Szépséges Örökös

ʜᴀsᴏɴʟɪ́ᴛ

Delaney szemszöge
- 18 évesen -

︎☘︎☘︎

Némán húztam fel a fekete nadrágomhoz, a fekete pólómat és a bőrdzsekimet. Miután kitálaltam apámnak két nappal ezelőtt, azóta
- szószerint - kerülöm és ignorálom. Noha próbálkozott beszélni velem, egyszerűen elsétáltam mellette. Lehet, hogy drasztikus megoldás; de ő ezt csinálta egész eddigi életemben, így szerintem egész korrekt.

Azonban ma kénytelen leszek megjelenni előtte, hiszen ma betöltöttem a tizennyolcadik életévemet és részt fogok venni egy bevetésen. A Szerb Maffia leginkább bérgyilkosságokkal foglalkozik, ám
- mint minden hasonló szervezet - benne van a prostitúcióban, brutális behajtásokban, nők és gyerekek eladásában, pénz mosásban. Ma
- információink szerint - hat nőt készülnek átadni egy kisebb bűn csoportnak és ugyan, mi is egy hatalmas maffia tagjai vagyunk, azonban a "mi embereinket" - olaszokat - próbálják eladni. Így hát kötelességünk megvédeni őket, azt hiszem.

- Delaney Faith DiNozzi, ide figyelj! - mondta határozottan Ethan és keményen maga felé fordított. Kék szemei aggódva bámultak az enyéimbe, feszülten szorította a vállaimat, összepréselt ajkakkal.

- Mondjad, Eth! - mosolyodtam el halványan a szőkeséget nézve, majd én is ráhelyeztem szórakozottan a tenyereimet a vállaira. Tisztában voltam azzal, hogy félt.

- Jól van, ne menj túl közel, ne hősködj, ne ments meg senkit. Szépen sétálj el, ha esetleg valakit meglőnek a csapatból. - magyarázta hevesen.

- Te is ott leszel és Gabriel is. Mi van akkor, ha téged lőnek meg? Dudorászva battyogjak tovább? - néztem rá kérdőn, mire elgondolkozva ütögetni kezdte az állát.

- Ha engem, akkor Bruce Lee mozdulatokkal ments ki. Ha Gabrielt, akkor dudorászva, sőt dalolva mehetsz tovább, velem az élen. - paskolta meg az arcomat, amikor rájött, hogy micsoda ötletet talált ki.

- Inkább leszúrlak ezek után. - forgattam meg a szemeimet mosolyogva, Ethan pedig drámaian kapott a szívéhez.

- Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, kisasszony. Meg sem hallottam. - tette az arcom elé a kezét és elfordult tőlem az ajtó irányába. - Gyere, apád vár.

- Várjon csak! - lassítottam a lépteimen, amint kiléptem a szobámból. Ethan csak megcsóválta a fejét és a tenyerével megpróbált tolni. Bárhogy igyekeztem ellökni a kezét, folyton visszarakta ugyanoda és amikor végre elértem, hogy elvegye a koszos mancsát rólam, addigra már apám irodájának ajtajával szemeztem. Mielőtt megállíthattam volna Ethant, ökle már a fán volt és háromszor hangosat kopogott.

- Gyere! - kiáltott az ismerős férfi hang az ajtó másik oldaláról. Szúrós szemekkel fixíroztam a mellettem vigyorgó szőkeségre, aki csak maga elé tette a kezeit, védekezésképpen.

- Szólnál tíz emberednek, hogy ideje felemelni a seggüket és elindulni? - néztem rá felhúzott szemekkel az apámra, amint beléptem a kis helyiségbe.

- Delaney! - szólt rám halkan Ethan és meglökte a vállam. - Valamit elfelejtettél!

- Mit? -  néztem rá zavarodottan, mire jelentőségteljes pillantásokkal próbált jelezni nekem. - Ja! Ha néhány fegyvert is csatolnál hozzájuk, nem lenne rossz.

- Édes Istenem! - csapott a fejére erősen Eth, majd megrázta a fejét. - Nem erre cé...

- Tudom! - mondtam egyenesen az apám szemébe, aki ökölbe szorította a kezeit és lesütött szemekkel aprót bólintott.

- Persze, uh, mindjárt összeállítok egy csapatot. - motyogta továbbra is az asztalon tartva a tekintetét, mire megadóan sóhajtottam.

- Kösz, öreg. - biccentettem kelletlenül, Ethan pedig lágyan megcsapta a hátamat.

- Nincs mit, Delaney. - válaszolt apa szintén óvatosan biccentve.

- Hát ez kínos! Minek kellett nekem itt maradnom ilyen sokáig? Mehettem volna pénztárosnak is. - panaszkodott karbatett kézzel Ethan, majd bosszúsan elfújt a szemei elől egy kusza szőke tincset.

- Én meg egyszer betévedtem volna az üzletedbe és ahelyett, hogy vegetát vettem volna, szitává lőttem volna a segged. - bólogattam helyeselve az ötletét, Ethan pedig belerúgott a térdhajlatomba, aminek hatására berogyasztottam.

- Úgy veszekedtek, mint annó te és ... Adelynn. - mondta halkan egy halvány mosollyal az arcán az apám, én pedig hirtelen azt sem tudtam mit csináljak.

Évek óta - sőt - szerintem, soha nem láttam még azt az apró görbületet a szája sarkában. Az is meglepő, hogy képes volt kimondani a mama nevét, kertelés nélkül.

- Nem véletlenül! - húzta ki magát büszkén Ethan.

- Mondjuk némileg durvább. - gondolkozott el a barna hajú a távolba meredve, miközben az állát bökdöste.

- Csodálkozol, Colt? Te vagy az apja, így eleve rosszul kezdődik, miattad agresszív és rideg. Adelynn az anyja, ami kicsit kompenzálja, de miatta távolságtartó és kemény. Aztán vagyok én, miattam fantasztikus és vicces. Gabriel pedig... miatta jó az állóképessége és tud csendben maradni. - vázolta fel a helyzetet Ethan a kezeivel hadonászva, az apám pedig visszatartott mosollyal bólintott az elmondottakra.

- De legalább magam miatt vagyok lány. - veregettem meg a saját vállamat unottan.

- Nem, azt is a szüleid hozták össze. - vont vállat szórakozottan Ethan, majd vigyorogva folytatni kezdte. - Mert tudod, mikor egy nő és egy férfi meglátja a másikat meztelenül, na akkor a férfinak fe...

- Szívesen végighallgatnám, tényleg! - mondtam enyhe szarkazmussal a hangomban. - De nekem indulnom kell, nem mellesleg te is velem jössz.

- Meg én. - tette hozzá gyorsan a székében ücsörgő apám és komótosan feltápászkodott.

- Aha, miért? - néztem rá gyanakvóan, azonban a férfi csak legyintett. - Jól van, öreg. Kell a szivárványos kabátod, esetleg?

- Nincsen színe... - kezdett bele értetlenkedve, miközben engem megkerülve az ajtóhoz sétált és lenyomta a kilincset.

- Mindenki tudja. - forgattam meg a szemeimet.

- Ki miatt lett ennyire bunkó? - rázta a fejét apám válaszra várva, mire Ethan felhorkantott én pedig újra megforgattam a szemeimet.

- Egyet találhatsz! - mondtuk egyszerre Ethannel, ezt követően rögvest megpöcköltük egymás halántékát. Apám kitágult szemekkel figyelt minket, mialatt a telefonját a füléhez emelte.

- Ez...?

- Egy szokás. - válaszoltunk pont ugyanakkor Ethannel, így újra megpöcköltük az előbbi testrészt.