Praesidio (JK) ~ Befejezett

31.

-Hyorin! - rázta meg valaki finoman a vállamat, én azonban megpróbáltam őt kizárni a gondolataim közül és minden erőmmel azon voltam, hogy visszaaludjak. - Hyorin! - rázogatott az illető továbbra is, én pedig kinyitottam a szemeim, és álmosan, bágyadtan néztem Jungkook arcára, aki aggódó tekintettel meredt rá. - Jól vagy?

-Mi? - suttogtam, s az ablak felé fordulva próbáltam meg rájönni, mennyi lehet az idő.

-Jól vagy? - kérdezte újra.

-Nem...nem tudom, nem nagyon. Miért?

-Mert felkeltem rád. Nyöszörögtél és sírsz - simított arcomra, én pedig sűrűn pislogva érzékeltem, tényleg nedvesek a szemeim.

-Hányingerem van - suttogtam és felé fordulva próbáltam mély levegőket venni. - Tényleg hányingerem van - nyeltem egyet, és Jungkook karjára hajtottam a fejemet, aki közelebb húzott magához és simogatta a hátamat. - Nem kellett volna ennem este.

-Érdekes - válaszolt halkan. - Nekem nincs bajom. Nem ettél sokat sem.

-Hagyjuk, csak hadd pihenjek, mindjárt elmúlik - suttogtam és összeszorítva a szemeim próbáltam meg lenyugtatni magamat, a háborgó gyomrommal és szédülő fejemmel együtt.

Nem sikerült. Pár perc múlva, szinte kitéptem magam Jungkook öleléséből és futókat megszégyenítő sebességgel zuhantam be a fürdőbe, éppen annyival korábban, hogy eljussak a WC-ig és ne a padlóra hányjak ki mindent, ami csak bennem volt. Szemeim azonnal könnybe lábadtak az intenzív görcsöktől és a csésze oldalát markolászva próbáltam meg annyira halkan gusztustalanodni, amennyire csak lehetett. Felesleges volt, Jungkook abban a percben már ott volt mögöttem, hogy kijöttem volna, s hajamat összefogva, a hátamat simogatva guggolt mellém, nem is foglalkozva azzal, mennyire undorító és nyomorúságos szituáció ez.

-Semmi baj - nyugtatgatott, nem is kellett magyaráznom neki, mennyire is utálok hányni. - Mindjárt jobban leszel - simogatta a hátamat, én pedig hálát adtam neki, hogy nem hagyott magamra és nem egyedül kell megküzdenem ezzel a szarsággal, bármit is szedtem össze. Biztos voltam benne, hogy vagy a vacsorával nem volt kibékülve a gyomrom, vagy elkaptam valami vírust és azért vagyok ennyire rosszul, már korán reggel. - Jobb? - kérdezte, mikor mindketten láttuk, hogy kezdek csillapodni. Bólintottam és oldalra ülve húztam le a WC-t, majd lehunyt szemekkel támaszkodtam neki hátammal a kis szekrénynek, továbbra is a földön ülve. Jungkook kotorászott az egyik polcon, majd csuklóján egy karkötővel guggolt le elém és óvatos, kissé esetlen mozdulatokkal kötötte fel a hajamat egy gyászos kis kontyba. Halványan elmosolyodtam tettén és szomorúan néztem fel rá.

-Ne haragudj - magyaráztam halkan.

-Miért kéne? - simított végig arcomon. - Lehet a következő én leszek - vont vállat mosolyogva.

Csak csendben üldögéltem és néztem az arcát, ő viszont nem engem nézett, sokkal inkább el volt merülve a gondolataiban, s ahogyan tekintete cikázott a semmiben, száját nyitotta, hogy valamit kérdezzen.

-Figyelj - ült le velem szemben, kezével térdemre simítva és elgondolkodva nézett rám. - Körülbelül mikor jött meg utoljára?

Értetlenül néztem rá, nem igazán találtam összefüggést a hányás és a váratlan kérdése között.

-Én... - akadtam meg, elgondolkodva, mégis mennyire rendszertelen volt egyébként a havi problémám. - Nem tudom - vontam vállat. - Az elmúlt években teljesen változó volt, nem egyszer kimaradt, máskor kétszer is jött...egyszer majd belehaltam, annyira fájt, néha meg sem éreztem. Hogy jön most ez ide?

-Most megvan? - kérdezte, szinte hallottam a gondolatait vágtázni a fejében.

-Nem - hajtottam hátra a fejemet, ahogyan ismét rám tört a hányinger. - Jungkook, komolyan most szeretnél erről beszélgetni? Nem vagyok jól, szerintem lassan kettőt látok belőled, miért zaklatsz most ezzel, mikor...

-Gyere - állt fel hirtelen, s megfogta a két kezem, úgy húzott fel a földről. Lassú, óvatos mozgással követtem, s bár úgy éreztem nem kell sok ahhoz, hogy visszaszédüljek a padlóra, hagytam, hogy maga mögött húzva vigyen engem valamerre. Könnyes szemekkel, laposakat pislogva mentem utána, de megtorpantam, mikor kinyitotta a lakásajtót.

-Mit csinálsz? - kérdeztem. - Hova viszel?

-Le, a rendelőbe - nyúlt a derekam után, s magához húzva indult kifelé az ajtón. A korlátba kapaszkodva lépkedtem lefele a lépcsőn, úgy éreztem mintha mozogna alattam az egész ház, utoljára akkor szédültem ennyire, amikor akkora fülest kaptam, hogy elestem tőle. Remegő ujjakkal szorítottam Jungkook kezét, aki minden figyelmét annak szentelte, le ne zakózzak a lépcsőn, aggódva figyelt de ugyanakkor valamit láttam a szemében. Én jobban meg voltam rémülve, mint Ő. 

Már attól féltem, hogy soha nem érünk le a földszintre, mikor végre megszűntek a lépcsőfokok, s megálltunk Jungkook magánrendelőjének ajtaja előtt. Zsebéből kikapta kulcsát és kinyitotta az ajtót, majd maga elé engedett. Nem tököltem sokáig, azonnal levágtam magamat egy székre, onnan figyeltem, ahogy Jungkook a gépeihez lépked és bekapcsolja azokat. 

-Mégis minek hoztál ide? - támasztottam meg fejemet a kezemen és az asztalra könyökölve bámultam, ahogyan ügyködik. 

-Kíváncsi vagyok valamire - mosolygott rám, mire összehúzott szemekkel bámultam vissza rá. Nem tetszett az a vigyor a fején, én éppen a feltörekvő hányással küzdök, ő pedig vígan ráncigál engem a lépcsőházban. - Gyere, ülj fel ide - vakart fel a székről, és felsegített a nagyobb, állítható heverőre. Amint végigdőltem rajta, hányingerem és szédülésem csillapodott, már nem rettegtem attól, mikor jön ismét fel valami aminek nem kellene. Fáradtan figyeltem, ahogyan Jungkook felhúzza a pólót, egészen a mellem aljáig és a pizsama nadrágom is kicsit lejjebb tolja. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit szeretne találni rajtam vagy bennem, de egy pillanatra elöntött a félelem, hogyha hányingerem okozóját a gyomromban kell keresni, akkor tényleg nagy lehet a baj, mert többről van szó, mint egy sima vírus. Felszisszentem, amikor a hideg zselét a hasamra nyomta, mire csak bocsánatkérően nézett rám és egy puszit nyomott a kézfejemre, amit a saját tenyerében fogott. Elmélyülve bámulta a kis kijelzőt, amihez a kis gép volt kötve, én pedig szemem lehunyta tűrtem, hogy elemezze...bármit is lát. 

-Hyorin - szólított meg, arcán egy széles mosollyal, amióta ismerem ennyire boldognak még egyszer sem láttam, pedig mindig nagyon mosolygós és barátságos volt velem. - Fordulj ide - mutatott a kijelző fele, én pedig követtem tekintetemmel mozdulatát és érdeklődve figyeltem ujját, amivel a képernyőre bökött. - Látod itt, ezt az apró kis pöttyöt? Itt - mutatott boldogan valamerre. Összehúzott szemekkel hunyorogtam oda, amerre mutatott, s bár tény, hogy valamit halványan kivettem az ujja mellett, nem szenteltem neki sok figyelmet. 

-Igen. Mi van vele? - néztem rá. Jungkook olyan boldogan nézett vissza rám, elmosolyodtam attól az örömtől, ami belőle áradt. 

-Az ott kisbabád - takarta el kézfejével a fél arcát, könnyes szemekkel nézve vissza rám. - Vagyis, a miénk. De ez most mindegy is. Terhes vagy, Hyorin! 

----------------------------------

OMG!!!!!

De nehéz nektek írni, mindig mindenre rájöttök!!!! xd

Amióta elkezdtem a sztorit, vékony jégen táncoltam, állandóan arra ügyelve, nehogy elszóljak vagy hibázzak valamit, mert ti szemfülesek mindent kiolvastok a sorok közül!!!!♥️