Praesidio (JK) ~ Befejezett

27. ~ Új

A férfiakkal való kapcsolatom régen nem mondható átlagosnak és ezen a ponton tudom, nem követem a hagyományos és megszokott fokozatokat a párkapcsolatomban. Elsőre megtettem, ismerkedtem, jegyben jártam, házasodtam, éltem annak minden szépségét és kegyetlenségét, végül elválok. A másodiknál úgy döntöttem, hagyom, hogy a szívem vezessen és úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan éppen kedvük tartja. Kimaradt az ismerkedés, a jegyben járás, a házasság és majdnem három hét ismeretség után lefeküdtem Jungkookkal. 

Három hét ismeretség után, számtalan begyógyult és begyógyulatlan sebbel úgy döntöttem, hogy hagyom, megtörténjen. Eleinte arra gondoltam, biztos, hogy megőrültem, egy normális ember sem menne egy ilyenbe bele, főleg azok után amiken keresztül mentem, mégis úgy éreztem, helyes volt. Itt, most és pont vele. Nem bántam meg egy pillanatra sem, hogy átadtam a vezetést ösztöneimnek és persze a férfinak, aki úgy bánt velem egész éjszaka, mintha élete legnagyobb kincsét szermányolta volna meg. Volt pár pillanat, amikor visszavonulót fújt majdnem, mert megnehezítette a dolgát, hogy percenként arra kellett figyelnie, hol nyúljon hozzám, hol tartson és olyan pozícióban legyünk, hogy nekem minél kevesebb fájdalmat okozzon. Eleinte hihetetlenül sajnáltam, mert fél órába telt míg magában vívódott egy sort, vajon mennyire jó ötlet ilyen állapotban bármit is csinálnunk. Láttam rajta, hogy legszívesebben nekem esne és én sem próbáltam titkolni előle a tényt, miszerint konkrétan sóvárogtam érintései után, de szem előtt kellett tartanunk, hogy óvatosnak kell lennünk. Sajnáltam, mert tudtam, ennél jobb is lehetett volna, ha csak egy kicsit vártunk volna még, ha csak egy kicsit kordában tudtuk volna tartani magunkat. De így visszagondolva, tökéletes volt, és már azon gondolkodtam, vajon akkor milyen lesz, mikor már teljesen meggyógyultam. 

Büszke voltam magamra, mert óriási előrelépésnek tartottam, hogy levetkőztem előtte - fizikálisan is és lelkileg is - félretettem minden félelmem és aggodalmam, erőt vettem magamon, bíztam benne és hagytam, bebizonyítsa mennyire is szeret. A kezdetleges félelmeink után pedig egyetértettünk abban, hogy bár lehet korai volt és nem a legjobb ötlet, mégsem bántuk meg és úgy illünk össze, mint két régóta egymásra váró puzzle darab. 

Amikor felébredtem, Jungkook nem volt mellettem. Annyira nem bántam, mert túlságosan fájt mindenem és nem akartam, hogy aggódjon miattam vagy úgy döntsön, nem nyúl hozzám egy darabig. Nem bírtam volna ki, függtem tőle, ezután pedig főleg. Céltalanul bámultam a semmibe, miközben azon gondolkodtam, nemsokára itt a tárgyalás és szembe kell néznem a férfival, akinek személyesen akartam a seggébe dugni a jegygyűrűjét. Nagyot sóhajtva húztam feljebb magamon a takarót és megborzongva feküdtem tovább. Nem álltam készen arra, hogy lássam az arcát, hallgassam a megjegyzéseit és fenyegetéseit, ugyanakkor már most oda akartam menni és alá írni a papírokat, hogy minél hamarabb szabadulhassak tőle. Vajon Jungkook ott lehet velem? Nem akarok egyedül lenni. 

Az ajtó hirtelen kinyílt, én pedig gyorsan lehunytam a szemeimet és úgy tettem, mint aki még mindig alszik. Jungkook pár percig lomoszolt a szobában, annyira halkan és óvatosan, hogy még véletlenül se ébresszen fel, hogy megmelengette szívemet az a végtelen törődés, amivel felém volt. Összeszorítottam szemeim, mikor éreztem, hogy az ágy enyhén besüpped mellettem, hátam pedig azonnal melegben lesz, ahogy megigazította rajtam a takarót. Magamhoz öleltem a takaró csücskét és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mit fog történni. Közelebb csúszott hozzám, s éreztem karjait a derekam körül, amint átölelt és teljesen hozzám simult. A hideg akaratom ellenére is végigfutott rajtam, s nem könnyítette meg a helyzetemet, hogy közel hajolva hozzám egy apró, alig érezhető puszit hintett a nyakamra, majd teljesen hozzám bújva, kényelmesen elhelyezkedett az ágyon. Szívem hevesen dobogott a helyén, attól aggódtam, hogy esetleg túl hangos és nemcsak én hallom, hanem ő is, azonban légzése lelassult és egyenletes lett, jelezve, hogy engem ölelve magához fogta magát és visszaaludt. 

Elmosolyodtam. Úgy éreztem, nekem is jár egy ilyen reggel. Úgy éreztem jól tettem, hogy előző este neki adtam magam, még úgy is, ha néha kifejezetten fájt. Nem az, amit vele csináltam, hanem amik még régebbről maradtak meg rajtam. Az egyik seb kifejezetten érzékeny volt és néha volt egy olyan érzésem, hogy lehet vérzik, azonban nem akartam megzavarni az idilli pillanatát. Hozzám bújva, engem magához ölelve elaludt, nem volt szívem szólni neki. S már amennyire tájékozódni tudtam, úgy tűnt korán van még. Csendes és nyugodt volt a környék, a szomszédok sem hangoskodtak, erős fény sem áradt semerről. Biztos, korán volt még. 

Látni szerettem volna. Nézni szerettem volna az arcát. 

Óvatosan, olyan lassan mozogva, ahogyan csak tudtam megfordultam. Kezét megemelte, így egy egyszerű mozdulattal elhelyezkedtem vele szemben. Karját visszahelyezte rám, de éreztem, hogy ismét a takarót igazgatja rajtam és óvatosan felpillantva az arcára, láttam, hogy ébren van és engem figyel. Kezem arcom alá húztam, úgy néztem hatalmas szemeibe, amik most kifejezetten aprók voltak és onnan lesett vissza rám, álmosan és bágyadtan, biztos voltam benne, hogy van még álmodni valója. Szabad kezemet arcára helyeztem, s végigsimítottam meleg bőrén, mire lehunyta a szemeit és cserébe a takaró alatt cirógatta bőrömet. Csak néztem nyugodt arcát, s gyomrom görcsbe rándult attól a jól ismert érzéstől, amit mindig éreztem, ha csak a közelében voltam, de napról napra erősebb volt.

Szerelem. 

Kinyitotta a szemeit és csendben, szó nélkül nézett rám, így bámultuk egymást. Én az arcát és haját simogattam, ő pedig derekamat és hátamat. Ujjai végigszántottak gerincem vonalán, mikor pedig lefelé siklottak, megigazította a felgyűrt felsőmet. Elmosolyodtam, a gyér fényben alig tudtuk kivenni a másik vonalait, miközben tisztán láttam arcának minden szegletét. Szívem rendszertelenül kalapált, s hideg kirázott ujjaitól a bőrömön. 

-Gyere ide - suttogta, annyira halkan, hogy alig hallottam meg. Közelebb bújtam hozzá, fejemet a karjára hajtottam, amit félig behajlított, így már nyakánál volt arcom, s míg fél kezemet magamhoz húztam, másikat átdobtam a derekán. - Aludj még, korán van - magyarázta rekedtes hangon, én pedig lehunytam szemeim, főleg mikor megéreztem, hogy ez alkalommal a hajammal játszik. 

Úgy éreztem elolvadok az érintése alatt. Az a biztonság, védelem és nyugalom ami belőle áradt teljes mértékben megnyugtatott és tudtam, nem kell félnem, sem pedig aggódnom semmi miatt. Tudtam, hogy szeretem és ő is szeret engem, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a karjaiban ismét álomra hajtsam a fejem. Elég volt ahhoz, hogy ne akarjak felébredni soha.