𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊.
Adelynn és Colton egyetlen gyermeke.
𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬.
Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Bizonytalanul fordulok a tükörképem felé.
Hosszú, testhez simuló fekete ruha tapad minden porcikámra. Pánt híján, melleim próbálják tartani a szinte már, második bőrként szolgáló ruhadarabot. Hajam egyszerű, laza hullámokban keretezi az arcomat. A sminkem pedig kimerül szempillaspirálban és egy feltűnő vörözsrúzsban.
Ellenszegülésem hiába való volt, kizárólag magamnak ártottam volna vele.
Végignézek magamon újra. Sóhajtok. Halk kopogás hangja töri meg a nyugodt csendet.
– Kopp-kopp! – dugja be a fejét Ivo, halvány mosollyal az arcán. Felé kapom a fejemet, érzem, ahogyan a melegség szétárad a bensőmben.
– Ivo. – biccentem oldalra a fejem köszöntésként, ő pedig megrázza a fejét és egyenesen elém siet.
Épphogy csak előttem termett, egyet pislogok és máris magához szorítva ölel, nem enged. Bátortalanul lóg a kezem magam mellett, míg a fejét a vállamnak dönti. Végül kezemet óvatosan felemelem és megpaskolom a vállát. Rázkódik a válla, ahogyan felröhög.
– Haladunk, Del. – engedett el lassan. Összevontam a szemöldökömet.
– Del?– ejtem ki furán a bevenevet, hiszen oly' régóta hallottam. Csak vállat vont.
– Nagyon csinos vagy, mellesleg. – tett egyértelmű utalást. Megcsaptam a vállát. – Aú!
– Te sem nézel ki rosszul. – jegyzem meg. Elhúzta a száját, kételkedve abban, hogy ez most bók volt-e vagy sem.
– Knežević! – mély hang szólította a mellettem álló fiút.
Oda pillantanom sem kell, hogy felismerjem tulajdonosát.
Azonban testem cserbenhagy.
Lassan felé fordulok, a levegő pedig a tüdőmben reked. Fekete szmokingja kiemeli kidolgozott karizmait, széles vállait és erős lábait. Félhosszú, szőke haját szokásosan nyaka tövénél fogta össze. Tartása merev, megfontolt lépésekkel halad felénk. Mintha minden lépését előre megfontolná, hosszan és alaposan. Szemei végigjárják testem domborulatait, arcomat, s a lábaimat - amiket fedetlenül hagyott a ruha, mivel hosszú kivágása lábam oldalán nem engedett mást.-
– Uram! – biccent komoran Ivo, egy lépést sem téve mellőlem. Aiden megáll, engem fürkész kék szemeivel.
Jól van, öregem. Elég lesz.
– Én kísérlek! – jelenti ki, bármilyen előzmény nélkül. Kissé előrebukik a fejem a meglepődöttségemben, majd halkan felnevetek.
– Meg a faszt. – mosolyog édesen Ivo, én pedig a fiúra kapom a tekintetem.
