Amarillisz

- 13 - Nem vagyok ideges

- Kopp-kipi-kopp-kopp! - kopogott játékosan Polli a "Marosi Levente" tábla alatt.

Mivel választ nem hallott, miért is ne alapon benyitott az üres irodába. Levente hangját sem hallotta a környéken, így letette kis csomagját, és tanakodni kezdett. A kis fehér ruhába csomagolt kakaós kifli és a natúr joghurt a Leventének tett ígérete volt, amit tartott is, hol ő maga hozta el, de ha éppen nem ért rá, akkor megkérte az egyik dolgozót, aki beletörődve Polli furcsaságaiba teljesítette a küldetést. Természetesen sokszor végezte ez a kis ételcsomag a kukában vagy valamelyik idős éjjeliszekrényén, de erről jobb is, hogy Polli nem tud.

Körbenézett a túlzóan minimalista irodában, ami csak úgy úszott a napfényben. A szocialista bútorok megadták az iroda Leventéhez illő komoly hangulatát, ám a néhol felbukkanó műanyag játékfigura, vagy a halál szélén álló fikusz némi életet lehelt a helybe. A polcon még egy rádió is hevert, igaz kicsit poros volt, de néhány ujjlenyomat ott volt rajta, jelezve, hogy bizony nemrég valaki megérintette. Polli a rádióhoz libbent.

- Még hogy nem hallgat zenét! - mondta elégedetten, de amint bekapcsolta, és az egy szót sem szólt, lecsüggedt ajkakkal kereste a gond forrását. - Ó, te elveszett lélek... - sóhajtott fel, mikor látta, hogy a rádió még hálózathoz sem volt csatlakozva, dugója a szekrényen hevert. - Még csak esélyt sem kaptál...

Ellépett a szekrénytől és visszalépett a csomag mellé. Az asztalon, mint minden igazi apukánál, Leventénél is kint volt kislánya két évvel ezelőtti óvodai képe, ami anyák napjára készült, Zselyke pedig imádnivalóan mosolygott rajta.

Anyák napi kép, és Leventénél van? Való igaz, nem tud semmi mást róluk. Mi van Zselyke anyukájával? Eddig Zselyke anyukája olyan, mint Columbo felesége. Vajon elváltak? Elhagyta őket? Mi van ha Zselyke nem is Levente lánya, hanem más rokona és valami bonyolult szituáció miatt ő vigyáz rá? Polli furcsábbnál furcsább történeteket generált fejében, de végül megrázva fejét eszébe jutott, hogy mindenki az eredeti verziót erősítette meg, így visszatért a valóságba, és kiment az irodából.

- Á, ez csak nem a kis Főnökasszonyság? - leste ki egyből a zongora mellett ülve Ödön bácsi Pollit.

- Ó, hát jó napot Ödön bácsi! - lépett a dús, ősz hajú, teletetovált ember mellé, aki szelíd tekintetével biccentett a lánynak. - Hogy szolgál az egészsége?

- Megleszek még egy darabig. Oszt' kit tetszik keresni? Csak nem hozzám gyütt'?

- Hát természetesen magához jöttem! - tett az öregúr kedvére egy mosollyal körítve. - De azért majd Leventével is szeretnék váltani egy pár szót. - Polli kacsintott, Ödön bácsi pedig itta Polli édes szavait. A raktár irányába intett.

- Remek válasz Angyalom! Megvárom magácskát, menjen csak amoda! Ottan van a raktárba hátul a Marosi! - mutatott a folyosó felé.

- Köszönöm!

Polli bár nem tudta pontosan hol van, elindult a kijelölt irányba, és szemeivel a szőkés barna férfit kereste. Még csak hangot sem hallott, hiszen minden idős kint volt a társalgóban és csendesen elfoglalták egymást, leszámítva Ödön bácsit, aki a Két szál pünkösdrózsát zongorázta.

- A rohadt életbe! - hallott egy halk szitkozódást. Polli azonnal az ismerős hang irányába ment, és csakhamar megtalálta a nyitott ajtónál pakoló Leventét.

- Helló! - köszönt Polli, amitől Levente megrezzent.

- Jesszus, szia! - nézett fel a nagy karton dobozból.

- Mit csinálsz? - Polli leguggolt Levente mellé, és a nagy doboz tartalmát nézte Leventével együtt.

- Leltározok. De már majdnem végeztem. Itt mindenki csak elpakolja a dolgokat, és utána csodálkoznak ha nem találják... - mormogott az orra alatt Levente.