HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Hetedik Fejezet

🌹        H A Z A   É R T E M         🌹

- Tessék? - gubbadtak ki szemeim. Minden válaszra számítottam, de erre nem - Szívatsz, igaz?

- Szeretnéd, hogy szívassalak? - vonta fel a szemöldökét, mosolyogva - Mégis mi baj történne?

Nos, srácok azt előre elárulhatom, hogy baj az történt.

- Szóval... komolyan eljössz? - tisztáztam le mégegyszer biztosra menve, kezeim magam elé téve neki fordított tenyérrel.

- Aha. Mikor is lesz?

- Két hét múlva szombaton, 21.-én.

- Megoldom - bólintott.

A boldogságtól, nem is gondolkodva egyszerűen felálltam, de még a szék is felborult, és a nyakába ugrottam, amibe szorosan kapaszkodtam. Nem fogok ismét a pillangókról és a bizsergésről áradozni, amiket a közelében érzek általában. Most, hogy valóban szorosabb fizikai kapcsolatba kerültünk, csak két szó jutott eszembe. Haza értem. Semmi több.

Életemben először valóban éreztem azt; meleg otthonra leltem, és ez egyszerre töltötte meg a szívem csordultig boldogsággal, és szomorúsággal illetve félelemmel is, mert tisztábban voltam vele, ez részemről nem egy tini románc. Én szerelmes vagyok Diàzba, és a legfurcsább az, azt sem tudom mikor, és hogyan történt.

- El-elnézést, nem tudom mi ütött belém - léptem hátra tőle szabadkozva, hajam a fülem mögé tűrve.

- Ugyan - nevetett fel - Nekem tetszett - mondatára megdobbant a szívem.

- A barátnődnek tuti nem tetszene - jegyeztem meg az orrom alatt.

- Hogy mi? Milyen barátnőmnek? - zavarodott össze. - Ki mondott neked ilyet?

- Senki.

- Akkor? Csak úgy kipattant a kis fejecskédből? - kocogtatta meg mutató ujjával homlokom.

- Volt okom feltételezni - védekeztem összefont karokkal.

- Hallgatlak - adott helyet nekem egy karnyújtással jelezve, hogy mehet.

- Amikor eljátszottuk Milán előtt hogy egy pár vagyunk. Az azért elég profi alakítás volt a részedről - néztem rá, miközben azon ügyeskedtem, hogy ismét négy lábra helyezzem a széket.

- Szóval te ebből arra következtettél, hogy barátnőm van.

- Igen - bólintottam határozottan.

- Pedig nincs.

- Hosszabb kapcsolatod sem volt?

- Hosszú nem volt. Akadt néha-néha valami pár hónapig, de semmi különös. Igazából nem is nevezném kapcsolatnak őket.

- Akkor szerelmes sem voltál még?

- Nem hinném - vont vállat. - És te?

- Én már igen. Egyszer, na de akkor halálosan. Az oviban történt.

- Úr isten, hogy vészelted át? A középső csoport azért az kemény tud lenni.

- Az is volt! - bólogattam komoly arcot vágva, mintha tényleg az is lenne a dolog. - Patriknak hívták - sóhajtottam "ábrándozva" - Tudod, csak beléptem az első nap a világítós, csillogós cipőmmel, kedvenc macimat megszeppenve szorongatva, mikor megláttam őt!

- Na ne! - csapott az asztalra hüledezve, hátra dőlve a széken.

- De! A lényeg az, hogy hónapokig epekedtem utána. Próbálkoztam én mindennel, de az istenért sem akart velem babázni, szóval bekeményítettem, és egy nap kimentem a fiúkhoz motorozni. Tudod azok a műanyag színes kis szarok.