Egy ágyban az ellenséggel

𝓉𝒾𝓏𝑒𝓃𝒽𝑒𝓉𝑒𝒾𝓀

Javier

kiút a sötétségből

- Mennyi? – szippantottam mélyet a cigimbe, és az előttem álló férfira néztem. Büdös sörszagú lehelete megcsapta az orromat, úgyhogy pár lépéssel elhátráltam tőle. Képzelem, mennyire tudja jól végezni úgy a munkáját, ha vedel napközben.

- Tizenhat rekesz, uram. Minden a legnagyobb rendben ment, nincs mitől aggódnia.

Bólintottam, hogy értem. Örültem, mert napok óta ez volt az első szállítmány, amivel nem volt semmi gebasz. Szinte gyanúsan zökkenőmentes volt a behozatala, és még a partiőrség ellenőrzésén sem akadt fent. De bármennyire is bűzlött ez a vihar előtti nagy csend, nem akartam vészmadárkodni, úgyhogy intettem a fekete furgonnál álló két emberemnek.

- Wallace, vihetitek! Tízkor Ryan érte megy, addig úgy vigyázzatok rá, mint a szemetek fényére. – bólintottam oda az embereimnek, akik azonnal ugrásra készen álltak. A legutóbbi hibájuk óta hatványozottan odafigyeltek, mert féltek, hogy szétlövöm a seggüket. Ami azt illeti, minden okuk meg is volt a félelemre.

Otthagytam a kikötőt, mert már bőven sötétedett. Útban a kocsim felé megszólalt a telefon a zsebemben, úgyhogy érte nyúltam. Mertem remélni, hogy nem megint a húgom miatt hívnak. A legutóbbi kis pókerpartija óta Luna egyenesen elviselhetetlen lett, és egyre többször próbált meg kijátszani. Persze résen voltam, és bármennyire volt profi a kamuzásban, elfelejtette, hogy előttem nem léteznek titkok.

- Mondjad! – szóltam bele ingerülten a telefonba. Idegesített, hogy az átadás túl könnyen ment. Valami nem stimmelt.

- Főnök, Isabella alatt megállt a kocsi. – szólalt meg a vonal túlsó felén Roman. – Merre vagy? Érte kéne menni.

- Még a kikötőben. – fújtam ki a füstöt. – Mi történt?

- Azt nem tudom. Nem részletezte, de ahogy hallottam, nincs jó kedvében, és mellesleg Jennifer is vele van.

A név hallatán egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy biztosan jól hallom-e. Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne kezdjek el tombolni, és vágjam földhöz a telefonomat. Így hát csak vettem egy mély levegőt, majd a fejem felett tornyosuló sötét felhők irányába néztem.

- Mit keres kint Jennifer? – kérdeztem érzelemmentesen, bár minden voltam éppen, csak érzelemmentes nem. Robbanni tudtam volna.

Isabella tisztában volt a helyzettel, Barnes oldalán a kísérteties csend nem jelentett jót, és a kaszinóban tett látogatásunk nyílt hadüzenet volt a számára. Tudtam, hogy amióta Audrey visszajött a városba, azóta Barnesnak dolgozik, és feltett szándékom volt, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. Audrey is ott volt azon az estén, a jótékonysági gálán, Isabella látta. Minden bizonnyal Jenniferért ment, de szerencsére mi megelőztük.

Látni akartam őket együtt. Jennifer reakciói elárulták volna, ha tud valamit, de helyette úgy leosztotta a csajt, hogy Audrey a bénultságtól mozdulni sem bírt. Bevallom, szórakoztató volt Jennifer őszinte, és szívből jövő válaszreakciója, amikor a büszkeségét érezte veszélyben. Félt, éreztem. A forró, szikrázó bőre, és a reszkető teste elárulta őt. Tartott Audrey-tól, meg az egész helyzettől, amibe belelöktem, de tökéletesen állta a sarat.

Viszont mindennek már több mint egy hete, és azóta mosolyszünet van köztünk. Nem mintha lett volna valaha is mosoly.

- Ya ne znayu. Azt hiszem a pasijával találkozott, vagy valami hasonló. – felelte Roman.