Az íj hercegnője

9.2. Béketárgyalások 2.

A herceg és kísérete útra kelt észak felé. Jó ütemben haladtak. Illana hercegné a kocsijában zötykölődött két szolgálójával, és halálra unta magát. Legalább egy udvarhölgyét elhozhatta volna, akivel beszélgethetne! De mit tudnak ezek a buta cselédek? A herceg végül már nem bírta nézni a szenvedését. Így aztán, az egyik pihenő végén egy vadászruhás alak szállt be a kocsiba. Aki nagyon ismerősnek tűnt Illanának.

- Téged is magával hozott a herceg? - kérdezte csodálkozva, mikor ráismert a belső kertbeli beszélgetőtársára.

- Nem bírtam elkerülni - mosolyodott el sötéten a lány.

- De mi ez a ruha rajtad? Miért van nálad íj? Mi vagy te, valami vadász vagy testőr?

- Egy kicsit mindkettő. És egyik sem. A herceg azt mondta, hogy nem érzed jól magad, mert nincs kivel beszélgetned. Itt vagyok hát, ha beéred velem.

- Miről beszélgessünk?

- Bármiről. Állítólag eléggé műveltnek számítok. Csak a divatról ne kérdezz. Mint láthatod, az nem éppen az erősségem - mutatott végig önmagán.

A hercegné elnevette magát. Ebben volt valami. Ettől fogva beszélgetéssel telt az út. A lány tényleg nagyon művelt volt. És félelmetesen okos. Vágott az esze, és kicsit tiszteletlenül beszélt ugyan egy-két dologról (amit a fiatalságának lehetett talán betudni), de folyamatosan megnevettette vele Illanát. Nem is értette, miért nem társalogtak ilyesmikről korábban.

- Ne haragudj, de még nem is kérdeztem soha a neved - szabadkozott a hercegné. - Hogy hívnak?

- Semmi baj. A nevem Ro.

***

Arboregia zöld volt. Elképesztően zöld, végtelen erdőségekkel, égbe nyúló fákkal, völgyekkel, dombokkal és újabb erdőkkel. Nagyon tetszett Rovernek. Imádná ezt a helyet, ha egyszerűen csak kirándulni jönnének ide. Barangolna az erdők mélyén, felfedezné a zöld ezernyi árnyalatát. A zöld volt a kedvenc színe.

Olvasott egy kicsit erről a világról. Ősi föld, mindenféle szellemek, druidák és sámánok otthona. Ahol még tisztelik a természetet, Föld Anya hatalmát és teremtő erejét. Ezt elmesélte Illanának is. A hercegné jót derült rajta. Az ő régi hazájában a vizeknek és a tengernek volt ilyen mély tisztelete.

Illana jól érezte magát a társaságában. Ro elfeledtette vele a kényelmetlenségeket, igazán szórakoztató kis teremtés volt. A hercegné néha elmerengett. Ha volna egy lánya, örülne neki, ha olyan lenne, mint Ro. Kár, hogy csak fiai születtek, akiket elveszített. Ez a gondolat elszomorította, amíg csak a lány fel nem vidította újra.

Észre sem vette, hogy a beszélgetőtársa néha majdnem elsírja magát. Hiányzott neki Niita, és hiányzott az édesanyja. Aki itt ül vele szemben, akivel rengeteget beszélgetnek, akit felvidít és megnevettet minden nap. Aki mégsem ismeri fel őt. Illana számára tökéletesen idegen a saját lánya. Nem emlékszik rá, és ez nem az ő hibája. Az agya így védekezett, nehogy a fiai elvesztése miatt teljesen megbomoljon az elméje. Törölte a legzavaróbb tényezőt az emlékezetéből. Rovert.

Ezzel már nincs mit tenni. Talán meggyógyul egyszer. Talán nem. Ha ép bőrrel megússzák ezt a kalandot.

***

Nem ők voltak az elsők a találkozó színhelyén, bár messze nem is az utolsók. A herceg fellélegzett, hogy van még módja szálláshelyet választani magának és kíséretének. Egy dombos részt választott, mert a dombtető mindig stratégiai előnyt jelent. Letáboroztak, felverték a sátrakat, kialakították a tábort, és megszervezték annak védelmét. Találkoztak másokkal is távolról. Egykori szövetségesekkel és ellenségekkel. Bizalmatlanul méregették egymást. Manev idegesen szimatolt körbe. El sem mozdult Rover és Illana közeléből.