l Hate You / jikook ©

42.

Miután Tae-nak is nagyjából felvázoltam mai programomat, hogy én hova is megyek, és kivel, visított örömében, elmondása szerint Jungkook-nak vannak céljai, nem véletlenül hívott el pont engemet.
De amikor rá kérdeztem, azt felelte; majd rájövök közelebbről is.
Nem sokáig cseveghettem régóta nem látott barátommal, abban a minutumban becsengettek a házba.
Megrezzentem a hangforrástól, mert meglepetésszerűen ért.
Nem voltam rest kikukucskálni azon a kis lyukon ami egészen hasznos találmány volt ha az ember meg akarta sasolni kinek nyit ajtót.
Jungkook.
Napszemüvegeben.
Ajtót nyitottam neki, lelkileg nem voltam felkészülve hogy újra lássam, de a testem nem akar együtt működni velem

-Szia Jeonguk.-kész csoda hogy ennyi ki jött a torkomon.

Semmi köszönés, semmi pá, egyszerűen fogta magát és átölelt, időm sem volt felfogni mi van most.
Fura így látni, tökre máshogy néz ki, mármint látszólag megváltozott valami rajta.
Csak nem jöttem rá hogy micsoda.
Annyira el voltam foglalva a jelennel, agyam szinte tompa volt mint a használt grafit ceruza hegye.

-Jó újra látni téged törpe.-hozta be az elmaradt köszönést.
Beértem volna egy sziával is...

Kezével birizgálta a frissen mosott hajamat, egy tízesbe hogy úgy fog állni a hajam utána mint a szögesdrót Jézus fején.

-Bejössz egy kicsit, vagy egyből útnak indulunk?-kérdem kicsit szomorkásan.
Az előbb éppen a szomszéd házat láttam még mindig üresen, eddig senki sem költözött be.

-Miért, nem vagy még elkészülve, vagy esetleg valamiben hiányt szenvedsz?-olyan anyáskodóan mondta, muszáj voltam elfolytani egy vigyort.

-Dehogy, csak kell a kis táska amit az ágyamon hagytam.-bár kétségtelenül felmehetnék én egyedül, de ha már itt van és a közelében biztonságban érzem magam, akkor miért ne lehetne most is velem.

-Állok szolgáltadodra.-tolta fel az orrnyergén a napszemüveget.
Hülye.

-Na akkor gyere.-a kabátja egyik csücskét fogtam meg, hogy annál fogva kezdjem el húzni.

Megjegyezte, egy csöppet sem változott semmit a szobám, és valamiért a takarón is végigsimított, mintha el gondolkodott volna, vagy felidézett volna valamit.
Megérintette a falon lógó rajzomat, megdicsérte de többet nem igazán mondott.
Halk volt ezután, és pedig kihasználva ezt nyugodtan tudtam készülni, már csak egy utolsó simítás, és pillantás a tükörképem felé.

-Ez így elegendő ruha?-szemeimet az arcára tapasztottam válaszért várva.

-Lehetne kevesebb is, de szerintem tökéletes választás.-bíztatóan elmosolyodott.

Chh, még hogy kevesebb...

-Indulhat a mandula?-játékosan felcsillantak sötét szemei.

-Indulhat.-forgattam szemet.