Amarillisz

- 17 - Eltévedt kezek és gondolatok

Polli lelkesen tartotta kezében a szatyrát a csúnya, kék kapu előtt. Tizenhat órát mutatott okosórája. Az ebédet sajnos lekésték, mivel Levente sokáig dolgozott az éjjel, és kiakarta magát aludni, de sebaj, akkor vacsora lesz belőle. Polli nem neheztelt Leventére. Valahogy úgy érezte, sokkal közvetlenebb most a férfi vele. Nem beszél lenézően, és mintha betekintést engedne az életébe. Ez pedig melengette Polli szívét.

Belépett a házhoz még most sem illő kék kapun, és elcammogott az ajtóig. A kilincsért nyúlt, de az hamarabb megmozdult, minthogy Polli hozzáérhetett volna.

- Szia! - nyitotta ki az ajtót Zselyke.

Hatalmas boldogság látszott a lányon, aki azonnal Polli karjai közé vetette magát. Polli meglepődve ölelgette meg a kislányt.

- Szia Zsezsi! Te meglestél engem?

- Igen! Kezdek éhes lenni!

- Akkor a legjobbkor jövök! Apukád felébredt már?

- Fel. - lépett ki Levente is miközben megválaszolta a kérdést. Egyből elvette a lány szatyrát, és intett. - Gyere be!

Polli Zselyke kezét fogva (vagyis inkább Zselyke által vezetve) belépett az előszobába, ahol levette szandálját, sőt, megtisztelő módon papucsot is kapott, amit elégedetten felhúzott.

- Na mizu? - kérdezte Levente, miután Polli is beért a konyha területére.

- Semmi különös. Veled? Kialudtad magad?

- Fogjuk rá. - mosolygott Levente. Szemei alól a karikák is eltűntek, mosolya őszintének hatott Polli szemében.

- Örülök!

- Mivel kezdünk? - lépett kettejük közé lelkesen Zselyke.

- Először is, vegyél fel egy kötényt, hogy ne legyen koszos a ruhád! - mondta Polli, ám Zselyke zavartan nézett cicás fehér felsőjére.

- Nekem nincs kötényem.

- Egy van, megkeresem! - gondolkodott Levente, és a konyhaszekrény legmélyebb pontjából előhúzott egy vastag, szürke kötényt.

Hosszába és szélességébe is kétszer beleférne Zselyke az apró termetével, így hamar látták, hogy ez veszett helyzet.

- Ez nem épp a te méreted. - tanakodott Levente.

- Akkor majd vigyázok! - nézett nagy szemekkel Pollira. Polli azonban elvigyorodott.

- Vagy... - kihúzott szatyrából egy műanyagba csomagolt rózsaszín valamit, amit átnyújtott a lánynak. - Nem bírtam otthagyni a boltban. Tessék Zsezsi! Vedd fel!

Zselyke azonnal kibontotta a csomagolást, és szétterítve elámult. Kezében egy gyerek méretű rózsaszín, pillangókkal tarkított kötényke volt, amire szerelmes szemekkel nézett.

- Imádom! - jelentette ki, és azonnal magára is kapta. - Nézd Apu! - mutatta boldogan apukája felé.

Levente mosolya lágy volt, ahogy boldog kislányát nézte. Zselyke perdült, fordult, és a tükör elé szaladva magát is megcsodálta. Levente Polli felé fordult.

- Köszi!

- Ne köszönd, nem a tiéd. - somolygott Polli. - Az a szürke a tied!

- Igen is, Főnökasszony! - nevetett Levente és magára kapta a kötényt. Polli előhúzta saját liláját és miután beöltöztek, az asztalhoz fordultak.

- Na, gyerekek! - kezdte Polli. - Ma bolognai spagettit fogunk csinálni igazi olasz módra. Ezekhez már összeszedtük a kellékeket. A fő séf most Levente lesz, Zselyke pedig a kis kukta.