l Hate You / jikook ©

31

A tető szélén gondolataimba estem, nem ódzkodtam, ha lezuhanok ez van, vakmerőségem külső szemmel nézve ostobaság lenne.
Két szín ötvözte egymást, narancsos szín felette az ibolya, arcomra enyhe pírt varázsolt a hideg csípős levegő.
Kiskoromban elhittem hogy egyszer képes leszek megszámolni a csillagokat, de vissza nézve lehetetlen. Egy csepp a tengerben, ez vagyok én.
Aztán mikor tizenöt éves voltam, vágytam hogy szerelembe essek, meg akartam mindent tapasztalni, hogyan érintené meg a bőrömet, hogyan vígasztalna legmélyebb napokon.
Rózsa a kedvenc virágom, bár ahogyan a gondolataim között kutakodom rájövök hogy Jeonguk pont rózsákat adott nekem. Furcsa, honnan tudta?
Vagy miképp véletlen műve volt, és pont eltalálta?
Emlékszem, annyira illatosnak tartottam amikor a kezeim között tartottam, odahaza csak szárnyaltam a boldogságtól ami megadatott nekem abban a pillanatban.
Örömöt éreztem mert valaki adott nekem virágot, ez megrémiszt.
Ráemelem tekinettem a házukra, most olyan csöndes, minthogyha nem lenne lélek abban a házban.
Néma uccánk a végtelenségig szalad, ahol egykor élet volt, virágok kinyillottak, szirmaik vad táncot lejtve, szél hátán dalolva kergették egymást.

Sehol semmi, magányosan ücsörög a madárka is, hiába kérném tőle; mártsa szomorú lelkemet örömbe, csak fájdalmasan csipog, talán csak én hangulatom festi olyanra a planétát, az agyam csúf játékot űz velem, én pedig naivan bedőltem neki.
Könnyek között fölkeltem, még egy utolsó pillantást vetettem magam elé, aztán magára hagytam a kilátást.

Sírok mert bánatom van, társaságom nincs, pedig lehetne.
Létezésem okát megcáfolom, ez járna én nekem, bajlódok a sajátos démonommal, nincs az az ember aki elűzné.

-Tae, át tudnál jönni?-elcsuklott hangon sírva kértem őt.

-Baj van?-Megyek ne mozdulj drága! hallottam amint futásnak ered, de valaki más is ott koholt mellette, beszélt hozzá.

Égbolt, bealkonyúlt keserves sóhajomra, számítok én valakinek?