Az íj hercegnője

4.1. Bogár a fülbe 1.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte Rover, és a szívét most színtiszta öröm járta át.

- Látni akartalak - mormolta a hajába Reynard. - Keleten sikerült némi eredményt elérnünk, meghátrálásra kényszerítenünk őket. Kipróbáltam valami újat, és úgy tűnik, talán működik. Vártam, azután mindent megterveztem, szigorú parancsokat hagytam hátra, és váltott lovakon, minimális kísérettel ide siettem pár napra. A szentségit, de nagyon hiányoztál!

- Te is nekem, Rey! Tudod, hogy van rajtad valami furcsa?

- Micsoda?

- Szúr a szakállad - simogatta meg a bátyja borostás állát a lány. - Ez egy új tábori divat? Nagyobb tekintélyt kölcsönöz? Vagy azzal akarsz büntetni, amiért még nem küldtem el a jelentésemet neked, hogy összeszurkálod a bőrömet?

- Nem is rossz ötlet! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Nem, húgocskám, szó sincs róla, csak a harctéren nem olyan könnyű mindig frissen borotváltnak lenni. Ha idősebb leszel, talán majd te is megtudod.

- Az igen furcsa lenne.

- Miért, Ro? Nem akarsz tán a harctérre menni?

- Nem igazán - vigyorodott el Rover. - És szakállas nő sem szívesen lennék. A lábaimat meg valószínűleg nem ott kellene borotválnom. Bár a katonáknak nem biztos, hogy kifogásuk volna ellene. Még az ellenség figyelmét is elvonhatnám vele egy időre, és ezalatt akár győzhetnénk is. Te egy zseni vagy, Rey! Rájöttél a tökéletes hadicselre. Bárcsak szebbek lennének a lábaim, most szolgálhatnám velük a hazámat!

- Emlékeim szerint elég szépek azok, kicsi Ro. Bár már egyáltalán nem is vagy kicsi. Hú, de hülyén hangzik ez az én számból! Hagyjuk ezt a témát.

- Jó. De ne feledd, ha már semmi más nem működne, csak üzenned kell, és máris indulok hozzád a borotvámmal, meg a szép lábaimmal.

- Mióta lettél ennyire szókimondó?

- Mindig is az voltam.

- Jó, de nem ilyen témákban. Azt hiszem, szép csendben felnőtt nő lett belőled.

- Lehetséges - vonta meg a vállát Rover. - Pár apróságtól eltekintve. De ezeket most inkább nem részletezném. Gyere, csináltatok neked egy jó forró fürdőt, hogy meg tudj tisztálkodni. Ha akarod, még selymes lábú udvarhölgyeket is küldetek be. Akadna itt számos önként jelentkező, ha megtudnák, hogy hazajöttél. Azután hozatok vacsorát. Bár előtte volna még egy elintéznivalód. Meg kellene látogatnod anyánkat. Örülne neked.

- Meglátogatom. Holnap. Ma este csak békére vágyom. Vacsoráznál velem, kettesben?

- Igen.

- Jó. Holnap pedig elmegyek anyánkhoz. Azután kimehetnénk az erdőbe, meg lovagolhatnánk egy nagyot. Csak mi ketten.

- Mikor akarsz beszélni a Tanáccsal és a tisztviselőkkel?

- Nem akarok - rázta meg a fejét Reynard. - Ne tudják meg, hogy itt vagyok! A lehető legkevesebb emberrel akarok találkozni. Leginkább csak veled, Ro. Belőled nyerem az energiát, veled szeretnék feltöltődni. Ez a pár nap legyen csakis a miénk.

- Úgy lesz, ahogyan kívánod.

Ezúttal valóban úgy lett.

Rover hosszú idő után először hajtotta úgy álomra a fejét, hogy nem gyötörték a rémálmok. Annyira. Eljöttek hozzá az éj közepén, de most egy ködfüggönyön át látta őket, nem tudtak a szívéhez és a lelkéhez férkőzni. A bátyja jelenléte csodálatos talizmánként védelmezte őt.