Praesidio (JK) ~ Befejezett

41.

Szomorúan forgattam ujjaim között az apró cipőcskéket, könnyeimtől homályosan láttam a kis cuki darabokat. Szipogva töröltem meg szememet, teljesen feleslegesen, mert azonnal érkezett is az újabb patak, szívem úgy éreztem kettéhasadt a csalódottságtól. Jungkook melegítőben üldögélt mellettem, mellkasának döntve hátamat, én annyira sem méltattam, hogy átöltözzek, ruhástól dőltem le a kanapéra sírni három órával korábban, s azóta is megállíthatatlanul folytattam eme tevékenységemet. Jungkook egy szót sem szólt, csak némán támogatott, meg sem próbált vigasztalni vagy rám szólni, hogy tegyem túl magam az incidensen. Ujjaival finoman simogatta hátam ruhán keresztül, miközben néha egy puszival próbálta eltüntetni arcomról könnyeimet. 

-Nem értem - csuklott el a hangom újra és lehunytam szemeimet, ahogy ismét rám tört az ismerős, erős, görcsös sírás. - Miért nem tudta csak megtartani magának a véleményét? Nem kell egyetértenie a döntéseimmel, de nem kellett volna akkor sem így nekem állnia, miért nem akarja az unokáját úgy, mint a te szüleid? - piszkáltam a kis cipőfűzőket. 

-Figyelj rám - suttogta a fülembe és kicsit feljebb tolta magát, hogy közelebb legyen hozzám. - Tudom, hogy mennyire fáj most, nekem sem tetszett ahogy kifakadt - csóválta meg a fejét, és államnál fogva maga felé fordította a fejemet. - Jaj, mennyire el vagy keseredve - nézett rám szomorúan, esküszöm könnyeket láttam az ő szemében is csillanni, ahogy rám nézett. - Figyelj, most biztos vagyok benne, hogy a hormonok is rájátszanak abban, hogy ennyire rosszul fogadtad anyukád szavait - magyarázta, s mielőtt még tiltakozhattam volna, ujját a számra nyomta. - Hadd mondjam végig. Meg kell értened, hogy nem értek egyet a mai beszélgetéssel, viszont értem az okát. Anya leszel nemsokára és te is érezni fogod, amit anyukád. Három év után ismét látott, egy kórházi ágyon, teljesen összeverve, összetörve, felismerhetetlenül megváltozva, és nem pozitív értelemben. Senki nem sejtette, milyen élet vár rád, s bár haragudtak, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen házasságot szántak neked. Én most egy potenciális veszélyt jelentek rád nézve, főleg ezek után. 

-Mondd, mégis milyen veszélyről beszélsz? - meredtem rá, megtörölve a szememet ismét. - Nézz rám, így néztem ki mikor megismertél? 

-Nem, de nem ez a lényeg - sóhajtotta. - Nézd, ez a baba egy véletlen volt, ez csak besikeredett - mondta, mire döbbenten néztem rá. 

-És? Kissé meggondolatlanok voltunk, de...

-Tudod mik történnek az ilyen balesetek után? Válás, egyedüli anyaság, sokan elvetetik, tönkremegy az életed, az érzelmeid, a lelki világod...Hyorin, láttad magadat a tükörben, a saját férjed intézett el téged ennyire. A szüleid ezek után iszonyatosan aggódnak, féltenek. Orvos vagyok, megbízható, és idő kell nekik míg megismernek. Jelenleg én egy ismeretlen férfi vagyok, aki egy éve sem ismer, de már gyűrűt húzott az ujjadra, és teherbe ejtett. Bár nem áll szándékomban, aggódhatnak amiatt, hogy magadra hagylak, hogy elmegyek, hogy én is bántalak. Ők nem tudják amit te, nem ismernek úgy, mint te. 

Elgondolkodva meredtem a semmibe, s szipogva vettem kezembe a telefonomat. 

-Azt mondod túlreagáltam? - néztem rá.

-Nem - rázta meg a fejét és halványan elmosolyodott. - Igazad volt, anyukád viselkedése elfogadhatatlan és roppant sértő volt. Nem méltó fogadtatás egy ilyen hírre...de teljesen megérthető. Ez még nem jelenti, hogy igazat adok neki, azért egy bocsánatkérés dukálna neked. Én csak azt mondom, ne lökd el őket, nem foszthatod meg őket a gyermektől, amennyiben megbánják a dolgot és hajlandóak támogató szülők lenni. Ha tartja magát a véleményéhez és a stílusához, akkor áldásomat adom a dologra, de addig próbáld meg megbeszélni vele a dolgokat - simított arcomra, mire vonakodva, de bólintottam. - És ismét könyörgöm neked, próbálj megnyugodni, mert ennél többet én sem tehetek a babáért, ha nem hallgatsz rám, nem tudok segíteni. Én szeretlek, a szüleim nem kell bemutatnom, s biztos vagyok benne, anyukádék ott lesznek mögötted. Csak adj nekik időt. 

-Nem érdemellek meg, ugye tudod? - dőltem a mellkasának újra, ő pedig két oldalamnál előrenyújtotta kezeit, s aprókat dobált az enyémeken, amiket belecsúsztattam. 

-Hülye vagy - puszilta meg a fülemet. 

-Szeretlek - sóhajtottam lehunyt szemekkel. 

-Én is - hajolt a fülemhez. - Nem szeretnél egy forró fürdőt? Vettem olyan undorítóan színes vízbe való golyót, tudod ami szétolvad meg minden...

-Fürdőbombára gondolsz - nevettem el magamat, ez pedig őt is automatikus mosolyra késztette. 

-Mit bánom én mi az, szerintem mindegyik bűn ronda és az illatuk is hányingerkeltő, tele van minden szarral, de ti nők miket meg nem akartok venni.

-Közlöm veled, hogy nem kértem - nyújtottam ki rá a nyelvemet. 

-Nem, de akartad és ez már majdnem ugyanaz - forgatta a szemét. - Na de, megcsinálom neked azt a gyászt, és - suttogta a fülembe, ezzel libabőrt váltva ki a karomon. - Mi lenne, ha csatlakoznék hozzád? 

-Képes lennél bemászni egy olyan vízbe, ami lehet, hogy rózsaszín lesz? - nevettem fel újra.

-Nevetsz. Ezért a lelkem is eladom - sóhajtotta és fájdalmasan elhúzta a száját. - Kérlek, mondd hogy nem lesz rózsaszín a víz. 

-Most az egyszer neked szurkolok - bújtam ki az öleléséből, hogy levetkőzzek. - Drága vagy. 

-Te meg gyönyörű - csókolt meg, és lekapta magáról a pólót pillanatok alatt. Ajkamba harapva figyeltem, ahogyan félmeztelenül a fürdőbe megy, hogy megcsinálja az említett fürdőt, mikor elkiáltotta magát. - Hah! Van kék! 

Hajam hátradobva nevettem fel és megrázva a fejemet a hasamra simítottam. Kétségtelen, jó élete lesz ennek a kis lurkónak.