Egy ágyban az ellenséggel

𝓉𝒾𝓏𝑒𝓃𝒽𝒶𝓇𝓂𝒶𝒹𝒾𝓀

Javier

piszkos múlt

Megvártam ameddig a húgom távozik, és a távozást úgy értelmeztem, hogy ameddig meg nem hallom, hogy elkezd fellépkedni a lépcsőn, ugyanis Luna hajlamos volt arra, hogy hallgatózzon. Na, nem mintha bármi titkom lett volna előtte, de négyszemközt akartam beszélni a lánnyal, aki megmentette az életemet.

Annak ellenére, hogy többet nyert volna a halálommal, mint így, hogy konkrétan a házam fogja, és a vérdíj van a fején.

Allen kérdezősködött a kedvemért, és annyit sikerült kiderítenie, hogy Barnes egy ideje készül valamire. Az esetek többségében egyedül dolgozott, mert ironikus módon, nem bízott meg senkiben, még a saját embereiben sem. Most azonban több alvilági kulcsfigurát is megmozgatott, ami nem jelentett jót.

Ki kellett derítenem, hogy miért kell neki Jennifer, mégpedig minél előbb. Egyrészt nem akartam, hogy túl hosszú ideig kelljen itt lennie, másrészt, ahogy elnéztem, a húgom már most kezdett ragaszkodni hozzá, és tudtam általában mi a vége az ilyen történeteknek. Semmi sem állandó, végül aztán Luna lesz az, aki sérül ebben az egészben.

- Luna kedvel téged. – szólaltam meg, mire Jennifer alig láthatóan, de összerezzent. Láttam. Figyeltem minden mozdulatát.

Még mindig ugyanabban a ruhában volt, amiben eljött a gáláról, és ami nem sok mindent bízott az ember fantáziájára. Hosszú, formás lábait keresztbe rakta, csak úgy, mint a kezeit. Elutasító volt, minden erejével ki akart zárni, pedig ahogy a testbeszédét elnéztem, Lunát már kezdte beengedni.

- Aranyos lány. – felelte halkan. Ennél többet nem voltam képes kiszedni belőle, ezért úgy döntöttem, hogy más módon veszem rá, hogy reagáljon a jelenlétemre.

- Tudod, hogy miért vagy itt?

- Mert valami rohadék ismeretlen okokból vadászik rám, és mert ezen a hatalmas bolygón ez az egyetlen hely, ahol biztonságban lehetek? Igen, hallottam valami hasonló sztorit.

A cinikussága meglepett, de nem mutattam ennek jelét. Csak mozdulatlanul álltam, és igyekeztem a sötétbarna őzike szemeit fogva tartani. Tudatni akartam vele, hogy bármit is tesz vagy gondol, itt én irányítom a beszélgetést, és szeretem, ha ez mindig így is marad.

- Csak azért kérdezem, mert továbbra sem hiszem el, hogy nem tudod, mi folyik itt. Az én meglátásom szerint nagyon is benne vagy. – mondtam neki, ezzel pedig végre elértem, amit akartam.

Az addigi higgadtsága és szótlansága egy pillanat alatt elpárolgott, dühösen lépett felém egyet.

- Akkor mégis mi a fenének akartad, hogy idejöjjek? – csattant fel.

- Tudod, mit mondanak. Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet. – letettem a poharat, és Jennifer elé sétáltam. Vártam, hogy elmenekül majd, vagy minimum meghátrál, de nem tett semmit. Csak állt előttem, továbbra is karba tett kézzel, és állta a tekintetem. Nem volt túlzottan alacsony lány, de még így is csak az államig ért, így fel kellett emelnie a fejét, hogy a szemembe nézhessen, és pontosan ezt is tette. A szemei ezúttal mérgesen csillogtak. Ha a tekintetével ölni tudott volna, megteszi. Gondolkodás nélkül. – És a legközelebb azokat, akikben nem bízol. – fejeztem be a mondatot.

- Hogy te mekkora egy seggfej vagy. – szaladt ki a száján, majd az alsó ajkába harapva eltávolodott tőlem.

- Csak óvatos. A bizalom nem jár alanyi jogon kislány, azt ki kell érdemelni.