A búcsú rövid és végleges, éles fogú szó: át tudja harapni azt a zsinórt, amely a múltat összeköti a jövővel.
Tömérdek gondolat, és maró könnyek áztatják arcom, pólómat.
Akárhányszor engedünk el valakit, mindig ugyanannyira fáj, nem?
Elhittem hogy boldog lehetek, mert volt akiért nap mint nap felkelek.
Most itt vagyunk, a jelenben, látom amint a szomszédba pakolnak az autóra, az ablakpárkányon ülök dermedten, minden figyelmemet rá szentelem.
Nincs olyan, hogy jó búcsú. Csak búcsú van. Fájdalom és remény. Az elengedésnek nem az a lényege, hogy még utoljára átadjunk valamit, hanem az, hogy megőrizzük valamit az eljövendő időkre.
Fekete haját felfogta egy hajgumival, sápadt az arca és csillog a szeme.
Ki fog a kertben ülni és napozni, kit fogok én bámulni ha nincs más dolgom?
Most kéne elköszönnöm tőle, de nem megy, ha elé állnék búcsúzási szándékkal, több az esély hogy sírásba torkollik.-Gyere Jimin, köszönjünk el a szomszédtól.-anya szólt, de nem akarok lemenni.
Megváltást éreztem amint leértem végre a házunk elé, azt hittem össze esek a lépcsőn, úgy kellett megkapaszkodni a korlátba.
-Legyetek jók, istenem már most hiányoztok, azért mindenképpen hívj majd fel.- anya a barátnőjét, majd a Jeonguk-ot is megölelte, én még meg sem mozdultam.
Szomorúan néztem a fiúra. Szerettem volna megölelni, szerettem volna elbúcsúzni tőle, de féltem. Jungkook is borzalmasan érezte magát, láttam rajta, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen nekem és vele együtt a szíve egy jókora darabjának.
Egyik pillanatról a másikra Jeonguk mellettem volt, majd egy levelet adott a kezembe.
Elmosolyodott, aztán csak megrázza alig láthatóan a fejét, ne most nyissam ki hanem ha már nem lesz itt.Menni készülsz s nemsokára
Bút okozva távozol.
Amit az élet során megtanultam; ha elérkezett a távozás ideje, lépj le csendben, ne csinálj műsort. Annak nincs jó vége.A valóságban a búcsúzáskor soha nincs filmzene, nincsenek lelassított mozdulatok és jól megfogalmazott mondatok. Csak kapkodás, zűrzavar, fojtogató gombóc a torokban és az érzés, hogy egy perc múlva véget ér minden.
YOU ARE READING
l Hate You / jikook ©
Romance-Szeretem, még mindig. Mért esik ez mérhetetlenül rosszul? -Majd segítek elfelejteni, az első lépés, meghívhatnál egy kiadós sütire.- bazsalyogtam. -Ki eszel a pénzemből te tökmag! -végre vigyorog, a becenév felett most el tudok tekinteni. 04.01. J...