𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊.
Adelynn és Colton egyetlen gyermeke.
𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬.
Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
︎☘︎☘︎
- Boldog szülinapot, boldog szülinapot! - kezdett el énekelni halkan két férfi, amint óvatosan kinyitották a kislány ajtaját. A lány huncut mosollyal próbált úgy tenni, mintha még nem lenne ébreni. Összeszorította a szemeit és igyekezett elnyomni széles mosolyát.
- Túl öreg vagyok én az énekléshez, Della. Elfáradtam! - nyögött a szőke hajú, majd eldőlt, mint egy zsák, egyenesen a lányra. Delaney megsem érezte a férfi súlyát már, rosszabbakat is átélt.
- Te mindig ezt mondod, Ethan. Azonban az "öreg vagyok" részt, elhiszem. - mosolygott ártatlanul a lány, a férfi pedig drámaian szorította kezét a szívére.
- Oh, ne! - masszírozta az orrnyeregét Gabriel, aki egyik kezével a torta alatt lévő tálcát tartotta. Igazából mindig is kedvelte Ethant, Delaneyt pedig főleg, ám mégsem volt képes úgy viselkedni velük. Ő ilyen volt. - Gyerekesek vagytok!
- De hát én gyerek vagyok! - emlékeztette oldalra döntött értetlen fejével a kislány. Ethan halkan felnevetett, majd szorosan magához ölelte őt. Gabriel pedig amint rájött botlására, nem tudta mi tévő legyen.
- Oh, hát ... ez igaz. - biccentett ügyetlenül a férfi. Ám titokban úgy vélte Delaney már rég nem gyerek, sőt, gyermekkora nem is volt apja jóvoltából.
- Milyen okos, ahhoz képest, hogy van vagy kilencven éves, nem? - bökött a fejével Ethan Gabriel felé, a kislány pedig egyik tenyerét a szája elé téve kuncogott. A szőke mosolyogva bámulta a lányt.
- Ethan. - morogta az orra alatt Gabriel a másik férfi nevét, szemeit forgatva.
A három különböző emberből alkotott trio, igazán...különleges volt. Őket olyasmi kovácsolta össze, ami másokat szétválasztana, azonban nekik esélyük sem volt a választásra.
- A papa? Ő nem jön ide? - szólalt meg a lány, halkan, szemeit szigorúan a takaróján tartva. Ethan szíve összeszorult, csakúgy, mint az elmúlt tíz évben oly' sokszor.
Delaney elveszítette az édesanyját, s, szüksége lett volna arra az apai szeretetre, amit Colton nyújthatott volna a számárá. Ám a férfi nem foglalkozott úgy a kislánnyal, ahogy megérdemelte volna. Helyette hetente maximum háromszor látta, a kommunikációt minimumra korlátozta és, ha mégis sikerült elcsípnie a férfit, nagyobb esély volt arra, hogy megbántja. Hét éve már, hogy Adelynn nincs köztük, azonban még mindenkiben élénken él az emlék a nőről, a személyiségéről és arról a napról.
Ám Colton hosszú évek óta tagad, noha nem azt szajkózza, hogy a vörös nem halt meg, inkább tudomást sem vesz arról, hogy egyáltalán létezett. A göndör neve tabu volt, említést sem tehettek vagy utalhattak a személyére, mert Colton képes volt keményen megbüntetni, azt, aki szembeszegült az akaratával és a parancsával.
Habár ez Ethant nem nagyon izgatta, sem a tény, hogy a férfi akár meg is büntetheti. Szívesen mesélt Delaneynak a mamájáról. Sokszor órákon át beszélgettek Adelynnről, a barátságukról és, hogy mennyire imádta a kislányt. A csöppség minden alkalommal boldogan csillogó szemekkel hallgatta az anyukájáról szóló történeteket. Ethan nem hagyta ki a halálának napját sem, nem látta értelmét. Azonban mindig elmondta, hogy Adelynn nagyon szerette őt és, hogy egy igazi hős volt.
- Itt meg mi folyik? - lépett be Colton a szobába, magával hozva azt a hideg, kellemetlen érzést. A trio rögtön elhallgatott, amint megérezték a negatív kisugárzását. A férfi szinte semmit nem változott, ugyanolyan jóképű volt, mint hét évvel ezelőtt. Azonban a folyton merev testtartása, a karikák a szemei alatt, az ápolatlan borostája rontott az összképen. Feketét hordott, feketével. Nem tudta senki sem eldönteni, hogy a gyász miatt vagy egyszerűen csak ez az egyetlen szín a szekrényében.
- Szia, pa-pa. - dadogott Delaney, majd gyorsan kipattant az ágyból és vigyázba állt Ethan és Gabriel között. Izzadni kezdett a tenyere, miközben igyekezett a férfi szemeibe nézni és állni a szemkontaktust. Félt a férfitól, megtapasztalta a haragját az edzései során, hiszen volt pár alkalom, mikor az apja vállalta az aznapi taníttatását.
- Mi ez? - hagyta figyelmen kívűl a kislányát, a Gabriel kezében lévő tortára bökve. Nem értette milyen alkalomból gyűltek össze a lány szobájában, ráadásul tortával. Fáradt volt, alig aludt, hiszen közeleg Adelynn hetedik évfordulójának napja. Ilyenkor mindig rémálmok gyötrik, s képtelen az ágyban maradni. Ezeken a napokon, titokban elsétál Delaney szobájáig, megáll az ajtókeretnél és csak nézi a lányt. Csodálja őt, elernyed a teste és megtelik szeretettel. Azonban mikor az arcára vezeti a tekintetét, újból eszébe jut a nő és szó nélkül elviharzik.
- Ma van a szülinapom, papa! - felelte halkan a lány, kezeit a háta mögött markolászva. Coltonnak meglepődve kerekedtek ki a szemei és egy percre el is szégyelte magát, hogy nem emlékezett a gyermeke születésnapjára. Ámde ez nem tartott sokáig. Újra komoran bámult végig a társaságon, majd Gabrielhez lépdelve lepillantott az édességre, majd egy mozdulattal kiverte a férfi kezéből.
- Mi a ... - nézett a padlón hevert süteményre Ethan csodálkozva. Nagyokat pislogva bámult a már ehetetlen, szétesett finomságra. Ijedten sandított a némán állt, lesütött szemekkel. Látta, hogy körmeivel szinte véresre kaparta a bőrét a kezein, amiket hátul rejtegetett. Azonnal beindult benne az, az oldala, ami csak akkor kerül elő, mikor Delaneyról van szó. - Idióta, ez mire volt jó?
- Ahelyett, hogy feleslegesen töltenétek ezt az időt, ilyen förtelmes szarokat tömve magatokba. Foglalkozzatok a lány kiképzéseivel. - bökött a fejével Delaney felé Colton, a lány pedig szégyenkezve lehunyta a szemeit. Nem volt miért szégyelnie magát, ám mégis úgy érezte, ő okozta a kialakult helyzetet.
- Delaney. Delaney kiképzéseivel. - javította ki Gabriel hitetlenkedve. Nem értette a férfit, ámde nem szívesen dühítette magára. Azonban a lányt minden áron meg akarta védeni, hiszen neki csak ő és Ethan van, senki más.
- Menjetek. - intett, majd megindult ő is kifelé, de hirtelen megtorpant. - Addig, amíg nem veszem a kezembe a helyzetet! - figyelmeztette őket, hátra sem fordulva a társasághoz, aztán újra elindult, becsapva az ajtót maga után.
- Della? - suttogta Ethan gyengéden. Leguggolt a lányhoz, kezeit a vállaira helyezve, ujját a lány álla téve próbált kényszeríteni, hogy rá emelje a szemeit. Azonban Delaney fejét rázva, ellökte Ethan kezét. Gabriel szomorúan figyelte a jelenetet, fájt a szíve a kislányért.
- Nem szeretem, őt. - mondta halkan. Hangja elcsuklott ahogyan kimondta a mondatot, Ethan pedig álla pedig a padlót súrolta. Sosem ejtett még ki ilyet a száján. Tisztelettel és szeretettel beszélt Coltonról, akkor is, mikor hasonlóan viselkedett vele.
- Del, ne mondj ilyet! - ingatta a fejét Gabriel, kissé' meglepődve a lány szavain.
- Nem szeretem. - ismételte meg Delaney, majd felemelte a fejét. Ethan hátrahőkölve fürkészte a kislány könnyektől csillogó szemeit, majd oldalra döntötte a fejét és kitárta a karjait. Delaneynak azonnal lekonyult a szája, de rögvest Ethan karjaiba borult és halkan sírdogálni kezdett. Gabriel lepillantott rájuk, pont elkapta a másik fiú pillantását.
