kilencedik

2K 191 117
                                    

Másnap reggel Louis ébred hamarabb. Valójában mindig Louis ébred hamar, de ma ez igazán kapóra is jön, mert így csendben a konyhába siethet, hogy reggelit csináljon Harrynek. Tudja, hogy ő is hibázott, valóban eszébe se kellett volna jutnia ennek a lehetőségnek, és beszélni róla Olivernek volt a legnagyobb hiba. Akármennyire is bántotta, hogy Harry csúnyán beszélt vele, vagy az, hogy este a kanapét választotta, végül bocsánatot kért. Most Louis-n volt a sor, hogy megmutassa, mennyire sajnálja.

Általában Harry van többet a konyhában, Louis csak segít neki, vagy nézi. Ő is tud főzni, megtanult rengeteg dolgot még otthon az anyjától, és azokban a hónapokban is, amikor egyedül élt a bérlakásában. Egyszer csinált angol reggelit Harrynek, aki utána még napokig emlegette, hogy élete legnehezebb, de tagadhatatlanul legízletesebb reggelijét fogyasztotta el. Louis azóta se csinált neki újra, ezért úgy döntött, ma jött el az idő. A konyhából nyílik a nappali, és nem akarja felébreszteni Harryt, ezért csak mindent előkészít. A kolbász baconnel a serpenyőben, a babkonzervet felbontotta és lábosba tette, hogy az alatt is csak meg kelljen gyújtani a lángot. Kikészítette a tojásokat, és a pirítóba tette a kenyeret, csak be kell majd kapcsolnia. Éppen a paradicsomokat szeleteli, amikor lépteket hall, de már nincs ideje megfordulni. Harry kezei a csípőjére simulnak, aztán lassan a pizsama felsője alá siklanak. A kimért légvételei a fiú nyakát cirógatják, de amikor az ajkait is játékba hívja Louis érzékeny bőrén a nyaka és a válla találkozásánál, nem tud tovább a paradicsomokra koncentrálni. Leteszi a kést, és Harrynek dől. Érzi a hátsójának nyomódni a férfi kemény erekcióját, és abba a térdei is beleremegnek. Harry mindig ilyen hatással van rá, pedig már olyan régóta vele van. Igazán megszokhatta volna, de képtelen rá. Hiszen Harry ér hozzá így, ő becézi, mutatja be a legjobb barátainak, és suttog a fülébe olyanokat, hogy Louis szíve félre ver tőle.

- Angol reggeli? - morogja a fiú bőrébe, ő viszont csak bólogatni tud. - Nagyon furdalhat a lelkiismeret.

- Eléggé - sóhajt fel Louis, de nem mozdul, csak lehunyt szemmel hátra dönti a fejét.

- Gondolkodtam, miközben te durmoltál a karjaimban - húzódik el Harry, és ettől Louis úgy érzi, könyörögni és ellenkezni akar, hogy ne tegye. Ölelje még így. - Néha túl durva vagyok. A heves természetemet már nem kell bemutatnom. És hidd el, próbálkozom, de a mai napig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire más világból jöttünk. Én leszarom mindenki véleményét a magánéletemmel kapcsolatban, de tudom, hogy te nem.

- Harry, nem kell magyarázkodnod. Nem neked kell - rázza meg a fejét Louis, és felkapcsolja a lángot a tűzhelyen, hogy befejezhesse a reggelit. Harry viszont azonnal odanyúl, hogy ugyanazzal a lendülettel eloltsa, aztán Louis elpakol mindent a munkalapról, mert elég a párja szemébe néznie, hogy tudja, mire készül. Harry a fiú feneke alá nyúlva az ölébe kapja, hogy felültesse a pultra. Louis ennél romantikusabb típus. Az első néhány alkalommal, ami az ágyon kívül érte őket, zavarban volt, és nem tudta, akarja-e, vagy hogyan vegye rá Harryt, hogy vigye a hálóba, de aztán... Minden egyes pillanat elvette az eszét, és rájött, hogy Harryvel minden más. A férfi annyira szenvedélyes, tökéletes szerető a számára, hogy amint lekerülnek róluk a ruhák, Louis már azt sem tudja, ki ő. Mint most, ezekben a pillanatokban, amikor Harry mindent lehámoz róla, és ő teljesen meztelenül ül a konyhapult tetején, amíg a férfi a nappaliba sétál síkosítóért. Azt már a beköltözésük után két nappal a dohányzóasztal fiókjába tették.

- Azt hiszem, eljött az idő, hogy a konyhában is elrejtsünk egyet - mutatja fel a kis tubust Harry, de a szemei elsötétülve néznek végig az elpirult fiún. - Imádom, hogy még mindig ennyire zavarba tudlak hozni.

Louis semmit sem mond, csak hagyja, hogy Harry irányítsa. Szerencséjükre a konyha hatalmas, a pultok pedig szélesek, így Louis könnyedén a hátára tud feküdni, amikor Harry a gránitlap szélére húzza őt, és feltolja a lábait, hogy előkészítse. Mire a férfi már ott tart, hogy lassan elmerüljön Louis-ban, addigra a fiú egészen máshol jár. Harry pedig tetézi az extázisát a szavaival és tetteivel. Olyan lassan mozog benne, megállás nélkül.

I Love You To The Moon And Never Back (Befejezett) حيث تعيش القصص. اكتشف الآن