I Love You To The Moon And Never Back (Befejezett)

hetedik

Louis csak áll a NASA központi csarnokában, és mered maga elé. Már járt az öltözőben, hogy levegye a szkafandert, és gyorsan zuhanyozni is elfutott, ami olyan kellemes volt, mint még soha. Nem gondolta, hogy csak néhány nap súlytalanság után ennyire jól tud esni a gravitáció érzése, de így van. Alig figyel arra, amiről Harry és a parancsnok beszélget. Csak akkor eszmél fel, amikor Emmett szólongatni kezdi.

- Sajnálom, uram - rázza meg a fejét Louis, és összecsípi az orrnyergét. - Nagyon fáradt vagyok. Mit is mondott?

- Hogy nagyon büszke vagyok, amiért az én emberem - paskolja meg a fiú vállát, aki elmosolyodik a dicsérettől, és a szeme sarkából a büszkén vigyorgó Harryre sandít. - Egy autó hazaviszi a cuccaiért, aztán visszahozza ide. Innen indul majd egy saját géppel.

- Uram, én... - kezdi Louis bizonytalanul, és a halántékát vakargatja. - Tényleg nagyon fáradt vagyok. Azt hiszem, a szüleim is meg fogják érteni, hogy idén nem utazom haza az ünnepekre.

- Biztos benne? - emeli meg a szemöldökét a férfi, aztán Harryre pillant, és Louis esküdni merne, hogy jól látta, ahogy a két férfi furcsán összemosolygott.

- Igen - bólint végül, és elengedi az egészet, mert valójában tényleg ki van merülve. A sok stressz és feszültség, amit az utazás okozott, most egyszerre kezdte nyomni a mellkasát. Érzi, hogy alvásra van szüksége. Gravitációban, a puha ágyában, és lehetőleg minimum tizenkét órán át.

- Rendben - tárja szét a kezeit a férfi. - Akkor mindent köszönünk, átlagon felüli teljesítmény volt, és nem hagyjuk jutalom nélkül. Jó pihenést!

Mindketten kezet fognak a parancsnokukkal, aztán elindulnak a kijárat felé. Egy szót sem szólnak egymáshoz, leginkább azért, mert közben többen is elhaladnak mellettük, lepacsiznak velük, vagy csak köszönnek, és gratulálnak. Harry megáll az épület előtt, miután az ajtó becsukódik mögöttük, és úgy tartja oldalra a kezét, hogy nem is néz Louis-ra. A fiú egy pillanatig még próbálja felfogni a mozdulatot, de aztán letisztul előtte az egész, és félénken a férfi ujjai közé fűzi a sajátjait. Harry megszorítja a kezét, és bár a gyűrűi egy kicsit nyomják, Louis mégis boldog vigyorral az arcán indul arra, amerre a másik vezeti őt, jelen esetben a férfi autója irányába.

- Íme a Styles lak - tárja ki az ajtót Harry, de nem lép be vele. Helyette feltartja a mutatóujját, és hátat fordítva neki, bekopog a szemben lévő lakásba.

- Szia, Harry! - köszönti egy fiatal nő, és Harry futólag átöleli őt. - Minden rendben volt? Korábbra ígérted magad.

- Tudom, ne haragudj! - szabadkozik a férfi, és hanyagul az ajtófélfának dől. - Nem okozott gondot a kicsilány, ugye?

- Sosem okoz - ingatja a fejét mosolyogva a szomszéd, és eltűnik a lakásban, de a hangját még hallani. - Tudod te is, hogy imádnivaló. Bár kicsit elkényeztetted. Az ennivalóval nagyon válogatós.

Louis teljesen elveszti a fonalat, fogalma sincs, milyen kislányról van szó, és az agya már mindenfélét elkezd kombinálni, mire a nő visszatér egy gyönyörű, és mindenek előtt hatalmas macskával a kezében. Alig bírja el, pedig a cica nem kövér, csak... hatalmas. Nem ismeri behatóan a macskafajtákat, de szinte biztos benne, hogy ez egy olyan félig vadmacska, félig házimacska keverék, amit egy kisebb vagyonért és egy csomó engedéllyel vásárolhatsz meg. Valódi egzotikum. Louis-nak egyből eszébe jut Harry mondata arról, hogy a macskáját hiányolná a legjobban a földön élők közül, és elmosolyodik. Hát nem is csodálja. Nem egy egyszerű házi cicusról van szó. A macsek, ahogy megérzi a gazdáját a közelben, felé kapja a fejét, és szinte átugrik a férfi kezébe, hogy a fejét Harry arcához és vállához dörgölve doromboljon.