Negyvenötödik rész

121 10 0
                                    


Vacsora után, ahogy Charlie ígérte elmentünk a tóhoz csakhogy nem voltunk egyedül ugyanis Daniel és Carol is mindenáron velünk akartak tartani és mi úgy voltunk vele, hogy ki tudja, hogy mikor leszünk újra csak így négyen nyugibba így engedtük, hogy velünk tartsanak.

Fel vettem a fekete bikinimet ami mindenemet elég szépen kiemelte és elindultunk ki a tóhoz.

Nagyon jó elvoltunk kakasoztunk vagy csak szimplán locsoltuk a másikat.

Nagyon jól éreztük magunkat és ezt a sötétedő égbolt se rontotta el, sőt jobban beindultunk.

Előkerült néhány alkohol ugyanis Daniel már Márciusba be töltötte a tizenhetett így ő már varázsolhatott.

Ahogy ittunk és ittunk úgy a gátlásaink is egyre jobban oldottak fel Carol mondjuk engedte, hogy Daniel bókoljon neki és kétértelmű megjegyzéseket tegyen neki ami addig addig bonyolódott amíg már egymás ajkait falták.

Charlie-val itt láttuk jobbnak ha egy kicsit félre vonulunk a szerelmes gerle pártól így beljebb úsztunk kicsit a vízbe.

Szembe fordultam vele és a kezemet a nyaka köré kulcsoltam.

- Oltári szexi vagy ebben a bikinibe! suttogta a fülembe utána a nyakamat hintette be apró csókokkal.

Kellemes bizsergés járta át a testemet és többet akartam így az egyik kezemet szépen le vezettem a hasára majd le a V vonaláig a lábaimat meg a dereka köré fontam.

Elszakította a nyakamtól az ajkát és vadul tépkedni kezdte az ajkaimat.

- Biztos, hogy itt szeretnéd? vált el tőlem kipirosodott arccal amit így a Hold fényében is eléggé észre vehető volt.

- Itt és most! suttogtam az ajkaira.

Az egyik kezét a derekamról át vezette egészen a bikini alsómig amibe rögtön bele is nyúlt és feldugta két újját.

Egy hangos nyögés hagyta el a számat.

- Sss baby még meghallanak! kuncogott halkan.

- Nem érdekel!

Erre az egy mondatra a szemei elsötétültek a vágytól és irgalmatlan tempóba kezdett el engem ujjazni.

A nyakába temettem az arcomat és kéjesen sóhajtoztam.

Benyúltam a fürdőnadrágjába majd lassú mozdulatokkal verni kezdtem a farkát.

- Ohh istenem olyan puha és meleg a kezed! nyögött fel.

- Charlie elég az előjátékból akarlak!

- Kérésed számomra parancs Hercegnőm!

Kihúzta az ujjait a puncimból félre tolta a bugyimat és végre belém hatolt.

- Uramisten! nyögtünk fel mind a ketten egyszere a hirtelen jött kelemes érzéstől.

Gondoltam eddig majdnem mindig ő csinált mindent, ezért most én jövök.

Előre hátra kezdtem el mozgatni a csípőm ami nagyon is tetszet neki ugyanis egyre szaporábban vette a levegőt meg egyre erősebben markolt a derekamba.

- Istenem nagyon szeretlek! suttogta a számra lehunyt szemmel.

- Én is nagyon szeretlek! szakítottam meg a szánk közti távolságot.

Az időérzékem teljesen elveszett és azt sem vettem tudomásul, hogy hol is vagyunk vagy hogy bárki megláthat vagy hallhat minket.

Nem foglalkoztam semmivel csak az épp bennem lévő fiúval.

Az utódDonde viven las historias. Descúbrelo ahora