Az utód

Harminchatodik rész

A szobában ülve olvastam mikor halk kopogás után a barátnőm lép be a szobába.

- Szia! csuktam be a könyvet majd az ölembe helyeztem.

- Szia zavarok? ült le mellém.

- Nem te soha!

- Mond csak jól vagy? méregette gyanúsan az arcom.

- Igen!

- Biztos? Csak mert elég feltűnően kerülőd!

- Figyelj Carol!- sóhajtottam fel lemondóan közben a halántékomat masszíroztam.- Mi van ha Percy-nek végül igaza lesz?

- Dehát látszik, hogy oda vissza vagytok egymásért azt ne mond, hogy ennyi idő után amikor végre együtt vagytok elhagyna? kezdett kiakadni.

- Nem vagyunk együtt! suttogtam letörten.

- Miii?? vísitott fel elképedve.

- Nem kérdezet még meg! emeltem rá a tekintettemet.

- Azt hittem ez magától értetődő! csapott a combjára.

- De..!

- Nem Cass most nem neked adok igazat, odáig van érted éjjel nappal együtt vagytok lassan már vele többet vagy mint velünk és még úgy gondolod nem vagy a csaja mert nem kérdezte meg? Komolyan mondom inkább megyek is, mert csak jobban felbaszom magam! állt fel idegesen és meg sem várva a mondanivalóm elhagyta a szobát.

Szuper elvesztettem az életem legelső barátját.

Mindegy nem is értem, miért kellett egyáltalán megszólalnom tegnap.

Gondoltam nem akarok a társaságukba kiakadni, ezért csomagoltam magamnak vacsorát majd meg fogva a moslékot ki elindultam a kutyushoz.

- Szia! köszöntem neki szomorúan majd leraktam elé az ételt amit rögtön enni kezdett.

Leültem a fa alá és a sajtos sonkás szendvicsemet fixíroztam.

A kutyus miután meg ette odajött hozzám és az ölembe fektette a fejét.

- Kéred? kérdeztem felé nyújtva a szendom de ő megrázta a fejét.

Fura mintha nem is állat lenne néha úgy viselkedik.

- Figyelj megeheted nyugodtan én úgy sem fogom és csak pocsékba menne! csomagoltam ki neki és az orra alá dugtam de ő csak elhúzódott és nagy meglepetésemre az alkaromat bökdösve tolta az arcomhoz közelebb a szendvicset.

- Úgy érzem addig nem nyugszol amíg meg nem eszem! Igaz?

Erre csak egy vakkantást kaptam így jobnak láttam ha elmajszolgatom mielőtt beleharapna a seggembe.

Miután megettem elfeküdtem és a szürke égboltot kémleltem amin egy két csillag mar elvétve látszódott.

- Nézd csak ott a két testvér csillag a Sirius és a Regulus! mutattam az égbolt felé de a kutyus csak engem bámult és mintha szomorúságot véltem felfedezni a szemébe.

- Mi baj? Szeretnéd ha nevet adnék neked? simogattam a fejét de ő csak megrázta a fejét.

- Van már neved? bologatott.

- Kár, hogy nem tudod elmondani nekem, pedig jó lenne tudni olyan rossz érzés állandóan kutyusnak hívni! néztem vissza az égboltra.

Amikor már kezdett sötétedni elköszöntem kutyustól és vissza indultam a házba.

- Kicsikém merre jártál? állt fel az asztaltól Molly néni és már rakta volna ki nekem az ételt ha nem szólók rá.

- Ne tessék ki merni már ettem!