I Love You To The Moon And Never Back (Befejezett)

huszonharmadik

Az első néhány órában, amikor még nem tudtak fénysebességre kapcsolni, a hálófülkéjükben kialakított ablak mellé ültek le az ágyra. Itt játszanak már egy ideje, és csak az tereli el a figyelmüket, amikor közvetlen közel kerülnek a híres Rozetta-ködhöz. Ez Louis egyik kedvenc űrlátványossága, és képtelen nem az ablakra tapadni, hogy bámulja azt. A gyönyörű, vörös köd hatalmas ilyen közelről.

- Nem hittem, hogy valaha láthatom élőben, testközelből - szólal meg mögötte Harry, és közelebb mászik hozzá, hogy átkarolja a derekát. A fiú vállára támasztja az állát, és úgy nézi ő is az ablakon át. - Amit tettél mindezért, az elképesztő. Kezded már felfogni? Én még nem annyira.

- Én is nehezen hiszem el, hogy négy és fél évre összezártam magam veled - ugratja őt Louis, de persze mind a ketten nagyon is jól tudják, hogy mennyire csak viccel. Hiszen már abban a két hónapban is majdnem meghalt nélküle, amíg be voltak zárva a tesztkapszulába. - Szeretlek.

- Én is, Okostojás - puszilja halántékon a férfi, aztán kimegy a szobából, hogy igyon. Louis hallja, ahogy kibont egy üveg vizet. Most van itt az ideje alaposan megcsodálni a látványt az ablakokon át, mert hamarosan fénysebességre fognak kapcsolni, és akkor már semmit sem láthatnak odakint. Így a maradék egy órában csak ott ülnek az ablak előtt, és gyönyörködnek a kilátásban. Harry ad neki egy váll- és nyakmasszázst, amit különösen értékel, de még csak nem is nagyon beszélgetnek. Sokkal inkább mindketten megélik a pillanatot.

Miután végül mégis fénysebességre kellett kapcsolni a gépet, Louis szinte remegő kezekkel ül a pilótafülkében. Persze a tesztelések mind jól mentek, nem volt hiba a rendszerben, és úgy tűnt, az összes alkatrész megfelelően működik, de akkor sem lehet soha tudni, milyen váratlan meghibásodások léphetnek fel.

- Minden rendben, Loulou - teszi a térdére a kezét Harry, ő pedig egy kicsit végre kifújja a levegőt. Megnyugodhat. Elengedheti magát, mert minden a tervek szerint működik, és semmi hiba nincs a rendszerben. - Remélem csak átlagos izgalom volt, nem pedig tényleg ennyire tartottál tőle, mit tapasztalunk.

- Hidd csak el, eléggé tartottam tőle.

- Szóval felhoztál minket, hogy meglássuk, meghalunk-e ebben a pillanatban vagy nem? - nevet fel Harry, és Louis biztos benne, hogy a férfi negyed annyira sem veszi komolyan a néhány perccel ezelőtti pánikhelyzetét, mint amennyire az valójában komoly volt. - Kedves. Mindenesetre működik, minden rendben, és kapcsolatban maradtunk az otthoniakkal is.

- Minden működik.

- Igen - helyesel Harry, aztán felrángatja Louis-t a székből. Magához öleli, és forrón megcsókolja, annak ellenére is, hogy mindketten tudják, ebben a helyiségben kamerák veszik őket a nap huszonnégy órájában. - Ideje aludnunk egy kicsit. Állítsuk be valamelyikünk telefonját. A napkeltére itt aligha ébredünk majd fel.

- Oké.

Louis valamikor az első űrben töltött évük reggelén Harry kiabálására ébred fel, de a férfi nincs mellette, ezért a dolog természetesen nagyon megrémíti. Azonnal a szemüvege után kezd kutatni, de még azelőtt robban be az idősebb férfi a hálófülkéjükbe, hogy Louis magára tudná kapni.

- Krisztusom, mi a baj? - kiált Harryre recés hangon, a férfi pedig annyira rémültnek tűnik, hogy Louis pulzusa az egekbe szökik, és azt sem tudja, mit tegyen. Ölelje magához, menjen ki a pilótafülkébe, hogy megnézze, mi történik? - Harry, beszélj már!

- Nem vagyunk egyedül, Louis! - néz mélyen a fiatalabb szemébe, a teljes kétségbeesés pedig üvölt róla. Már csak abból is, hogy nincs semmilyen becézgetés vagy akár csak próbálkozás arra, hogy higgadt maradjon. - Bekerítettek minket!