HARMAT ÉS DIÀZ ~ ketten a világ ellen

🥀Harmadik Fejezet

🌹               DIÀZ OLYAN, MINT A....        🌹

Már vagy egy órája ülünk itt az asztalnál hatan, és természetesen mire visszaértem a konyhából, már csak Milán mellett volt szabad hely. Jó ég, ez a parfüm, amit visel nagyon közönséges. Az a bizonyos Dior Savage, amit minden második pasi visel, és ettől kurva eredetinek érzik magukat na, meg egyedinek. Hozzátenném nekem személy szerint kicsit sem jön be ez az illat. Ahogy a viselője sem.

- És mesélj Harmat - törölte meg száját a szalvétában, és felém fordult. - Hogy megy a suli?

- Egész jól. - bólintottam totál feszélyezve érezve magam.

- Nemsokára érettségi. Ha szükséged van segítségre, szólj bátran.

- Ühüm. - ittam bele a vizembe.

- Mi a szándékod? Lefizetni az egész gimnáziumot? - dobta be eme fenomenális poént anyám, amin rajtam kívül mindenki jót kacarászott.

- Ha ez segít Harmatnak, az egész világot lefizetném. - nézett rám csillogó szemekkel.

- Annyira hülyének tartasz, hogy szerinted pénz nélkül képtelen vagyok letenni egy érettségit, vagy mi? - dühödtem be

- Harmat! - szólt rám anyu, ám figyelmen kívül hagytam.

- Dehogy is, én csak azt mondtam...

- Hallottam mit mondtál - sziszegtem - További jó étvágyat! - általam fel, azzal drámaian felviharoztam a szobámba, majd mikor becsuktam az ajtót, elmosolyodtam.
Nem érdekel, mit gondol rólam ez a majom. Viszont ez egy tökéletes ürügy volt, hogy végre elhagyjam az asztalt. Színészet; csillagos ötös.

Szerencsémre anyu, este - miután már elmentek, nem rontott be a szobámba és kért számon a vállalhatatlan viselkedésemért, amit nem is bántam. Viszont Milan hét üzenetet, plusz két nem fogadott hívást hagyott a telefonomon. Istenem, csak hagyj már békén!

- Aztán közölte, hogy ő lefizeti az egész világot, csak hogy én átmenjek az érettségin. - meséltem feldúltan Tázinak a suli előtt, mikor már végeztünk, és özönlött ki mindenki.

- Uram isten! Mekkora egy pöcs. A hülyének is leesik, hogy nem akarsz tőle semmit, mit kapar még ennyire? - csóválta a fejét összefont karokkal.

- Azt kívánom bár eltűnne az életemből örökre.

- Nos, ez így nem lesz könnyű. - motyogta artikulálatlanul, miközben az utat figyelte.

- Ezt nem hiszek el! - döbbentem le a szürke Mercedest megpillantva. Hát már a suliban sincs nyugtom Milántól?

- Mondanám, hogy szaladj, de már kiszúrt. Nem mellesleg nagyon jól áll neked ez a zöld szín - jegyezte meg, szemével elemezve a felsőm, ujját álla alá téve.

- Ugye? - vigyorodtam el - Nem akartam megvenni, de aztán rájöttem hogy egy zöld cuccom sincs. Ott állt a szekrényben vagy egy évet... - fecsegtem totál megfeledkezve Milánról. Ezek vagyunk, mi nők és a ruhák.

- Én is be szerzek egy ilyet, honnan van?

- Majd elmegyünk a héten vásárolni, és...

- Harmat! - szólt oda, megszakítva minket, miközben az út másik végén kiszállt az autóból. Körül nézett, majd átkocogott az úton a hülye öltönyében.

- Mit akarsz? - kérdeztem flegmán. - Beszélni a tanárokkal a tanulmányi átlagomról? - maradtam hű a szerepemhez.

- Hívatlak az este, miért nem válaszoltál?