HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀 Tizenötödik Fejezet

🌹 EGY MILLÓ 🌹

Magam sem hiszem el, hogy megléptük, de itt vagyunk. Itt állunk az első közös lakásunk ajtaja előtt, aminek a kulcsát Diáz már tegnap késő délután átvehette, mielőtt nos...hogy is mondjam, de megszöktetett.

Mentségemre szóljon, valóban igyekeztem beszélni anyuékkal, de hajthatatlanok voltak, amit egy részről megértek, de ez attól függetlenűl még mindíg az én életem, és az én döntéseim. Volt egy pont, ahol meginogtam, teljesen kikészültem, és majdnem feladtam az egészet, miszerint otthagyom a családom, a főiskolát, és a céget, de aztán mégsem tettem. Eszembe jutott, mennyi tervet és álmot szövögettünk ketten, amik tudom, hogy az ő oldalán valóra is fognak válni, és nekem lesz a legboldogabb életem. Legalábbis úgy két hónapja még ezt gondoltam, szóval ugorjunk egy kicsit.

Az elején valóban minden varázslatos volt, még ha egy kis putri házban is lakunk, ahol már megint nincs fűtés. Fagyoskodunk, néha éhesen fekszünk le, és mind ketten a belünket is kidolgozzuk, de ez sem számított, mert mindent kárpotólt az, hogy amikor hazaértünk a mi kis világunk kelt életre, aminek becsuktuk a recsegő ajtaját, és semmi más nem létezett, csak mi ketten. Szó szerint végig szeretkeztük a délutánt, és a lakás minden egyes kis zugát. Együtt ettünk, együtt filmeztünk, együtt tusoltunk. Olyan szerelmesnek éreztem magam, mint még soha, és úgy éreztem, ez volt életem legjobb döntése, de aztán keztünk mind a ketten elfáradni.

Többett kellett dolgoznom, hogy hó végén még valami ételt tudjunk venni. Diáznak is egy hónapon belül extra melót kellett vállalnia egy autóműhelynél, ahová mindig edzés után ment, így olyan 12-15 órákat volt távol. Én sosem vállaltam több, mint 12 órás műszakot, mert még ott volt a jó öreg házimunka, amiben pocsék vagyok, és már a sírás kerülget néha.
A sok stressz, és munka hatására a varázslatos kis világunk egyre inkább háttérbe szorult, és dőlt romokba. Már nem volt annyi szex, már nem néztünk együtt filmeket, és ami a legrosszabb volt, már nem beszélgettünk annyit, mert mindíg csak vita lett a vége.

Ma munka után gyorsan beszaladtam a melletünk lévő kisboltba, hogy vacsorát csináljak, de már csak a gondolattól is görcsbe rándúlt a gyomrom, hogy megint főznöm kell.
Összevásároltam pár dolgot, amire úgy gondoltam jó lehet, de természetesen az elmélet mindig sokkal jobban működik, mint a gyakorlat.

- A picsába már! - dobtam el idegesen a fakanalat, hogy már ezt is megint elrontottam, és mit ad isten? Ebben a percben érkezett meg Diáz is.

- Azt ne mondd, hogy megint nem eszünk... - dermedt le idegesen a konyha ajtóban.

- Diáz, most mostam fel! Ezerszer megkértelek, hogy ne gyere végig a lakáson cipőstűl!

- Én meg ezerszer megkértelek, hogy figyelj jobban! - emelte fel a hangját velem szemben most először.  - Nem vetted észre, hogy a kocsidon világít egy kis sárga lámpa?

- De igen, de nem tudtam mit jelent... - vontam vállat - És elfelejtettem szólni - jelenleg ez érdekelt a legkevésbé.

- Hát, gratulálok. Kereshetsz egy bontót - tapsolt kettőt, azzal ledobta a kocsi kulcsom az asztalra, mivel ma szüksége volt az autóra.

- Ezt most mért mondod? - szeppentem meg.

- Olajcsere kellett volna neki, de mostmár mindegy. Szóval vagy veszel bele egy új motrot, ami kb a kocsidnak a fele ára, vagy elviszed bontóba. Most hogy fogsz eljárni dolgozni, mi?