Egyszer megtörtént életem csodája. Csak egyszer kellett volna normálisnak tűnnöm, de pont most nem ment, elrontva mindent mégis életem csodáját éltem át amikor csillagokkal csillagokat néztem, és végül mellettem fekszik a világ legnagyobb csillagja...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
L U C I A
Nem rég indultunk haza, már gondoltam rá, hogy szóbahozom azt a témát, de nem merem. Félek,hogy nagyon kiakadna, bár ilyenkor mit tud az ember csinálni, vagy mit csinálnék én, ha ő ezt most közölné velem, hogy nem akar távkapcsolatot. Az biztos, hogy nem repkednék az örömtől. Van az a mondás, hogy "az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó". Csak, hogy megígértük egymásnak, hogy kibírjuk a 9 hónapot, főleg én neki. Na mindegy hátha csak simán szóbahozom akkor nem lesz semmi. Mondanám, hogy örülnék ha már ő is gondolkozott volna már ezen a témán, de akkor hazudnék, vagy nem is tudom melyik lenne a jobb.
- Jól vagy? -fordította a fejét felém.
- Aha, persze. Csak kicsit elgondolkoztam. -válaszoltam. Már vagy 20 perce ezen a témán kattogok.
- És miről? - egy fájdalmas sóhaj után szemébe néztem majd az alsó ajkamba haraptam.
- Anyukád szavain, amit Anto, Messi és Marco is mondott. -nézegettem a cipőm.
- Szeretlek, és szó nincs arról, hogy el akarlak veszíteni, de igazuk van, talán én sem bírnám ki, bármennyire is rossz kimondani. - fogta meg a kezem.
- Szerintem lenne benned annyi, vagy lesz is. Csak a kérdés, hogy mi legyen? Vagy inkább mi ne legyen? -motyogtam alig hallhatóan.
- Szeretlek, de te is tudod milyen vagyok. -sóhajtott. -És erre térjünk vissza 26.-án este. -simogatta a kezem.
- De nem akarom, csak nem bírnám ki. -csordult ki egy könny a szememből.
- Ne sírj légyszi, megbeszéljük, akár most is. -nézet rám óvatosan. - Tanulásba neked mi lenne jobb? Ha végig azon kattognál, hogy mikor találkozunk, vagy pedig tudsz koncentrálni. Másfél év, és én csak a te jövőd akarom. -próbált mosolyogni.
Furcsa, hogy ő még itt mosolyog közbe és meg a síráshatárán vagyok. Legalább érezne mondjuk kicsit együtt, vagy csak ne próbáljon meg kamu de biztató mosolyokat adni. Csak mondjuk azt nagyon becsülöm benne, hogy legalább bevallja, hogy igen tett volna olyat, amit mondjuk nem kéne, bár azért rosszul esik, főleg úgy ha ezt most nem beszéljük meg és nem mondja, és tényleg megcsalt volna, nem lett volna kellemes, és a tanulási eredményemnek sem kedvezett volna.
- Akkor? Elvileg bevált Antoéknak is és én is leszeretném tenni a diplomát. De biztos, hogy kibírtad volna te, közös együttlét nélkül, azért szerintem van benned bőven annyi, csak nem bízol magadban. -húztam a szám, de közel nem a mosolyhoz.
Fura ilyen mondani de a mostanában meccsek előtt sokszor volt rossz kedve az izgulás miatt, sokszor mondott olyanokat, hogy "mi van ha..." eddig nem ilyen volt, de az önbizalma kegyetlen...
