Az utód

Negyvenegyedik rész

Éles fájdalomra ébredtem fel.

A szemeim ki pattantak és az illető torkára fontam a kezem.

- Cass baba csak én vagyok! nyöszörögte Charlie.

Ijedtembe elkaptam onnan a kezem és sírni kezdtem.

Bántottam azt az embert aki a legfontosabb az életembe ezt soha nem fogom magamnak meg bocsátani.

Már épp mondani akartam valamit amikor a szobánk ajtaja hirtelen kivágodott és az ijedt házaspár rontott be rajta lihegve kipirosodott arcal mögöttük a gyerekekkel.

Charlie hirtelen elkapta a torkáról a kezét de még így félhomályba is észrevehető volt a kezem lenyomatta.

Összeszorult a torkom a végtagjaim remegtek és ezek mellé még a saját verejtékemben is áztam.

Eluralkodott rajtam a pánik.

- Itt meg mi történt? Cassandra te bántottad a fiamat? kérdezte felsikoltva az asszony.

- Esküszöm Molly néni nem akartam! válaszoltam neki remegő hangon.

- Anyu nyugi rosszat álmodott fel akartam kelteni és gondolom elhitte amit álmodott ezért támadt rám! próbálta megnyugtatni az asszonyt a fiú úgy, hogy közben megölelte és a hátát simogatta de sajnos nem lett jobb neki ettől.

- Mi az, hogy rá támadtál? Tudtad, hogy ő alszik melletted!

- Higgye el Molly néni nem akartam én tényleg nem akartam! ennyi, kész, vége nem bírtam az érzéseimen uralkodni és a könnyeim útat törtek maguknak.

- Sejthettem, hogy ez megfog történi egyszer!

- Drágám ez nem a te hibád és nem is az övűkké!

- És mi van ha elvette volna a fiad életét csupán egy érintéssel? Akkor is ilyen nyugodt lennél Arthur?

Igen ebbe bele sem gondoltam, hisz már egyszer majdnem előfordult, hogy az erőmet is használtam egy rémálmom után de az még anyunál fordult elő.

Soha nem lennék képes bántani a fiút akibe teljes szívemből szerelmes vagyok, de igaz ami igaz nem biztos, hogy legközelebb ennyivel megúszná.

- Igaza van Molly néni jobb lesz ha haza küldenek!

- Nem anyudéknak dolga van itt maradsz de nem aludhattok együtt, Charlie drágám kérlek menj a nappaliba megágyazok neked! fordult a fiához és az arcát simogatta.

- Nem szó sem lehet róla, hogy kitúrjam a szobájából, inkább én megyek le oda aludni! pattantam fel az ágyról és már indultam is.

- Cass ne csináld szívesen alszom ott!

- Nem ez a ti otthonotok nem az enyém nem túrok ki senkit!

Ennyivel el is rendeztem a dolgot majd le mentem a nappaliba és elfeküdtem a kopott piros kanapén.

Hosszú órákig forgolódhattam de sehogy sem jött álom a szememre állandóan csak az éjjeli események lebegtek a szemem előtt.

Gondoltam el megyek kicsit sétálni kiszellőztettem a fejem de mielőtt lelépek hagyok egy üzenetett nehogy azt higgyék, hogy megszöktem.

Az üzenetett a konyhába raktam a kávéfőzőre majd a cipőm felvétele után elindultam a kis erdő felé hátha ott találom az én kis animágusomat.

Talán tíz perc sétálás után oda is értem de Sirius bácsit nem találtam sehol, ezért leültem egy fa tővébe és a fekete már már szürkés égboltott kezdtem el figyelni.

Ágreccsenés.

Ijedten pattantam fel a helyemről és a pálcámat előrerántva vártam a támadomat. A szívem már a torkomba dobogott.

- Békével jöttem, kegyelmez! lobált ki a bokor mögül egy fehér zsebkendőt Sirius bácsi amin nem tudtam nem mosolyogni.

- Baj van? vált egyből komorrá az arca amikor meglátta a sírástól felduzzadt szemeimet.

- Sirius bácsi meg akarok halni! rogytam össze sírva ő egyből jött oda és megölelt.

- Mi történt, hogy ilyen ostobaságokat mondasz? simogatta nyugtatásképp a hajam.

- Újabb rémálmom volt és arra nyítottam ki a szemem, hogy Charliet folytogattom!

- Istenem nyugodj meg kiscsillag! ölelt magához szorosabban és elkezdett ringatni.

Nem tudom, meddig ülhetünk így de kezdtem megnyugodni legalábbis úgy éreztem.

Sirius bácsi mellkasába fúrtam a fejem és csak akkor éreztem meg a jellegzetes fenyő illatát.

- Sirius bácsi te megfürődtél?

- Khm igen miért?

- És mondcsak hol egy autómosóba? kuncogtam fel.

- Hát nem legalábbis azt hiszem! jött zavarba a kérdésemtől és inkább eltolt magától.

- Mindenesetre jó illatod van! rántottam mosolyogva vállat.

- Jobb lenne ha vissza mennél hosszú éjszakád volt gondolom semmit nem aludtál! segített felálni és az erdő szélére kísért.

- Ami azt illeti nem semmit inkább kijöttem!

- Máskor ne éjszaka mászkálj véletlenül még le buktatsz rosszabb esetben a Weasley fiú azt hiszi, hogy megcsalod! kacsintott rám amibe ösztönösen bele pirultam.

- Nincs az a pasi Charlin kívűl aki el tud viselni! nevettem fel halkan.

- Viszont mielőtt visszamennél kérdeznék valamit! húzott vissza a felkaromnál fogva mire én kérdőn néztem rá várva a kérdését.

- A kis Harry, hogy van? Milyen? nézett rám könnyektől csillogó szemekkel.

- Teljesen James bácsi hasomássa kivéve a szeme az Lilly nénié!

- Köszönöm vigyáznál rá?

- Azt teszem, utána meg Aurorként fogok tanulni, szóval valószínűleg, úgy is összefutok vele sokszor, főleg ha itt tölti majd az ünnepeket!

- Rendben van, na menj biztos már aggódnak!

- Szia!

- Szia kiscsillag!

Némán ballagtam vissza az Odúba ahol már mindenki az asztalnál ült, és a reggelijüket fogyasztották.

Fura egy látvány volt meg kell hagyni.

- Jó reggelt! köszöntem egy halvány mosoly kíséretébe.

- Hol voltál? jött egy ideges kérdés a ház asszonyától.

- Sétálni de hagytam üzenetet! mutattam a kávéfőzöre ahol még érintettlenül hevert az üzenetem.

- Láttam, csak féltem, hogy elterelés volt, hogy meg tudj szökni, ezért Arthur és Charlie a keresésedre indult de szólok nekik, hogy nem szöktél meg! állt fel az asztaltól majd a karomat végig simítva ki ment az udvarra.

- Mond csajszi, hogy vagy? ültetett le maga mellé Carol.

- Jobban mint az éjjel azért is mentem el sétálni! ejtettem meg egy mosolyt neki majd elloptam a kávéját de furcsa módon nem szólt semmit így kérdőn néztem rá.

- Neked most nagyobb szükséged van rá!

Ezután mindenki megérkezett és reggelízni kezdtünk csendben.

A nap hátralévő része nem telt másból mint hogy segítettem a ház körüli munkákba majd délután az udvaron a fűben ülve olvastam az egyik regényt amit évvége óta nem vettem a kezembe.

Hamar elment így a nap de nem is bántam vacsora után már reflexből a kanapé felé mentem, hogy aludhassak.

Jelenleg ez volt az egyetlen éjszakám ami nem rémálmokkal kezdődött.