Delaney szemszöge
Hörögve támaszkodtam kezeimmel a fájdalomtól remegő térdeimen. A számban összegyűlt vért a férfi lábai elé köptem, majd egy provokatív mosollyal lassan felemeltem a fejem. A hosszú ősz haját hátul összefogott férfi szemei meg sem rebbentek. Unottan törölte a bíborvörös folyadékot fekete nadrágjába, míg én minden másodpercet kihasználva újra felkészültem a kegyetlen ütésre. Nem tudom szerencse-e, hogy csak a lábaimat kötözte a székhez, a kezeimet pedig csak egymáshoz.Ez ment, talán három-négy órája. Fogalmam sincs. Talán hazudnék, ha azt mondanám érdekel.
– Mondd csak, kislány! Megértetted végre? – mormogta reszelős hangján a hatvanas éveiben járó, fitt férfi. Komótosan felegyenesedtem egy gúnyos nevetés kíséretében és egy nemtörődöm mozdulattal a kézfejemmel letöröltem a vért ami, megállíthatatlanul folyt az orromból.
– Ha azt mondanám... – egyenesedtem fel teljesen. Grimaszolva hallgattam hátam minden egyes roppanását. – Nem, papi. Megint belém akarná verni az értelmet?
Nem fűzött hozzá semmilyen rosszalló megjegyzést, egyszerűen csak megingatta a fejét. Előrébb lépett, hogy jobb öklével újabb ütést mérjen az arccsontomra. Bokáimat a kötélhez szorítottam, hogy majd ne az arcomat érő fájdalommal foglalkozzak. Az izmos fickó szemeibe bámultam, ő sem nézett félre. Lendületet vett, ahogyan a lábával picit hátradőlt.
– Gyerünk, csinálja csak! – döntöttem oldalra a fejem. – Biztos igazi férfianak érzi magát, hogy egy lekötözött nőt üt.
– Ne idegesíts fel, kislány! – motyogta az orra alatt, mondata közben karja kicsit ernyedtebben várakozott.
– Nem áll szándékomban, főleg nem egy ilyen macsót nem. – szabadkoztam azonnal, miközben igazán nehezemre esett megállni a mosolygást. A férfi felhorkant.
– Fogd be!
– Oh, befognám én! – sóhajtottam. – De Aidennek biztos hiányozna.
– Kislány, vigyázz kiről mit beszélsz! – mondta vészjóslóan. Eljuttattam odáig, hogy szimplán előttem áll, keresztbetett karokkal és feszülten fixírozza erőtlen mosolyomat.
– Itt mindenki kislánynak hív. – ráztam meg a fejem, majd pedig azt hátravetve gondolkoztam.
– Mivel nem vagy más, csupán egy gyerek. – válaszolta.
– Mégsem én vagyok annyira képzetlen, hogy elcsevegjek azzal, akit szarrá kéne verjek. – emeltem fejemet, aztán kacsintottam egyet. A férfi szemei dühösen csillantak, közelebb lépett és frusztrált sóhajt hallatott.
– Nem tudod befogni a szád.
– Nem valami jó családi vonás. – bólogattam sűrűn, az ő szája pedig megrándult. – Ó, a franc! Az ott csak nem...– vettem halkabbra a hangerőm, mintha valami bizalmasat próbálnék közölni. – Érzelmi megnyílvánulás?!
Drámaian levegőhöz kaptam, tenyeremet pedig a szám elé kaptam. Szerencse, hogy csak a lábaimat kötözte a székhez, a kezeimet pedig csak össze.
– Mit csinálsz? – kérdezte bizonytalanul.
– Hogy érti?
– Ahelyett, hogy csendesen tűrnéd, amíg végzek, direkt felbosszantasz.
– Hagyjam, hogy félholtra verjen mindezt csöndben, hogy magának kevésbé legyen bűntudata és hamar túl essen rajta? – vontam fel a szemöldökömet értetlenül. – Izmai bőven vannak, papikám de intelligencia kevés szorul Önbe.
– Nem rosszból, mi? – horkant fel.
– De. Igazából teljes mértékben verbálisan szeretném bántalmazni, ha már gyomorszájon nem tudom vágni. – rántottam meg a vállam, mire harsányan felnevetett. Ez a legszürreálisabb szituáció egész életemben.
– Értem. – bólintott egy halovány mosollyal az ajkain.
Az ajtó halkan kinyílt, amire mindketten odakaptuk a fejünket. Ivo lépett be, megszokott huncut mosolyával és tekintete egyenesen az enyémeket kereste. Mosolya lehervadt, mikor meglátta az arcomat díszítő vörös foltokat, a kék monoklit és talán italért sóvárgó kiszáradt ajkaimat is. Lépteit megszaporázta, majd az előttem lecövekelt monstrumot arrébb taszítva elém guggolt. Szemei feltérképezték az arcom minden kis részletét.
– Mit műveltél, Sebastian? – vonta kérdőre halkan Ivo, felé sem pillantva. Kezdett kényelmetlenné válni a helyzet számomra. Sebastian összezavarodva ráncolta homlokát, ő sem értette a helyzetet.
– Mr. Mihalovič küldött, ho... – kezdett el magyarázkodni, ám Ivo egy szempillantás alatt leintette.
– Sebastian, tudod mennyi kibúvó van egyetlen mondat alól? Keress kiskapukat! Nem mellesleg, nem gondolom, hogy azt mondta volna verd félholtra. – forgatta meg a szemeit, megpaskolta a térdemet és felegyenesedett. Pár centivel alacsonyabb volt, mégis szinte lenézett a férfire mikor folytatta. – Hozz neki vizet és ételt. A lány a védelmemet élvezi, megmondhatod Aidennek is.
– Uram, nem hiszem, hogy ...
– Nem érdekel mit gondolsz, tedd, amit mondtam. Mr. Mihajlovič és fia mindannyiunk felett áll. Azonban ezt elmondhatod Aidennek. – biccentett az ajtó felé célzásként, hogy ideje indulnia és cselekednie. A férfi várt egy pillanatot, hezitált aztán száját összeszorítva bólintott és kihátrált.
Ivo felém fordult. Arcán újra ott virított kisfiús mosolya, szemei huncutul csillogtak.
– Mi a helyzet, Della? – érdeklődött jókedvűen, mintha az előbb nem védett volna meg. Mintha nem állította volna meg azt a fickót, hogy megverjen. Végigmértem őt.
– Mit akarsz? – tettem fel egyszerűen a kérdést, mire ő levegőhöz kapott, mint aki el sem akarja hinni, hogy ezt kérdeztem.
– Mit akarhatnék? – kérdezett vissza és levetette magát az ágyra. Összeszűkült szemekkel figyeltem.
– Csak mond el!
– Delaney, egyedül vagy itt, nem? Örülnöd kéne, hogy felajánlom magam. – vigyorgott csukott szemekkel, hanyatt fekve az ágyon. – Nem kérek cserébe semmit, csak a barátságod.
– Ez nagyon nyálas! – grimaszoltam, ő pedig élénken felnevetett de egy kis idő múlva felült és komolyan bámult a szemeimbe.
– Ez nem olyan hely, ahol válogathatsz, Delaney. Fogadd el, amit kínálok számodra. Barátságot. – magyarázta halkan, míg én gondosan figyeltem minden szavára. –Kedvellek téged, biztos vagyok benne, hogy te is engem.
– Nem, nem igazán. – válaszoltam vállat vonva, Ivo erre felhorkant és legyintett.
– Szövetségesed leszek. Aiden a legjobb barátom, de olyan merev, mint egy fatörzs vagy, mint reggelente a farkam– gondolkodott el, mire kikerekedett szemekkel meredtem rá. Motyogott magának pár sort, majd rám sandított. Amikor meglátta mondadója utáni reakciómat, egyszerűen kiszélesedett a vigyora. – Jó páros leszünk!
– Azok. – mormogtam az orrom alatt. – Miért nem segítesz a barátodnak kedvesebbnek lenni?
– Nem segíthetsz valakin, aki nem akarja. – mondta egyszerűen, amire óvatosan bólintottam.
Ebben egyetértünk.
YOU ARE READING
Szépséges Örökös
Romance𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊. Adelynn és Colton egyetlen gyermeke. 𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬. Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...