Glorioso Belle

◇24◇

[ÚJ RÉSZ]

Másnap reggel egy fekete ruhát vettem fel ami rám simul.A hasánál van egy pici kivágás ahogy a combjánál is.Sosem szerettem ezeket a ruhákat de most kifejezetten tetszett.Az eső szakad és hűvős van.Egy zöld színű bőrkabátot vettem fel hozzá és egy fehér cipőt.A hajamat kifésültem és a táskám kíséretében leigyekeztem az emeletről.
Már veszekedés ütötte meg a fülemet.
Az apám az anyámmal üvöltözött.
-Hol van az a kis csitri?-ez rólam beszél?Anyám rám pillantott az apám háta mögül.Félve léptem le azt az utolsó lépcső fokot.Az apám megfordult.
-Hogy nézel ki?
-Mint egy ember?
-Velem ne szájalj!Nekem köszönheted,hogy a barátom fia vesz el!Nekem köszönhetsz mindent te szemtelen kis picsa!Erre fel nem tudod elintézni nekem,hogy az urad beszálljon az üzletbe??!!Tönkre akarod tenni a vagyonom?
-Nem!Nem engedem,hogy Mr.Williamset is belevidd valami mocskos dologba!Ő az egyetlen dolog ami az enyém!Nem szedem rá ilyesmire!-az apám hirtelen arcon vágott.Elestem az ütésétől.Ökölel tette.Éreztem ahogy kifolyik a vérem.
-Ne bántsd!-hallottam meg anyám sikolyát.Sírt és az apám térdét ölelte.Az apám lerázta magáról az anyámat és felém közelített.Domino végig nézte....
A hajamtól fogva felrántott.
-Ezt nem mondod el a vőlegényednek,vagy megölöm!-csak bólogattam.A lépcső korlátjának lökött majd eltünt a folyosók között.Az anyámra néztem de nem sokáig.Elhagytam a lakást és liftbe szálltam.
Megrémültem mikor a tükörbe néztem.Az orromból dőlt a vér a szám felvolt repedve.Az arcom már más színben pompázott.Ahogy hozzá értem már megbántam.Szörnyen fájt.Zsepkendővel letöröltem a véremet,majd az arcomba igazgattam a hajam.Az oldalam is szörnyen fájt.Az a rohadt lépcső...azok a rohadt kiálló szarok a lépcsőn.Oda nyúltam és egy pillanatig azt hittem,hogy elfogok ájulni.Vér.Nedves,tömény vér.Lenéztem és meg vizonyosodtam arról,hogy a lépcső ami üveg kiálló kis szarokkal van tarkítva megszúrt.Vagy belém állt.Fogalmam sincsen.Csak arról van fogalmam,hogy egyre csak dől a vérem.Damian nem szúrhatja ki.Baron nem tudhatja meg.Damian már lent várt.Mosolyt erőltettem magamra és próbáltam nem észrevehetően fájdalmasan járni.Siker.Nem vette észre.Ahogy leültem sikítani tudtam volna a fájdalomtól.
-Damian kérlek elvinnél a kórházba?
-Baj van?-pillantott rám.
-Nem.Öm....Mr.Williams tudja,hogy miért.Rutin vizsgálat.
-Oh rendben van.-azonnal elindult.
Hálát adtam az égnek,hogy gyorsan odaértünk.Meg azért is,hogy a nőgyógyászom egy megbízható ember aki azonnal a sűrgösségire kísért.Ellátták a sebeimet.Mikor rákérdeztek,hogy mi történt csak azt válaszoltam,hogy szédültem és leestem a lépcsőn.A nyomok arra utaltak.Nem kötöttek bele.Szerecsére csak megszúrt az a dísz így csak lekötözték meg persze ferőtlenítették.
-Ha fáj arra írok gyógyszert.
-Rendben.
-Mi történt igazából Miss.Santi?-az orvos nem nézett rám.Csak írta a papírt.
-Elestem.
-Igen.Úgy néz ki.De mindketten tudjuk,hogy nem ez történt.
-Maga az orvosa a vőlegényemnek.Neki nem mondhatja el.Nem akarom,hogy összetűzésbe kerüljön a családommal.Az apám megütött.Aztán ellökött a lépcsön.
-Az apja emelt már kezet magára?-csak bólintottam.-Mr.Williams tudja?
-Csak egyről tud.
-Ludovica.Baron jó barátom azon kívűl,hogy a páciensem.Mivel tudom,hogy messzire elnyúlik a keze ezért megkérlek,hogy mondd el a férjednek,vagyis a vőlegényednek ezt.
-Az apám megfenyegetett.Nem akarom,hogy Baronnak baja essen.Inkább meghalok!-nyeltem egyet és visszatartottam a könnyeimet.
Beszéltem még az orvossal majd szépen a vőlegényem irodájához mentem.A titkárnő itt van.Nála tuti van kulcs.Ő szokta intézni a tisztítós dolgokat.
Ahogy felértem az emeletre megis pillantottam őt.
-Veronica!
-Miss.Santi!-mosolyodott el.-Miben segíthetek?
-Tudja van egy meglepetésem Mr.Williams számára...és kéne egy kulcs a lakására.-vicsorogtam.
-Oh....öm...Mr.Williams nekem megtiltotta,hogy odaadjam a kulcsot.
-Igen.De én Mr.Williams mennyasszonya vagyok.Odaadhatja.-bólogattam.
-Kifejezetten megmondta,hogy ez magára is vonatkozik.-ledöbbenten néztem a nőre.
-Miért?
-Nem tudom.Hívjam fel?
-Nem.Hagyja.Azt se mondja el,hogy itt voltam.
A napom katasztrófa volt.Damiannal haza vitettem magam és mikor elment én elindultam a városba.Nem volt célom.A telefonom kikapcsoltam.Nem akartam beszélni senkivel sem.Nincs nekem helyem sehol sem.Azt se bántam volna,ha az apám pisztolyt szegez a fejemnek.
Bóklásztam és csak bóklásztam.Egyszer csak a Brooklyn híd lábánál egy padra ültem és figyeltem ahogy lemegy a nap.
Remélem,hogy az orvos nem árul el.Nem mondhatja el neki.Semmi értelme.
Mivel azt sem tudtam hány óra van ezért bekapcsoltam a telefonomat.
Annyi nem fogadott hívásom volt,hogy az már lehetetlen.
Sok volt az üzenet is.

Miért nem veszed fel kölyök?Kezdek aggódni.

Ludovica vedd fel!

Ki vagy kapcsolva.Nagyszerű.

Mit kerestél orvosnál?Minek voltál az irodában?Miért kellett a lakás kulcsom??Mi történt veled Ludo?????

El kell mondanod mi történt!Most jöttem az anyádtól.Nem volt hajlandó beszélni csak sírt és azt mondta elmentél.Hova mentél kölyök?

Azonnal hívj fel!Most!

Sóhajtottam és néztem egy darabig a nevét.Nem haboztam rányomtam a hívásra.
-Mondd el hol vagy!-csak elmondtam hol vagyok és már le is rakta.
Tíz percet kellett várnom.Megjelent és nagyon idegesnek tűnt.
-Te tudod,hogy aggódtam érted?-Húzott fel és azonnal magához ölelt.Elgyengültem az ölelésében.Fájt az oldalam.Az arcom.A lelkem....Baron megtartott.Ölelt és a derekam simogatta.-Istenem édesem...egyetlenem.-súgta a fülembe.-Te vagy a legféltetteb kincsem.Én azt hittem,hogy valami bajod esett.-tolt el annyira,hogy az arcomat a keze közé fogja.Az arca eltorzult.-Ludovica.Ki ütött meg?-csak megráztam a fejemet.-Ki ütött meg?!!?
-Csak elestem a lépcsőn.
-Édesem....nem estél el.Ha elestél volna akkor nem egy ököl nyom lenne az orcádon.Ki tette ezt veled?Válaszolj!Édesem tudnom kell....
-Te ezt nem érted!-sírtam el magam.-Nem akarom,hogy bajod essen.Nem érdekel ez a folt.Semmi sem.Csak megakarok szabadulni tőlük.Én csak veled akarok lenni.-fakadtam ki.Egésznap magamban tartottam mindent...minden fájdalmat.Ezen a ponton nem bírtam tovább.
Baron magához vitt haza.Azon belül is a szobájába.
-Megsérültél még valahol?-csak bólintottam.
-Hol?-sóhajtottam és miután levettem a kabátomat a ruhámat is levettem magamról.A bekötözött oldalam fájt még kicsit de nem volt vészes.Egy jó nagy seb lesz utána.Megrázta a fejét és elém lépett.-Lecseréljük a fáslit jó?-bólintottam.Imádom amiért segített nekem.Ellátott engem aztán adott a ruháiból amit felvettem.Úgy segített ágyba bújni,mintha egy kis gyerek lennék.Az ágyban átölelt és a fülemhez hajolt.-Kérlek avass be holnap.Könyörgöm érte.Muszáj tudnom....
-De nem lesz bajod?-súgtam.
-Nem.Most van bajom.Olyan erősen fáj,hogy ez történt veled,hogy üvölteni tudnék.Azt kívánom,hogy velem tegyék ezt és ne veled.Aki egy nőre kezet emel az egy utolsó féreg.Sajnálom.Bocsáss meg.
-Miért?
-A kulcs.Csak...készül valami és nem akarom,hogy idő előtt meglásd,mert biztosan nyitva hagytam az ajtót.Nem szoktam bezárni.Ne haragudj.Biztosan sok minden megfordult az agyadban.
-Baron...ne emészd magad.Ide jöttél.Ott hagytál mindent miattam.-Suttogtam a csendes szobába.-Szeretlek.-fogtam meg a kezét és még közelebb bújtam hozzá.
-Én is szeretlek Ludovica.

Sziasztok!Remélem ez a rész is tetszett nektek!Ha igen mindenképp jelezzétek.🤗💖💖💖💖💖