Amarillisz

- 1 - Lány az út széléről

- Következő megálló: Ráckozma, Rókusújfalui elágazó. - szólt egy érdes férfihang a hangszórón keresztül.

Erre kelt fel a hátsó ülésen bóbiskoló lány. Ő volt az egyetlen utas, egy nagy bőrönddel és egy utazótáskával együtt ült a busz legvégében. Előrenézett, ahol a kijelző nagy betűkkel mutatta, éppen hol vannak, és hova tartanak. Megtörölte gyöngyöző homlokát, és felállt.

- Elnézést! - lépett a buszsofőr mellé. - Ez a busz nem megy be Rókusújfalura? - a kedvesnek tűnő pocakos bácsi felnevetett.

- Angyalom, oda csak kétszer megy be a busz! Reggel, és este.

- Ez fantasztikus, legközelebb nem telefonon veszek jegyet... - merengett hangosan. - Bocsánat akkor, ki tudna tenni itt, ennél a buszmegállónál?

- Hát persze! Ne aggódj, gyalog sincs messze.

- Köszönöm!

A lány hátrafutott, felkapta cuccait, és elköszönve leszállt a busz hátsó ajtaján. A nap tűzött, a hőség pedig egyre csak nőtt és nőtt. A lány felnézett az égre, amin egyetlen árva felhő sem volt, így élvezhette a tűző nap erejét.

- Hozhattam volna egy kalapot... - sóhajtott fel, és felkötötte kiengedett haját. Frufruját megigazította, és tovább indult.

Már majdnem negyed órája ment az út mentén. Táskái nehezek voltak, a föld és a nap is csak öntötte magából a meleget, az igazi augusztusi forróságot. Már kezdte úgy érezni, mintha a távol homályosodna. Izzadása alább hagyott, amiről tudta, mi következik: ha nem sikerül lassan lehűlnie, hőgutát kap. Hátizsákjából előkotorta üvegét, és az átforrósodott vizet egy húzásra megitta. Megborzadt a meleg folyadéktól, de áldotta eszét, hogy hagyott magának legalább ennyit.

Körbenézett a csendes úton. Sehol senki. Sem ember, sem épület, de még egy fa sincs, ami alá beállhatna, hogy megpihenhessen. Látta már előzőleg, hogy egy kis zsákutcás településről van szó amikor egyszer itt járt, vagyis egy út vezet be, és ugyanez ki. Nincs áthaladó forgalom ami jelenthetne jót is, hiszen csendes. De jelenleg ez rossz, hiszen nem tud senkit sem leinteni, hogy vigye el a megcélzott településre. Mondjuk kockázatos lenne stoppolnia, hiszen mennyi szörnyűséget hallott már erről! Legutóbb azt olvasta, hogy szexuálisan bántalmaztak egy lányt, aki stoppolt. Végigborzongott a gondolattól is. Fejére kötötte ízlésesen a táskája oldalán, masniban lógó kendőjét, hogy legalább a fejét ne tűzze a nap, és fellélegzett. Leült a fűbe, hogy kicsit megpihenjen. Még csak az kéne, hogy összeessen, és akkor aztán tényleg bármi történhet! Alig fújt párat, egy autót látott a falu felé menni.

*

- Apu! - szólt egy szőke kislány a hátsó ülésről.

Becsatolva ült, kezében az aktuális macskás könyv, amit a könyvtárból kölcsönzött ki. Közben apja felé nézett, aki leengedett ablakkal vezetett. A férfi figyelt az útra, emellett igencsak ügyelt az anyósülésre kiegyensúlyozott lila cukormázas tortára is, nehogy elcsússzon, és mindent összekenjen.

- Igen?

- Valaki van előttünk! - mutatott előre.

- Igen, és? - nézett a távolba.

Feljebb tolta szemüvegét, és ráfókuszált a távolban látszódó lányra, aki ült a cuccai mellett az árokban, és magát legyezte egy kendővel.

- Meleg van, nem vesszük fel?

- Hiszen nem ismerjük. Mi van, ha veszélyes alak?