HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Tizenhatodik Fejezet

🌹MINDEN AMIT AKARTÁL🌹

- Nem, nem megyek sehova! - ráztam meg a fejem rémülten, ahogyan a srácot bámultam.

- Azt mondtam menj! - kiáltott rám.

- Nem! - tettem én is így felállva. - Megoldjuk, minden rendben lesz... - motyogtam még mindig kissé részegen, bódult fejjel össze vissza nézelődve.

- Megoldjuk.. megoldjuk?! - fogta a fejét. - Most öltem meg valakit. Hogy oldjuk ezt meg?

- Nem biztos, hogy meghalt! - jutott eszembe, azzal lehajoltam hozzá, és megnéztem hogy lélegzik-e, de semmi. Csekkoltam a pulzusát is, de nem vert. Halott volt.

- Na? - kérdezte idegesen és cinikusan egyben.

- Srácok - botorkált oda Endre is. - Ez önvédelem volt.

- Nem, nem kell nekem hogy te is bele foly. A-a. És ha önvédelem is volt, valamennyire tuti bevarnak, és baszhatom az egész életem a boksszal együtt, és nekem nincs más!- tette derekára a kezét. - Menj el...

- De..

- Menj! - kiáltott rá.

- Nem megyek sehova! - makacskodott ő is.

- Nem hiszlek el titeket! - nézett az ég felé feszülten nevetve. 

- Mit? Hogy nem hagyunk a szarba? Oké, gondolkozzunk...

- Min? Hogy? Harmat, totál részeg vagy! Most jött volna minden rendbe, basszameg erre... - fordult meg idegesen, hajába túrva.

- Rendben is lesz! - ragadtam meg a karját, hogy magammal szemben fordítsam. - Megoldjuk. Van valaki, aki tud segíteni - kerestem elő telefonom a farzsebemből.

- Mégis ki?

- Apu.

- Azt már nem! - kapta ki a kezemből a telefont, és felemelte azt.

- Miért nem?

- Mi a terv, Harmat? Felhívod apádat, akivel hónapok óta nem beszéltek, és elmondod neki, hogy megöltem valakit? Hogy fog ez kinézni? Hogy belekevertem a lányát egy gyilkosságba, és most húzzon ki? Így is utálnak engem! Én el akartalak venni a fenébe is, és  gyerekeket, nem tudhatja ezt meg! - mutatott a holttestre.

- Mi? - jött ki alig halhatóan a számon. - El akartál venni?

- Komolyan csak ennyit hallottál meg?

- Oké, van még valaki, aki segíthet. De nem fogsz neki örülni.

Alig húsz percen belül meg is érkezett egy fekete Mercedes terepjáró, aminek hátsó üléséről Milán szállt ki.

- Harmat, jól vagy? - szalad felém aggódóan, kezét a karomra téve. Csak bólogattam.

- Kéne egy kis segítség. Pontosabban mondva kapcsolatod. Ez a fiú, és még két másik haverja neki estek az egyik barátunknak, ezért Diàz segített neki. Viszont mikor az egyik rátámadt, pontosabban ő, akkor leütöttem egy bárszékkel, erre ő meg ütött engem, aztán Diàz meg őt és hát...

- Ezt el sem hiszem - tette jobb kezét nadrágja zsebébe, másikkal pedig idegesen végig simított állán. - Mi lett belőled, Harmat? Részegen kocsmai verekedésekbe keveredsz? Bár székkel dobálózól? Mi lett a lányból, aki...

- Nem ezért hívott, hogy kioktasd! - vágott szavába Diàz. - Tudsz segíteni, vagy nem?

- Tudok - bólintott - Soha senki nem fogja megtudni, és a neved tiszta marad, ezt garantálom. - abszurd, de itt megkönnyebbülten elmosolyodtam.