- Óh, basszus! - kapcsolt Diàz, aki azonnal leguggolt és felsegítette. Bennem megfagyott vér, és a földhöz ragadtam. Minden ki fog derülni.
- Jól vagy? - igazította meg a ruháját, ami fentebb csúszott. Mira csak bólogatott. - Nem ütötted meg magad? - itt a fejét csóválta.

Jó, ügyes kislány, mondtam neki hogy nem beszélhet vele.

- Nem szólalsz meg? - kérdezte mosolyogva.

- Azt mondták nem beszélhetek veled.

- Ki mondta?

- Az anyukám.

- És ki az anyukád ? - nézett Diàz lassan körbe, ekkor megpillantott minket Tázival.

Hello! Rövidke kis rész, remélem azért egy kis lazítás volt így vasárnapra. Én már nagyon várom hogy írjam nektek a következő részeket, amik talán nem lesznek a megszokott hosszú részek, de legalább így tudom tartani a heti részt minden vasárnap. Puszi❤️