Amarillisz

- 5 - Elődök és soványak

Polli szelektálta az irodában található polcokat. Egy nagy kartondoboz már megtelt felesleges nyomtatványokkal, több éve lejárt árajánlatokkal, lejárt dátumozású dokumentumokkal. Amint végzett a polccal, nekirugaszkodott az asztal fiókjainak is. Juli elhaladt az iroda mellett, és bekukucskált. Csak a bőszen pakoló lányt látta, és a hatalmas kartondobozt, tele papírokkal.

- Mit csinálsz Főnökasszony? - lépett be.

Kezében a mai napi kiszabat volt, amin egy hatalmas tollal rajzolt kérdőjel volt.

- Kidobálom a felesleges papírokat. Miben segíthetek? - pillantott fel frufruja alól Polli.

- Ez a kiszabat hibás. - odaadta a lánynak, aki egyből elvette. - Rosszul vitted fel a létszámokat, a kis- meg a középső csoportot összekeverted, illetve itt a kiszabott hús is sok, ennyit nem fognak megenni.

- Ennyi van a rendeletben, ennyit ki kell adni. - válaszolta reflexből. - Nagyon sok receptet kellett átírnom, mert nem felelt meg a rendeletnek. A létszámok pedig... Sajnálom, ezt azonnal újracsinálom!

- Jó.

Amíg Polli kijavította a létszámokat, és kinyomtatott egy új kiszabatot, addig Juli belenézett a dobozba, majd kivett egy-két köteg papírt. Átlapozgatta, nézegette, majd mikor látta, hogy semmi személyes papír nincs bent, hirtelen ötlettől vezérelve a lányra nézett.

- Mit akarsz csinálni ezekkel?

- Kidobni. - felnézett a nőre, miközben kivett egy kis doboznyi tollat. Megcsodálta, hogy bár nem teljesen szabályszerűen, de hordja a sapkát, ez pedig már fél siker. - Tessék, bocsánat a figyelmetlenségért! - átnyújtotta a frissen kinyomtatott kiszabatot.

- Nem vihetném el ezeket a papírokat? Lesz a kisfiam papírgyűjtése tavasszal. - Polli bólintott.

- Persze, miért ne? Amit nem láthatnának mások, azt ledaráltam.

- Ledaráltad?

- Igen, ott van egy iratmegsemmisítő, csak le volt takarva abroszokkal. - Juli rácsodálkozott az iratmegsemmisítőre, amivel még ő sem találkozott itt dolgozott évei alatt.

- Mennyi mindent találsz itt...

- Igen. Toll kell? - átnyújtott egy, az egyik beszállító emblémájával díszített tollat a nőnek, aki azonnal elvette, és széles mosolyával vizslatta végig.

- Minden ilyen jöhet! Honnan vannak ilyenek? Én meg otthonról hozok tollat? - kérdezte értetlenül. Polli csak vállat vont, és mosolyogva érezte, hogy Juli most felszabadult vele.

- Gyere be ha kifogy, van bőven! A fiók legmélyében találtam meg pár dobozzal belőlük.

- Na bezzeg még az Annabella azt mondta, nekünk nem küldenek...

- Annabella? - tekintett fel Polli.

- Ja, előtted volt. Egy igazi sárga lapos, pesti nőszemély. - Juli megborzongott, és alig várta, hogy folytathassa. Ehhez pedig elég volt Polli érdeklődő tekintete. - Állandóan azon a nagyon magas hangján vinnyogott, "Jaj Juli ez túl sós, Juli ez túl meleg!" Hát basszus ha a rotyogó üstbe kóstol bele, milyen legyen? Jeges? - Polli kuncogni kezdett, lelki szemei előtt azonnal megjelent ez a nő, illetve Juli szenvedő arca. - Nem volt pontos, kiállhatatlan volt, a Kató nem egyszer kiabált vele. Nem volt hosszú életű a munkaviszonya.

- Ó, értem. Érdekes lehetett!

- Állandóan a konyhába járt, belefűszerezett az ételbe. Beleevett az ételbe, beleokoskodott a főzésbe. Az Áron sosem beszélt vele, olyannyira nem szerette, aztán tudod, hogy hát az Áron meg autista is, ennek ellenére zokon is vette tőle. Mondjuk itt senki sem szerette, nem törtük magunkat ezért a nőszemélyért. Meg nagyon csapta a szelet a férfiaknak.