Méreg

XXII.

- Alexa! - rohant be apa a nappaliba, kezében két levéllel. - Egyetemek!

- Kérem! - pattantam fel, és kivettem a kezéből. Bementünk a konyhába, majd írtam Caydennek és Bastiannak, hogy itt vannak a levelek. Mindketten azt üzenték, mindjárt itt vannak, bátyám Summerrel együtt.

***

- Nyisd már ki! - noszogatott Sebby, mire remegő kezekkel, először a szomszéd városit nyitottam ki.

- Sajnálattal közöljük, hogy nem nyert felvételt a Jackson Avery egyetemre! - olvastam fel csalódottan. A másik borítékot is felbontottam és azt is felolvastam.

- Örömmel jelentjük, hogy felvételt nyert a John F. Banner grafikai szakára! Szeretettel várjuk önt október harmadikán, az iskolában! - elbőgtem magam. Majd kiugrottam a bőrömből az örömtől, de el is ástam volna magam attól a tudattól, hogy nem lehetek vele. Mert az egészben a legfájdalmasabb, hogy nem lehetek a nagybetűs Ő-vel. Csak leraktam a papírt, Seb pedig szorosan magához ölelt, fejét pedig a nyakamba fúrta. Vállai rázkódtak a sírástól. Harminckét éves, de neki is vannak érzései, és most hasadt meg a szíve úgy, mint nekem. Egymásra borulva zokogtunk, amit a többiek kihagytak és bementek a nappaliba. Tudták, hogy hagyniuk kell minket. Volt, hogy csak néztük egymást, vagy éppen csókolóztunk. Két és fél hónap maradt, két és fél hónapot kaptunk arra, hogy együtt legyünk, aminek minden masodpercét a másikkal fogjuk tölteni.

- Sajnálom szerelmem. - sírtam bele pólójába.

- Nem kell. Ez az álmod Lexi. - szipogott. Annyira brutálisan szeretem őt, hogy neki adnám az életemet is. - Majd kivihetlek a reptérre? - simogatta hátam.

- Másnak nem is engedném. Minden pillanatot veled akarok tölteni. - öleltem át szorosan.

- Én is veled. - vett mély levegőt.

***

- Nem akarlak elengedni. - nézett rám kivörösödött szemekkel.

- Nem akarlak itt hagyni. - borultam nyakába, megint zokogva. Nem csináltunk mást az elmúlt két hétbe, mint szexeltünk, sírtunk meg romantikáztunk. Teljesen egymásra fordítottuk a figyelmünket.

- Le fogod késni a géped szívem. - próbált erősnek tűnni, de egyikünknek sem ment. A családom, pedig csak állt és sírt. - Te vagy életem szerelme, ezt jól jegyezd meg. Ha valaha is újra találkoznánk, tudd, hogy soha nem fogok úgy senkit szeretni, mint téged szeretlek. Csak ne felejtsd el. Nem fogok tudni senkit ennyire szeretni. - omlott össze. Összetörtük egymás szívét, pedig nem akartuk.

- Nekem is te vagy az életem szerelme. Ha mással látnál, akkor se fogom tudni őt annyira szeretni, mint téged szeretlek. Örökre szeretni foglak, mert magaddal vitted egy részem, te vagy a másik felem. Te vagy az a részem. - öleltem magamhoz szorosan, amit viszonzott. Sorba átöleltem még a többieket, majd újra eléálltam.

- Az utolsó csókunk. - néztem rá bőgve.

- Az utolsó, amit nem fogunk elfelejteni, úgy ahogy az elsőt se. - mosolyodott el szomorúan és óvatosan kezei közé fogta arcomat, lágyan és hosszan megcsókolt. Ebben minden fájdalma és szerelme benne volt, de úgy ahogy nekem is.

- Szeretlek Alexandra. - engedett el, és hátralépett. Bemondták a járatomat, szóval mennem kellett.

- Szeretlek Sebastian. - néztem bele utoljára abba a mogyoróbarna szempárba és elindultam. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek hátra, de ő már ott sem volt.

A repülőn ülve visszagondoltam az első csókunkra. Amikor korizni vitt, aztán a házunk előtt az autóban megcsókolt.

- Megérkeztünk. - simította meg vállamat, mert egy kicsit elbóbiskoltam.

- Jó hamar. - nevettem el magam, és ránéztem. Csak figyeltük a másikat, aztán lassan közelíteni kezdett felém, én pedig felé. Milliméterek választották el ajkainkat egymástól, amit végül ő szüntetett meg köztünk, és lágyan megcsókolt.

Egyik kezét az arcomra vezette, a másikkal pedig átsegített az ölébe. Beletúrtam hajába, aztán az arcát simogattam, de egy pillanatra se hagytuk abba a csókot. Tudtuk nagyon jól, hogyha abbahagyjuk, akkor egy hatalmas pofont kapunk a valóságtól. Kezei derekamon jártak fel-alá, majd felvezette arcomhoz és lelassította a csókot. Olyan lágyan csókolt meg, mint még soha senki, és én élveztem. Lassan elváltunk, és homlokát enyémnek döntötte.

Tényleg felejthetetlen az egész. Bár az tény, hogy ő maga felejthetetlen. Még csak most váltunk el, de tisza kín. A fizikai fájdalom sokkalta elviselhetőbb, mint ez. A lelki fájdalom teljesen kikészíti az embert. Hiányzik, szeretem, vele akarok lenni. Két álmom van egyszerre, de csak az egyiket valósíthattam meg, és éppen az első álmom felé tartok. Az egyetem után jött a szerelem, és ő mondta, ha választok, mindenképp az egyetemet, hogy jó életem legyen. De csak vele lehetek igazán boldog.

itt bogok:)
mikozbe irtam, bogtem:)
miutan kilepek a wattpadbol bogni is fogok:)
remelem ti is:))))