𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊.
Adelynn és Colton egyetlen gyermeke.
𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬.
Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
☘︎☘︎
- Ethan bácsi, nagyon fáradt vagyok! - szorította össze apró ökleit a kislány. Egy éve az édesapja rendkívűl bonyolult és a korához képest erős edzéseket iktatott be az ötéves életébe.
- Tudom, Della! De a papád ezt kérte tőlünk. Már beszéltem vele erről, semmi haszna, kicsi. - mondta bűnbánó arccal a férfi. Imádta a gyereket. Habár sosem akart szeretni egyet, Őt mégis akarva akaratlanul is a szívébe zárta.
- A papa nem szeret engem? - nézett fel szomorúan Ethanre. Fájt a lánynak az apja távolságtartó viselkedése. Sosem játszott vele, alig szólt hozzá. Ám a vele egykorúaktól is tiltotta, egyedül Ethan és Gabriel volt az, aki ennyire közel álhatott hozzá.
- Ne butáskodj, kicsi! A papa nagyon szeret, csak buta, nagyon buta. - húzta magához közel a kislányt a férfi. Sajgott érte a szíve. Utálta Coltont, azért mert nem úgy foglalkozik a kislányával, ahogyan egy édesapának kellene. Pedig a csöppség imádta az apukáját.
- Ethan bácsi? - suttogta a mellkasába Delaney. Őszintén, félt a választól.
- Mond, Della. - tolta el magától lágyan, majd letérdelt a gyermek elé. Kíváncsian fürkészte a kérdésekkel teli arcot.
- Szeret engem valaki? A papa nem szeret engem, nem kell hazudnod, Ethan bácsi. - kérdezte halkan, majd letekintett az öklére és a néhol kibugyannó vércsöppekre.
Ethan pislogás nélkül meredt a gyermekre. Fájdalmasan nézett az aprók kezekre, a kicsi testre, a lábakra, angyali arcára, dús, hullámos hajára. Már most gyönyörű lány volt, aki sokszor makacs, nyűgös ugyanakkor csupaszív lélek.
Egyszer képes volt megállítani három testőrt - Ethannel együtt, hiszen ő vagy Gabriel mindig vele vannak - miközben sétáltak, hogy arrébb vigyen egy csigacsaládot, nehogy rálépjen valaki. Aztán persze aznap visszament és textilből takarót vitt nekik, amit ő készített. Azonban a csigacsaládra ráléptek, ő pedig sírva kért bocsánatot, amiért nem helyezte őket biztonságosabb helyre.
De persze, csak akkor sírt, mikor a többi férfi elment. Nem szeret mások előtt sírni.
Először Ethan és Gabriel furcsálta a viselkedést, ám hamar rájöttek, hogy a kislánynak ezt volt kitől vagy kiktől örökölnie bőven.
- Jól figyelj rám, Delaney Faith DiNozzi, mert egyszer mondom el. Megértetted? - helyezte két nagy kezét a kislány kicsi vállaira, majd megszorította azokat, jelezve, hogy tényleg szentelje a teljes figyelmét rá.
- Igen, Ethan bácsi!
- Nem mindenki szerethet téged, el kell fogadnod! Azonban akik szeretnek, azok teljes szívvel teszik, mert téged máshogy nem tudnak. Lesznek akik át akarnak verni és kihasználnak. Ne hagyd nekik? Megértetted? Adelynn Faith DiNozzi és Colton Edoardo DiNozzi egyetlen lánya vagy, hatalmas erővel bírsz. Élj vele! Éld át a fájdalmad és tedd a hasznoddá azt!- nézett egyenesen a kislány szemeibe.
Delaney lepillantott a kezeire.
Fájdalom. A fizikai fájdalom fel sem ért a lelkivel, ezt már korán megtapasztalta. Az első ember, aki darabokra törte a szívét a papája volt.
Tekintetét visszavezette Ethanre, szorosan összezárta az öklét. Körmeit erősen a húsba vájta, ám nem mutatta ki a fájdalom egyetlen jelét sem.
- Rendben, Ethan bácsi! - bólintott fegyelmezetten, Ethan pedig büszke mosolyra húzta a száját és felegyenesedett.
- És ezt a " bácsit ", hanyagoljuk. Kibaszottul nem vagyok öreg! - motyogta az orra alatt a férfi, aztán újra felvette a támadó pozíciót.
- Kibaszottul? - döntötte oldalra értetlenül a fejét a kislány.
- Baszki! - sziszegte a fogai közt szemeit lesütve. - Ne haragudj, Linny!
