Praesidio (JK) ~ Befejezett

25.

Négykézláb menekültem a kanapé mögé, s összeszorított szemekkel emeltem karjaim fejem fölé, miközben ismét szétcsattant egy üveg fölöttem. Az alkohol keserű, hányingerkeltő szaga belengte a levegőt, ahogyan egy része még a szilánkokon maradt. Szemeim könnybe lábadtak a fájdalomtól és a maró levegőtől, és a félelemtől ami átjárta minden sejtem. 

-Gyere ide! - üvöltött a férfi, és hirtelen csattanás szelte át a levegőt. Az öv jellegzetes, éles hangja bántotta a fülemet, én pedig meghúzódva bújtam el, hátha elkerül és nem talál meg. - Gyere ide, Hyorin! - őrjöngött. Számra tapasztottam tenyerem, nehogy véletlenül felfedjem rejtekhelyem, de késő volt. Hirtelen jelent meg mellettem, s mielőtt lesújtott volna rám a fekete bőrövvel, felsírtam. 

-Ne! - bújtam térdeim közé arcommal. - Ne bánts! Ne, ne! 

-Hyorin...

-Nem....nem....nem....

-Hyorin! 

-Ne! - sikítottam és felültem az ágyban. Rémülten néztem körbe, azonban az éjszakai hangulatfényen kívül semmi nem világított a szobában, sötétség volt mindenhol és csend. Rémülten néztem körbe a férfit keresve, ő azonban nem volt sehol. Helyette Jungkook térdelt mellettem, fél kezével a hajam simogatva, másikkal óvatosan rázta a karomat. 

-Hé - suttogta és aggódva figyelte arcomat. - Semmi baj, semmi baj - csitított és megemelte kezét, hogy ismét megsimogasson, mire rémülten húzódtam el tőle, majdnem lefordultam az ágyról a lendülettől. Gyorsan elkapta a karomat, és visszahúzott maga mellé, én pedig könnyes szemekkel néztem rá, mikor pedig végre sikerült összeszednem magamat és felismertem, ki is ül mellettem, megnyugodva hunytam le a szememet. - Semmi baj, én vagyok az - magyarázta. Közelebb másztam hozzá, és mellkasára hajtottam fejemet, mire karjaival szorosan magához ölelt és fejét az enyémre hajtotta. 

-Bántott. Bántott ismét, megint elvert az övvel - sírtam Jungkook pólójába, aki óvatosan dülöngélt jobbra-balra, ringatva zokogó testemet. 

-Rosszat álmodtál - duruzsolta halkan a fülembe. - Ne félj, biztonságban vagy, itt vagy mellettem. És én nem foglak bántani! Szeretlek, shh - puszilta meg arcomat. Ujjaimmal görcsösen markolásztam hátánál a pólóját, olyan szorosan bújva hozzá, hogy egy fűszál sem fért volna közénk. - Gyere, feküdj le - tolt el magától és végigdöntött az ágyon. 

-Nem - kapaszkodtam a nyakába. - Nem merek elaludni. Visszajön és meg fog verni. Félek Jungkook, nagyon félek. Vissza fog jönni - hunytam le a szemem, míg egy könnycsepp végigfolyt arcomon. 

-Akkor ne aludj, pihenj legalább - igazította meg a párnát a fejem alatt, és feljebb húzta rajtam a takarót. Kisimította szememből a hajamat, s egy puszit hintett a homlokomra. - Jobban vagy? Hozzak neked valamit? Kérsz inni? 

-Csak maradj itt - bújtam oda hozzá. Jungkook felém fordulva lefeküdt, s fél karján feküdt, másikkal a hátamat simogatta. 

Amikor eljött az este, feszengtünk pár sort azon, hogyan kéne kivitelezni az alvást. Ő nem akart engem küldeni a kanapéra, én nem akartam őt küldeni a kanapéra, ugyanakkor kissé korainak gondoltuk, hogy együtt aludjunk egy ágyban. Így arra a döntésre jutottunk, hogy minden mindegy alapon feküdjünk le együtt, és akkor eldöntjük mennyire kínos vagy feszélyező a helyzet. Azonban mikor mind a ketten percek alatt felengedtünk és egyre közelebb merészkedtünk a másikhoz, végül úgy összegabalyodtunk mint egy fonott kalács, úgy döntöttünk, hogy akkor együtt alszunk. Nekem ez óriási lépés volt, neki pedig szimplán új ennyi év magányosság után. Mert bár megbeszéltük, hogy szeretjük egymást és megpróbáljuk a dolgot, mégis kevés ideje ismertük egymást és néha aggódtam, talán túl gyorsan haladunk és ismét meg fogom ütni a bokámat. Azonban az a biztonság, szeretet, melegség és nyugalom, ami belőle áradt minden kételyemet elfeledtette velem. 

-Annyira sajnálom - suttogtam. 

-Mit? 

-Hogy miattam te sem tudsz rendesen aludni. Felébresztettelek a hisztimmel, most pedig engem kell pesztrálnod. Ne haragudj rám. 

-Drágám - ölelt magához, én pedig mélyeket lélegezve szívtam be illatát. - Lesz még alkalmam életem végéig aludni. Most viszont szükséged van rám. Ne azon aggódj velem mi van, próbálj megnyugodni. 

-Fáj - hunytam le a szememet bágyadtan. 

-Mi? - tolt el magától finoman. - Hol fáj? Mi fáj? Hyorin, hol fáj? - mérte fel fekvő lényemet. 

-Itt - mutattam a bal mellem alá, a bordámra. - Itt. 

Jungkook egy darabig elgondolkodva meredt maga elé, mint aki valamit felidézni próbál, végül mint aki megvilágosodott, bólintott egyet. 

-Ott meg van kicsit zúzódva - húzta le rólam a takarót, és fölém hajolva, megtámaszkodva fölöttem nézte a pontot, ahol nyomogatom magamat. - Hozok fájdalomcsillapítót és krémet rá - hagyott ott, én pedig ismét sírni kezdtem, annyira megalázó volt az egész. Végtelenül sajnáltam, hiszen más férfi szarai után kellett takarítania, más férfi által okozott sebeket kellett rajtam begyógyítania. És én, aki egyébként mindig mindent megoldottam magamnak, elláttam magamat, a férjemet, a családomat és túléltem két évet a földi pokolban, most más segítségére vagyok szorulva. Nem ezt érdemelte volna. 

Jungkook hamar vissza is ért, egyik kezében egy pohár vízzel, másik kezében egy kis dobozzal, ujjai között pedig egy fémes színű, vékony kis tasak csillogott. Megállva mellettem, letette mellém a kis asztalra a poharat és felsegítve az ágyon, a kezembe nyomott egy szem gyógyszert. 

-Vedd be - ült le mellém és elém tartotta a poharat is. Elvettem tőle és egy aprót kortyoltam a vízből, ami meglepően hideg volt, mert megborzongtam csak attól, hogy beleittam. Feljebb húztam magamon a takarót, mikor Jungkook szórakozottan visszahúzta azt a derekamig. - Húzd fel a pólód. 

Döbbenten meredtem rá és halkan elnevettem magamat. 

-Mi? 

-Húzd fel - nyúlt óvatosan a felsőm aljához. - Azt mondtad fáj. Adtam fájdalomcsillapítót, ez pedig fájdalomcsökkentő krém. Kicsit hűvös, de gyorsítja a gyógyulást. 

-De ha felhúzom a pólóm, akkor...

-Nem fogok látni semmit, mert alatta fáj. És még ha látnék is, jelenleg nem nagyon érdekel. Az a fontos, hogy jól érezd magad, nem fogok rád mászni. Még - fojtotta el a mosolyát. Ajkamba harapva bólintottam, miközben éreztem, hogy arcom lángba borul s csak reménykedni mertem benne, a fény nem engedi láttatni, mennyire vörös vagyok ebben a pillanatban. Jungkook várakozóan nézett rám, én pedig egy mély levegőt véve, felhúztam a pólóm egy határozott mozdulattal. A kényes részemet még éppen, hogy takartam, Jungkook azonban nem hazudott. Nem nézett máshova, mint a helyzet megkövetelte volna. Nem kószált el a keze, nem erőltette rám, hogy még húzzak a felsőmön. Minden figyelmét csak és kizárólag a sebes rész kötötte le, ahová óvatosan, finoman és apró mozdulatokkal kenegette a krémet, amitől tényleg kirázott a hideg, nem volt kellemes hőmérsékletű. 

Azonban ahogy néztem Jungkook arcát, ahogyan koncentrál és minden erejével azon van, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon nekem, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy tökéletes döntést hoztam azzal, hogy vele maradtam. Tudtam, feltétel nélkül megbízhatok benne a továbbiakban, hogy biztosan szeretem és egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy el tudnám képzelni a jövőmet mellette. 

-Mindjárt visszajövök - suttogta és odahajolva hozzám egy csókot nyomott ajkaimra. Lehunyva a szememet viszonoztam csókját, s immáron bátran fészkeltem be magamat a takaró alá, várva arra, hogy visszajöjjön és nyugodtan aludhassak mellette. Vele.