Az íj hercegnője

3.1. Az Íjak Hercegnője 1.

Már közel második éve tartott a háború. Változatlanul. Mindkét hadszíntéren, miután Kampal király és szövetségeseinek csapatai is támadást indítottak délen, az Erbo folyó környékén. Egyik fél sem bírt felülkerekedni. Patthelyzet alakult ki. Csak az eltelt napok száma nőtt. Meg az áldozatoké. A harc állóháborúvá fajult, érdemben tapodtat sem jutott előrébb senki, semelyik fronton. Napsütésben főttek, esőben áztak, hóban fáztak, sárban és vérben dagonyáztak. Elvesztettek rokonokat, barátokat, családtagokat, ismerős és ismeretlen bajtársakat. A katonák lelke lassan belefásult a kilátástalannak tűnő változatlanságba, a mindennapos halálba. Azt hitték, azt mondták, csak néhány hét, vagy pár hónap, és újra otthon lehetnek. Majdnem két évvel ezelőtt. És az otthon nem került semmivel sem közelebb.

A lythaniai hadvezetés hibát követett el. Túlbecsülték a saját erejüket, és alábecsülték az ellenséget. Azt gondolták, a hadseregük erősebb bárkiénél. Tévedtek. Ezzel szemben a valóságban, az állóháború hadszínterein, a földbe ásott árkok labirintusában, vagy a keleti hegyekben, az íjászaiknak kevés hasznát vették. Nem volt kire lőniük. Az ő íjászaikat nyílt terepre, egymással szemben álló seregek megbontására tervezték és képezték ki. Keleten a hegyek tették lehetetlenné ugyanezt. A legerősebb fegyverüket jószerével hatástalanították. Gyalogsági erőben pedig az ellenség létszámfölényben volt, igaz, gyengébb felszereléssel. Délen kényszerűségből a lovasok is gyalogosokká lettek. Senki nem bírt igazán fogást találni a másikon. Az igazi áttöréshez az ellenségnek is hiányzott az átütő ereje.

Az emberek belefásultak a helyzetbe. A harcterektől távol is. Lythania olyasmit élt át, amiben már generációk óta nem volt része. Háborút a hazai földön. Először még távolinak gondolták. Igaz, a birodalom földjét érte támadás, de a messzi Keleten. Helyi viszály lesz, amit a herceg majd gyorsan elsimít. Nem így történt. Sőt, a harc a Délvidéket is elérte. A nép pedig nem szokott hozzá sem a háborúhoz, sem annak következményeihez. Legelsőként például az új adókhoz. Később egyes területek evakuálásához, a veszteségekről szóló hírekhez, meg a bármi jóval is kecsegtető hírek hiányához. Mégis, az ország nagyobb részén a háború napi borzalmait egyáltalán nem érzékelték. Csak a magasabb adókat, és a korábbi kényelem csorbulását vagy hiányát.

Ami történt, azt helyi problémának érezték, a jóléttel elveszett a szolidaritás és az együttérzés. Lythania mégsem volt az az álomvilág, a békés és egységes ország. Az talán csak egy jóakaratú uralkodó képzeletében és vágyaiban létezett. Aki nem a megfelelő korban született.

Még az udvarra is ez volt a jellemző.

- Úgy látszik, a delliánok mégsem döngetik a kapuinkat! - szúrta oda a lányának Illana hercegné a vacsoránál. Azóta sem bocsátotta meg neki, amivel a rokonait és a szülőhazáját többször is megvádolta.

- Valóban. De talán csak egy jobb ajánlatra, vagy a kedvező pillanatra várnak - felelte Rover csökönyösen.

Ő sem engedett a saját véleményéből. Makacsul ragaszkodott hozzá. Az sem segített, hogy az elmúlt évek eseményeinek többsége kísértetiesen őt igazolta.

- Hagyjátok abba, kérlek! - szólt közbe Reynard.

Most ő ült az asztalfőn, mióta a bátyja a keleti fronton harcolt, az apjuk pedig az Erbo folyónál. Egy ponton túl ez már elkerülhetetlenné vált. Kellett a személyes uralkodói jelenlét (a kor szokásai szerint is). Miután a herceg két helyen nem lehetett egyszerre, az idősebbik fiát küldte keletre, míg ő maga, az általa nagyobb veszélynek ítélt Kampal ellen indult délre. És mindketten ott ragadtak. Voltak meleg pillanatok, amikor az ellenség hajszál híján áttört. De a szerencse, és a lythaniai katonák hősies bátorsága segített. Azután a nagyobb támadások kifulladtak. Lythania pedig nem tudott ellentámadásba átmenni, mert az erejük ezt nem tette lehetővé, és a terep sem kedvezett az ilyen nagy hadmozdulatoknak. Az uralkodó nem kelhetett át az Erbón, Rabyn nem mehetett a hegyek közé. És az ellenfeleik sem igazán mozdulhattak. Mindkét fél kivárásra, a másik kifárasztására játszott. Senki sem tudta megjósolni, meddig tarthat még ez az egész.