l Hate You / jikook ©

20

-Te tényleg képes voltál lehányni a nőt?- nevetett jóízűen.

Mindketten az ágyamon heverünk, én betakarózva mert fáztam, ő pedig mellettem feküdt, mind ketten a plafont bámultuk és jót szórakozunk egymás régebbi baklövésein.
Elmeséltem neki, hogy amikor be voltam rúgva, lehánytam egy nő melleit, nagyon kínos volt és Taehyung napokig felemlegette a témát.

-Egyszeri eset volt, az se tudtam hol vagyok, berúgtam nagyon csúnyán.-majdnem beharaptam a számat de még időben megálltam. A picsába!

-Azért a haverod jobban vigyázhatott volna rád, ha én lettem volna biztos nem engedem neked, hogy a sárga földig igyad magad.-csóválta a fejét bosszúsan.

Belemarkoltam a pulcsimba, ez csak egy pót cselekedet volt, azt elérve ezzel mi módon elrejtsem a zavarom.

-Tae nagyon jó srác alapjában, régóta barátok vagyunk.-fordítottam feléje a fejem.

Közvetlen közelről megcsodálhattam fülbevalóit, nekem anya sosem engedte meg egynél többet.

-Nekem annyira fura az a gyerek, múltkor láttam hogy a suli szekrényedet tele ragasztja kutyás matricákkal.-ráncolta a szemöldökét, nyilván nem látott még ilyet. Elnevettem magam, Tae az Tae, ő már csak ilyen.

-Akkor volt a szülinapom, viszont egyáltalán nem ünneplem mert akkor halt meg a kiskutyám, pont szülinapomkor.- sóhajtottam.

Szembefordult velem, meglepődtem ettől a hirtelen közelségtől, picivel hátrébb csúsztam mikor már az oldalamra fordultam úgy mint Jungkook, szemezett velem.

-Sajnálom.-motyogta. Szánakozva pillantott rám majd a falamra.

-Talán ha jobban vigyáztam volna rá akkor…francba nem akarok sírni!-elrejtettem előle a szemeimet, sőt az egész arcomat a párnába fúrtam.

Míg kiadtam a lelkemet a párnának, ő síri csendben volt, talán már itt is hagyott, nem érdekli egy síró ember, akkor ez totàl érthető.

De aztán nagy döbbenetre, megszólalt elfojtott hangon.

-Nem akartalak megsíratni, én azt hiszem megyek nehogy még valamit elrontsak magam körül.- kikelt mellőlem én pedig máris üresnek tartottam az ágyamat.

-Mi? Ne kérlek...ne hagyj itt, azt hiszem tanulnunk kéne tovább.- szipogtam, azt hiszem úgy nézhetek ki mint egy kócos kacsa.

-Nekem viszont mennem kell, nincs tengernyi időm.-meg sem fordult, végig az ajtóval szemezett.

Kisietett, aztán a kijárathoz lépett, de a keze megtorpant a levegőben.
Valószínűleg halotta hogy utána sietek.
Francba, nem akarok pincsikutyának tűnni.
Biztos tapadósnak hisz.

-Nem maradsz vacsorára?-reménytelen szemekkel meredtem a földre.

-Nem akarok zavarni, szia Jimin.- kinyílt az ajtó, majd ha nem vagyok ott, becsukódott volna az orrom előtt. 

-Vá...várj, sze...szeret...szeretném ha mara...maradnál.-dadogásomat a hidegre fogtam.

Széles vállai leereszkedtek, mintha eddig feszült lett volna. Nagyot sóhajtott.

-Miért?- fordult hátra sebtében.

-Lelkiismeret furdalásom van.- mintha nem ezt akarta volna hallani, csalódott sóhajt hallatott.

-Menj be Jimin, megfázol.

-Akkor megteszem ha te is vissza jössz, kérlek.-szívemre nehéz súly telepedett mikor gyorsan mozdulva elém lépett. Jesszus ugye nem megverni akar?

Nagyon magas, ki fog törni a nyakam.
Óvatosan kinyitotta az ajtót és beljebb tolt a vállamnál fogva.

-Vacsora után haza engedsz végre, vagy magad mellé láncolsz?-döntötte oldalra a fejét és elmosolyodott. Eközben végig azon ügyeskedett hogy én házon belül legyek.

-Ha mind megeszed anya főztjét, akkor talán.