Hetvenötödik rész

99 7 0
                                    


Elérkezett az első próba napja.

Mindenki feszült izgalommal várja, hogy mi fog történi az első próbán.

Mint kiderült Harry tudott a dolgokról ugyanis Hagrid megmutatta neki, szóval nagyjából felkészült rá.

Már csak azon imádkoztunk, hogy túl is élje, meg, hogy ne a Mennydörgőt kapja.

Reggeli után mi a versenyzőkkel mentünk le a kialakított pályához azon belül egy sátorba, ahol Mr. Kupor Mr. Bumfoltal el mondják a feladatukat.

Mikor beléptem a szemem egyből megakadt Charlien aki ugyancsak engem vizslatott.

Mivel nem akartam láb alatt lenni, ezért oda áltam mellé várva a kezdést.

Mr. Kupor egy körbe állította a négy versenyzőt Dumbledore-ral az oldalán majd bele kezdtek a próba feladatába.

- Jó reggelt bajnokok, nos vártatok, izgultatok és most végre eljött a nagy pillanat. A nagy pillanat amit ti négyen értékeltek igazán..Te mit keresel itt Granger? tette fel hirtelen a kérdést Dumbledore.

És akkor vettem észre, hogy Hermione Dumbledore mellett bújt el de nem elég meggyőzően.

Azt, hogy mikor és hogyan került ide nem tudom.

- Ááá, öhm, bocsánat megyek is! jött zavarba a lány és kipirosodott arcal ki sietett a sátorból.

- Charlie a zsákot kérlek! intette magához a férfit aki most hirtelen elrántotta a kezét az én kezemtől amit eddig próbált megfogni majd oda ment a négy bajnokhoz.

Amíg ő feléjük forgolódott Barty elmagyarázta a feladatukat.

- Miss Delacour tessék húzzon egyet!- Charlie a lány felé fordult aki most teljesen zavarba jött a fiútól persze az én öklöm is szívesen megismerkedne az önelégült vigyorgó arcától de én nem jönnék zavarba.

Fleur bele nyúlt a zsákba majd egy szisszentést kiadva húzta vissza a kezét amiben most egy sárkány csücsült.

Sajnos mivel háttal állt nekem nem tudom, hogy melyiket húzta ki de nem baj, ugyanis Mr. Kupor megmondta.

- A Walesi Zöld!

- Ne már pont a kedvencem! tátogtam Charlie felé aki ezen jót mosolygot majd Krum elé állt.

- A Kínai Gömblángsárkány huu! huhogott Mr. Kupor amit nem tudom, hogy miért tette de hát ő tudja.

Charlie most Cedric elé lépet és úgy láttam, hogy nem igazán kedvelik egymást de senki nem mondott semmit.

Feszült pillanat következett emberek most dől el, hogy kihez kerül a legveszélyesebb sárkány.

Cedric belenyúlt a kis zsákba és egyből húzta is ki.

- A Svéd Sróforrú sárkány! jelentette ki mosolyogva.

- Nee! nyögtem fel halkan.

Láttam Harryn hogy ki mondja a sárkány nevét de gyors be is fogta ugyanis Mr. Kupor kérdőn nézett rá.

- Potter maga jön!- Harry-nek nem kellett kétszer mondani egyből nyúlt is bele és kihúzta a Magyar Mennydörgőt.

Szerintem halál sápadt lettem ahogy bele gondoltam, hogy Harry-nek az elé kell kiállnia.

Charlie zsákja miután kiűrült vissza indult hozzám és megragadta a kezem.

- Nyugi minden rendben lesz itt vagyunk! suttogta a fülembe.

- Ajánlom de a kis kedvencemnek meg engedhetnéd, hogy oda pörköljön a kis nagyképű Francicának!

Igen a várt hatást elértem ugyanis az aranyszőke hajú lány egyből rám nézett villámokat szóró tekintettel de én csak önelégűltem vigyorogtam rá.

Az utódTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon