I Love You To The Moon And Never Back (Befejezett)

első

Louis Tomlinson egy tizenkilenc éves fiú, aki még a gimnázium alatt tervezett egy összekötő rácshálót a Nemzetközi Űrállomás nyomáskiegyenlítő zsilipjéhez. Csak úgy, kedvtelésből. Mert előzőleg olvasta az interneten, hogy az eddig kifejlesztett, és tesztelt elemek mind hasznavehetetlenek voltak, és nem sikerült ellátniuk azt a feladatot, amit elvártak tőlük. Mindig kedvelte a kihívásokat, és elvonulni is szeretett a saját szobájába, csak hogy valamin dolgozzon. A fala nem poszterekkel volt tele az aktuális rock zenekarokról, vagy bikinis modellekről, mint más normális tinédzsernek, hanem műszaki rajzokkal volt kitapétázva, és mindig is tudta, hogy mérnöknek fog tanulni a gimnázium után. Éppen a végzős évet taposták, és már közeledett az egyetemi jelentkezés, amikor az egyik legjobb barátja, Oliver elhívta őt egy buliba. Azt ígérte neki, hogy tele lesz jobbnál jobb kolis csajokkal, és onnan könnyedén szobára vihetnek valakit, mert a lányok másra sem vágynak majd, csak hogy kezelésbe vegyék őket. Oliver persze nem tudta, hogy Louis-t a bulinak ez a momentuma érdekli a legkevésbé, de a géniusz fiú úgy érezte, hogy ezúttal kedvez barátjának, és elmegy vele. Általánosságban tízből kilenc alkalommal kihúzta magát alóla valamilyen zseniálisan megkomponált indokkal, de akkor épp az a pillanat jött, amikor nem menekülhet.

Ez volt az a buli, ami megpecsételte Louis jövőjét. Tulajdonképpen az, hogy most az MIT-n tanul a legmenőbb amerikai ösztöndíjjal, csakis Olivernek köszönhető. Sikerült rávennie a barátját, hogy megigyon néhány lányos koktélt, de azok eléggé alattomosak. Hamar meglehetősen spicces lett ahhoz, hogy meséljen Olinak a rácsháló tervrajzairól, ami megmenthetné a NASA-t attól, hogy további milliókat költsön olyan munkák tesztelésére, amik végül hasznavehetetlennek bizonyulnak. Büszke volt magára, és a tervekre, de másnapra teljesen el is felejtette, sőt a rácsháló volt az utolsó gondolata, miközben sokadjára hányta tele a barátja vécéjét. Nem mehetett haza ilyen állapotban, mert a szülei felkötötték volna az első fára. Mindig nagyon szigorúak voltak vele, és ez máig sem változott. Nem véletlen, hogy Louis világ életében éltanuló volt, és soha nem csinált olyat, amivel szégyent hozhatna a szüleire. A másnapos rosszulléte viszont egy ilyen dolog volt, ezért úgy döntött, majd csak akkor megy haza, ha már nem láthatják rajta, mennyire nincs szalonképes állapotban. Oliver pedig egészen addig nem hagyta békén a tervekkel. A végsőkig hajszolta Louis-t, míg végül az akkor tizennyolc éves fiú megígérte neki, hogy elküldi a NASA-nak. Miután ez megtörtént, hetekig semmi hírt nem kapott. Már biztos volt benne, hogy azzal a lendülettel dobták ki egy tizenéves srác rajzait, ahogy kézbe fogták azt. Persze úgy, hogy egyetlen pillantást sem vetettek rá, mert Louis egy valamiben biztos volt, az pedig a tudása. Egyértelműen tudta, ha azt valaki valóban hajlandó lett volna megnézni, már tudnák, hogy egy zsenivel állnak szemben.

Egy péntek délutánon, amikor hamarabb végzett a suliban, mint a többi napon, éppen ugyanazzal a rutinnal akasztotta fel a kabátját a fogasra, és lökte be az ajtót a lábával, hogy aztán a konyhába menjen, és igyon egy pohár kávét, mielőtt nekiáll a hétfőre feladott házinak. Az asztal körül viszont idegen férfiak, és a szülei üldögéltek, majd minden szempár rászegeződött, amikor észrevették őt. A NASA emberei voltak, és azért jöttek, hogy elsősorban köszönetet mondjanak a fiúnak a beadott munkája miatt, másodsorban pedig aláírassák vele a papírokat, miszerint felhasználhatják a terveit a rácsháló elkészítéséhez. Louis mellkasa dagadt a büszkeségtől, és alig bírta felfogni, ami történik vele. Így kezdődött az egész, egyetlen péntek délutánon változott meg az élete. A NASA többször is küldött neki anyagokat, és kikérték a véleményét miután több, már elkészült fejlesztési tervet is megmutatott nekik. Nem rejtették véka alá, mennyire különlegesen briliáns elmének tartják Louis-t. A kivételes tehetséggel megírt felvételinek, űrhajózási fejlesztéseinek, és persze a NASA személyes ajánlásának hála, kitüntetett ösztöndíjjal vették fel az MIT-ra, és ezzel egyidőben a NASA munkát ajánlott neki. Egy percig sem volt kérdés a fiú előtt, hogy maga mögött hagyja a kicsi, de annál több szerető családtagnak és persze egyetlen barátjának, Olivernek otthont adó angliai kisvárost, és lecseréli a Cambridge-ben terebélyesedő, és a világranglistán kitartóan első helyen szereplő magánegyetemre. Az egyetem és a NASA megállapodást kötött, miszerint Louis két hetet az előadásokon kell, hogy részt vegyen, egy hónapot pedig Washingtonban tölt, hogy személyesen működjön közre az amerikai űrhajózás legfontosabb projektjeiben. Így hát a fiú repked a két város közt időről időre, hogy teljesítse a kötelességeit mindkét fronton.