Amarillisz

- 3 - Füstbe ment szimpátia

Polli végigtekintett a téglaszín épületen. Nagy, tágas udvara van, bent pedig egy kétszemélyes, de hátul nagy csomagteres autó állt. Valószínűleg ez lesz az az autó, amivel majd házhoz, az óvodához, az önkormányzathoz és elvileg a másik falu önkormányzatához is szállítani fogják az ételt. A hely kívülről nagynak tűnt, és nyugodtnak.

- No, menjünk be! - szólt Hunor, és elindultak a bejárat irányába.

Beléptek egy ajtón, amin nagyban ki volt írva az "idegeneknek belépni tilos" felirat. Polli követte Flórát, és végigsétálva a folyosón, kiértek az étterembe. Elég nagy étkező volt ahhoz képest, hogy elvileg itt nem folyik étkeztetés, így Polli azon gondolkodott, vajon miért építhették anno hozzá. Szép tágas volt, sok ablakkal. Kis asztalok, piros-fehér kockás viaszkos vászonnal leterítve, a székek pedig ezekre felpakolva. Szinte feltörtek emlékei azokról az időkről, amikor az iskolában kötelezően mentek ebédelni. Micsoda szociális élet volt az! Bár vissza azért mégsem kívánná.

Az ebédlő másik oldalán kilenc ember állt, és egymással tanácskoztak. Korban és nemben is megosztott társaság volt, ám tekintetük ugyanolyan frusztrált volt. Polli óvatosan mérte végig távolról a falkát, akik olyan ijesztően néztek végig a polgármesteren, mintha csak kiéhezett farkasok lennének. Végül egy molett, szőke hajú hölgy lépett elő a tömegből, és jó alaposan megnézte az érkezetteket: a polgármester, annak a felesége, Levente és Polli. Mindenkin végigsiklott a szeme, de Pollin megakadt. Szokatlan külsejű, fiatal lány, aki szeppenés nélkül állt, és úgy nézett körbe, mint aki fejében térképet készít.

- Nos, Kedveseim! - lépett középre Flóra. - Akkor bemutatnám leendő főnöküket! Ő itt Benedek Paula, Pécsről érkezett hozzánk! Frissen végzett diplomás kislány, aki innentől a konyhát fogja vezetni.

Ez a pár mondat olyan szintű hangulatváltozást okozott, amilyenre még Polli sem számított.

- Mivan? - kérdezte mélyebb hangon a szőke molett nő, arckifejezését és értetlenkedését pedig majdnem mindegyik munkatársa osztotta, ám elég volt Flóra egy kissé passzív pillantása és azonnal elhallgatott.

A közfelháborodás élére egy soványka, ráncos arcú férfi lépett, aki kopaszodó fejét megvakarta, majd egész egyszerűen megcsóválta fejét.

- Flóra drága, ezt komolyan mondja? - szólalt meg rekedtes hangján.

- Komolyan, hát! - a férfi végignézte Pollit, és belenyugodóan bólintott. Ő innentől nem ellenkezett, odalépett a lányhoz, és kezet nyújtott neki.

- Pavelka István. Én vagyok a raktáros! - Polli megfogta a férfi inas, ráncos kezét, és határozottan megrázta. A férfi arca egy kicsit enyhült, majd ellépett, és biccentett. - Hívj csak Pistinek!

- Értettem. Benedek Paula vagyok, üdvözlöm! - szólt visszafogott hangon Polli.

- Itt nincs magázódás! - lépett oda egy fiatal fiú is. Magas volt, barnás hajú, nagyjából Polli korabeli lehetett. Kezet nyújtott, és hamis mosolyával nézte a lányt, Pollinak pedig azonnal ismerős volt a fiú. Talán találkoztak volna, vagy mitől ilyen ismerős? Ki tudja... - A nevem Csongor! Aradi Csongor!

- Értem. Szia Csongor!

Polli elgondolkodott. A név ismerős volt számára, volt ismerősei között is Aradi és Csongor is, de Aradi Csongor bizony nem. De valami nem hagyta nyugodni. Mintha már látta volna ezt a fiút. Hunor beállt a két fiatal közé, és nyílt testtartásával azonnal magára vonta a tekinteteket.

- Munka közben bőven lesz idejük megismerkedni, de gyorsan elsorolnám kinek mi a munkaköre, hogy ne húzzuk a dolgozók értékes szabadnapját. - kezdte a férfi, Polli pedig bőszen figyelt. - Pisti a raktáros. Ő felel mindenért. Agya mint a fényképezőgép, az egyik legjobb raktáros!