Szépséges Örökös

ᴇɢʏᴇɴsᴜ́ʟʏ

Delaney szemszöge

- Öltél már embert, vadmacska? - húzta fel a szemöldökét szórakozottan Ivo. Könyökeit a térdéire helyezte, így tartva meg a fejét, miközben teljesen értelmetlen kérdésekkel bombáz.

Nem feleltem.

- Ez így nem móka, ha nem szólalsz meg! - ingatta a fejét. Szemei kifürkészhetetlenek voltak, minden mozdulata megfontolt volt, mégis egyszerű és laza.

Most sem feleltem.

- Ahj, D! Apád beléd nevelte, hogy ne adj ki magadról információkat. Igaz? - döntötte hátát a piszkos falnak. Jobb kezével barna hajába túrt, lábait lelógatva az ágyon.

- Nem ismersz! - mondtam vészjóslóan halkan és kissé feljebb emeltem a fejemet. A fiú féloldalasan elmosolyodott, nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ám a telefonja pittyenése elvonta a figyelmét.

Zavarodott tekintettel nyúlt a nadrágja oldalzsebébe, hogy előhalássza a mélyen megbúvó - minden bizonnyal legújabb és nem utolsó sorban legmodernebb - okostelefonját. Rutinosan feloldotta, ujjlenyomat olvasóval, majd pár nyomkodás után megállt a keze és némán olvasni kezdett. Arca nem rejtette el örökös lágy mosolyát, mialatt szemei az üzenet sorait olvasta. Hirtelen visszatette a készüléket a helyére, felpattant, odasétált az ajtóhoz, aztán megállt.

Unott tekintettel figyeltem Ivot, ahogyan mindkét lábát egyszerre használva hintázik magában.

Úgy tűnt, mintha várna.

Amint a gondolatomban felvetettem ezt az ötletet, az ajtó nyílt és belépett rajta Aiden. Bosszús tekintettel bámult rám, pár pillanat múlva pedig szemei már a mellette álló Ivonon voltak. A barna hajú elkomorult, biccentett. Aiden szőke félhosszú haját most egy kontyba fogta a tarkóján. Elengedhetetlen fekete ing tapadt a testére és kiemelt minden hasizmot és karizmot, ami éppen megfeszült. Lábait szokatlan módon, egyszerű fekete farmer fedte, azonban a cipője ez alkalommal is makulátlan volt. Egyenesen az ágy felé sétált, majd egyenes háttal helyet foglalt és némán figyelt. Lopva Ivora vezettem a tekintetem, akinek zöld szempárja huncut csillogással párosult, majd kacsintott és kiment.
A szőke hajú férfi komoran fürkészett, csakúgy ahogyan én tettem vele. Öt perc után ugyan, de mégis meguntam.

- Mondtam, hogy bébiszitterkedsz. - mosolyodtam el halványan, szemeimmel végigkisérve minden apró, ravasz rezzenését.

A Szerb Maffia sokkal jobban ki van képezve, mint a miénk. A mamáét és a...papáét egybevéve.

- Gyerekként tekintesz önmagadra? - szólalt meg rekedtes hangon, tenyereit a térdeire szorítva. Felhúztam a szemöldökeimet.

- Tizennyolc éves vagyok. Addig maradok gyerek, ameddig kedvem tartja. - vontam vállat.

- Ne vártam többet egy elkényesztett kislánnyal szemben. - biccentett, mint aki egyetért. A szavai szíven ütöttek, de szomorúság helyett, düh áramlott szét a bensőmben.

- Honnan tudod milyen vagyok? - horkantam fel, mire gúnyosan elmosolyodott.

- Nagy a szád csupán, de képtelen vagy cselekedni. - mondta fejét ingatva, majd lassacskán felemelkedett az ágyról és elém sétált.

- Adjak néhány tippet miért? Például meg vagyok kötözve. - sandítottam le a lábaimra.  - Hidd el, megtanultam megvédeni magamat.

- Igazán? - kék íriszei kegyetlenül csillantak meg a sötét helyiségben, miközben lejebb hajolt hozzám. - Hányszor vertek meg addig, míg össze nem estél?

A számat nyitottam a válaszra, de az torkomra fagyott. Nem erre a kérdésre számítottam, ő pedig egyértelműen kiélvezi minden pillanatát a szótlanságomnak.

- Kevés alkalom volt? Egyszer sem? - húzta fel a szemöldökét.

- Ez miért is fontos? - kérdeztem grimaszolva. Aiden a térdeimre támaszkodva bámult bele az én barna szemeimbe.

- Nem elégszer, igaz? Colton mindent megtett, hogy semmiben ne szenvedj hiányt. - álltam gyűlölködő tekintetét. - Ne aggódj, itt megkapod.

- Alig várom! - néztem végigrajta undorodva, amire elkapta az államat és kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.

- Anyáddal kellett volna meghalnod. - suttogta, rászorítva az államra. Szemeim tágranyíltak a mamám említésére és a mellkasomat azonnal nehezebbnek éreztem. - Jobban járt volna vele a családod.

A torkomig kúszott az a mély fájdalom és nyomás, ami eddig a hasamat és a mellkasomat szorította. Gyorsabban kezdtem venni a levegőt, rászorítottam a szék karfájába és erősen az alsó ajkamra haraptam. Éreztem, ahogyan a fémes íz megtölti a számat.

Aiden ellökte magát tőlem, hátrált pár lépést, majd összehúzott szemöldökkel fixírozni kezdett.

Mély levegőt vettem és igyekeztem észrevétlenül párszor felfelé pislogni, hogy nehogy kibuggyanjon egy könnycsepp is.

- Ez szép ütés volt. - leheltem, majd egy gyenge nevetést hallattam. A férfi enyhén oldalra döntötte a fejét.

- Szóval mégis van valami, ami kibillent az egyensúlyból? Érdekes. - mormolta, leginkább magának.