Egy ágyban az ellenséggel

𝓉𝒾𝓏𝑒𝓃ö𝓉ö𝒹𝒾𝓀

Javier

a tudás lehet hatalom, de méreg is

- Látod? Ezért mondtam, hogy ne mászkálj el semerre, mert felszakadhat. Még nagyon friss a seb. – korholt le Nora, miközben átkötötte a sebemet másnap reggel. Az irodámban ültem az asztal tetején, és hagytam, hogy végezze a dolgát. Ha ez megnyugtatja, akkor csinálja, addig sem liheg a nyakamban, hogy biztos minden rendben van-e velem.

- Tudod jól, hogy nem tehetem meg, hogy ölbe tett kézzel ücsörögjek egész nap. Nem csinálhatok úgy, mintha az a szemétláda, aki majdnem eltett láb alól, nem létezne. – morogtam.

Nora felsóhajtott.

- Na, látod, épp ettől félek.

- Ameddig én itt vagyok, nem kell félned semmitől. Sem neked, sem pedig senki másnak. – néztem fel rá. Feltett szándékom volt, hogy az aggodalmat eltüntessem a szemeiből. Megértettem őt, mert a kórházban is volt épp elég baja, és betege, akik miatt külön aggódhatott, és akkor még itt voltunk neki mi is. Lényegében a családja.

- Jennifernek sem? Egyébként egész ügyesen átkötözte a sebedet. – jegyezte meg, és egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén, mialatt végigsimított egy utolsót az oldalamon lévő kötésen, aztán elkezdett visszapakolni a táskájába.

A név hallatára felkaptam a fejemet.

- Hogy jön most ő ide? – kérdeztem.

- Úgy, hogy totyogós korodtól fogva ismerlek, és bár Jennifert nem ismerem olyan jól, tudom, hogy működnek az elveid, Javier. Vele megetetheted, hogy azért van itt, hogy te megkaphasd, amit akarsz, de velem nem fogod. Sokkal több van emögött. – mosolygott rám, aztán magára vette a kabátját.

- Rémeket látsz.

- Csakugyan? – húzta fel a szemöldökét.

Csakugyan úgy éreztem, hogy Nora belecsavarodott az egyedüllétbe. Nem könnyű párt találni, ha az embernek van egy második, egy sokkal sötétebb élete, amit nem biztos, hogy megoszthat a párjával. De ettől függetlenül nem kellett volna az én életembe és a Jennifer-helyzetbe olyat beleképzelnie, ami nem volt ott.

Csupáncsak annyiról volt szó, hogy segített, mert a nagy szája és a cinikus megjegyzései ellenére Jennifer egy olyan világban nőtt fel, amiben nincs kegyetlenség, vér, és bűn. Még tudja mi az, hogy empátia és milyen érzés nem érdekkapcsolatokat kötni.

Viszont tegnap este, ahogy ott térdelt előttem, és minden mozdulata tele volt gondoskodással, hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem mozgatott meg bennem valamit. Megtette annak ellenére, hogy tisztán látszott, mennyire megvet engem azért, aki vagyok.

- Megmentett, tartozom neki. Ennyi. De nem fogom körbeugrálni. – felvettem a pólómat, aztán kinyitottam az irodám ajtaját, hogy Norát előre engedjem. Jelentőségteljes pillantás kíséretében megrázta a fejét, tudtam, hogy egy kibaszott szavamat sem hiszi el, de nem akartam ezzel foglalkozni. Sokkal égetőbb problémáim is voltak egy nőnél, aki látszólag csak rosszkor volt rossz helyen, a valóság azonban több mint valószínű, hogy nem is állhatott volna ettől messzebb.

Barnes nem szokta civilekkel vesztegetni az idejét. Ha valaki olyat látott, amit nem kellett volna, azt még ott a helyszínen eltette láb alól, hogy ne tudjon köpni. Jennifer még nagyon is életben volt, márpedig ha holtan akarta volna látni, akkor rég halott lenne. Valami másra kellett neki, csak nem bírtam rájönni, hogy mire.