l Hate You / jikook ©

21

-Elrontottam mindent, nekem ez nem megy, mindenki csalódni fog bennem.-átkaroltam a térdeimet, remegtem a sírástól.

Kint ültem az iskola lépcsőn, mikor Jeonguk mellém szegődött, nem tudtam hogy még itt van.

-Sejtettem, az arcodra van írva.- mondta.

Ezután hosszú percekig nem is beszéltünk, távolba meredtem, egyetlen egy dologra sem fókuszált a szemem annyira, gondolataim lecsillapodtak, testem kevésbé reszketett.

-Haza viszlek.- fölkelt a hideg kő lépcső egyikéről majd felém nyújtotta csontos ujjait.

-Talán jó lenne sétálni egy kicsit, ne fáradj.-nem fogadtam el a kezét, helyette elsétáltam.

Magamon éreztem égetően sötét tekintetét, senkinek ezelőtt nem volt ennyire gyönyörű szemei. Irigyeltem őt ezért, nekem olyan egyszerű barna, de neki...mélységet tükröz, értelem és együttérzést rejt.

-Veled tartok, ha akarod ha nem.-jelentette ki és újra mellém szegeződött.

Nagy felindulásból megálltam és felé fordultam, majdnem orra is buktam ha nem tart meg a vállamnál fogva.
Az arcára meredtem, a szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.

-Mért nem hagysz végre békén.- hisztérikus hangnemem egyáltalán nem lepte meg.

-Nem tehetem. -csak ennyit mondott, se többet se kevesebbet.

Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.
Azután sem hagyott magamra miután haza értem, mindvégig megőrizte köztünk a távolságot, mégis mintha egy mágnes lenne.

-Haza mehetsz, épségben hazaértem.- vettem elő a ház kulcsát.

-Nem megyek.

-Akkor mit akarsz itt csinálni Jeonguk, talán tea partit rendezzek, sakkozni akarsz vagy mi?-vontam kérdőre.

Sértetten elviharzott mellettem, és csak úgy bement a házba. Hát érezd magad otthon. Őszintén néha félek, hogy leüt annyira felbosszantom.

A szobámban találtam rá valami ismeretlen dallamot dúdolt, cipőjét az egyik sarokba száműzte.
Hasa egy része kilátszott a felgyűrődött póló miatt.
Kíváncsian felültem én is az ágyamra, most mégis olyan idegennek éreztem a szobám.
Feszült voltam mert itt van ő, éppen itt heverészik a rendetlen szobámban.

-Adj egy percet hogy rendet tegyek.- haraptam be az ajkaimba, istenem ez a hülye szokás.

Nem felelt hagyta hogy gyorsan rendbe tegyem a dolgaimat, hogy végre nyugodtan üljek le, tőle jó néhány karnyújtásnyira.

-"Szeretnék minden nap így felébredni, a szemed tüzében égni, és az illatodban fürdeni."-énekelte halk hangon, és angolul de mivel aránylag értek ezen a nyelven, akaratlanul is megértettem.

-"Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom."-énekelte tovább kellemes hangon. Hangja mint a csiszolt gyémánt.

Énekhangjába beleborzongtam, vörös fülem égett, arcomba vér gyülemlett, istenem ez a srác.
Lassan adtam át magamat, Jungkook énekhangjának és az éjszakának.

-"Ha nevetek, csak te hallod meg,
Ha sírok, csak te törlöd le az arcomról az összes könnycseppem.
Én azért is születtem, hogy te legyél mellettem,
Ha nem vagy itt velem, becsukom a szemem, és elképzelem."