Egyszer megtörtént életem csodája. Csak egyszer kellett volna normálisnak tűnnöm, de pont most nem ment, elrontva mindent mégis életem csodáját éltem át amikor csillagokkal csillagokat néztem, és végül mellettem fekszik a világ legnagyobb csillagja...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
L U C I A
1,5 HÉTTEL KÉSŐBB
Ma fogom anyáéknak bemutatni Kyliant, és már nagyon izgulok, de közel sem annyira mint Kyli. Vagy 20x leírta biztos vagyok-e ebben, én persze azt írtam neki, hogy igen, de ez még sem annyira igaz. Anyát már beavattam ebbe, hogy van egy barátom, amit ő teljesen jól fogadott. Sokat beszélgettünk az elmúlt pár napban, és úgy érzem szorosabb is lett a kapcsolatunk.Sosem volt tökéletes kapcsolatunk, de mindig is jó volt, keveset veszekedtünk, hiszen keveset beszélgettünk.
Én régen is jobban szerettem a saját kis világom, ebben mindig is meg volt minden. Mindig Charlottetal voltam mindenhol, vagy ha nem vele voltam akkor otthon a szobámba, és zenét hallgattam, rajzoltam. Akkor sokat csúfoltak, ezért nem ettem sokat, majd a rajzaim elfajultak más irányzatba. Pszichológusokról jártam pszichológusokra és akkor vissza költöztünk Magyarországra, hogy hátha jobb lesz. Nem lett jobb, itt is pszichológusokhoz jártam. Már azért is, mert Charl is nagyon hiányzott. Viszont én nem akartam ilyenhelyekre járni, mindenhova csak küldtek, ezzel még rosszabb lett a lelkiállapotom, már volt, hogy családsegítőbe is mentünk. Az egyik amikor meglátta a rajzaim vagy a vágásaim azt mondta, hogy pszichiátriára kéne mennem. Az életem akkor vett nagy fordulatot. Azt mondtam magamnak, hogy ha most nem állok fel akkor soha. Szóltam anyának, hogy menjünk vissza az USA-ba, mert jobban akarok lenni. Azt mondta, hogy ha így jobban leszek akkor menjünk. Vissza mentünk új iskolát kezdtem onnan mindenkivel jó kapcsolatom volt. Nem meséltem senkinek magamról viszont, ezért nem is lettünk barátok csak amolyan ismerősök. Egyiknap belenéztem a tükörbe és meg kérdeztem magamtól "ki vagyok?" . Ekkor döntöttem el, hogy pszichológushoz akarok járni, de már magamtól. Anya nagyon sokat segített és ilyenkor kezdődött jobb lenni a kapcsolatunk. Utólag hálás vagyok annak a pszichológusnak aki azt mondta pszichiátriára kéne mennem, ha ő nem lenne lehet nem mentem volna oda vissza az USA-ba. És ezért akarok pszichológus lenni, mert nekem az a 2 legrégebbi sokat segített, az egyik elindított a másik befejezte. A gondolataimból egy ajtó kopogàs szakított ki.
- Gyere! -szóltam ki.
- Itt van Kylian. -jött be a szobámba.
Én rohanva mentem le a lépcsőn, minek a lift ha van lépcső. Szóval lerohantam a lépcsőn és kinyitottam Kyliannak a ajtót majd a kaput is. Amikor kiléptem az ajtón ő már jött be a kapun, én pedig a nyakába ugrottam.
- Szia! -köszönt, én viszont csak egy kisebb csókot adtam neki.
- Gyere. -fogtam meg a kezét.
- Biztos, hogy akarjuk mi ezt? -nézett rám.
- Igen, gyere. Kylian Mbappé megijedt? -vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
